Alapító, webfejlesztő és -dizájner. 15 évig tanult klasszikus zenét. Szervezi tíz éve az Érdi Jazz Fesztivált, a Törökbálinti Jazz Klubot. A Harmónia Jazzműhelyben, a pénteki Budapest Jazz Clubban lévő koncertek internetes, marketinges részét szervezi. Kitalálta 2020 márciusában, hogyan lehet jó minőségű karanténkoncertekkel folytatni a műsort, majd az újabb lezáráskor, 2020 novemberétől az élő közvetítést rendezte. A közeljövő nagy terve, hogy a Nemzetközi Jazznapra Magyarország is be tudjon csatlakozni folyamatos tudósításokkal, élő közvetítésekkel. 2019-ben elindította a magyarjazz.hu szakmai portált, majd 2022-ben a Jazz.hu portált, ahol a jazz minden ágával foglalkoznak, beszámolók, ajánlók jelennek meg, ami nem blogként, hanem jazzről szóló szakmai hírportálként működik. 2021-ben elindította az Érdi Jazz Klubot. 2024-ben a Magyar Jazz Szövetség neki ítélte oda a Pernye András-díjat.
Fehér Fábió lett a februárban megrendezésre került első Babos Gitárverseny győztese.
Kapcsolatom a népzenével címen indított sorozatot Sebestyén Patrik trombitás. Olvasóink már ismerhetik Patrikot, mert még 2021-ben jelent meg vele interjú a Csillagvizsgáló sorozatban, és azóta is többször írtunk formációiról. Ezúttal viszont övé lett a kérdező szerep.
A Djabe májusban a világhírű amerikai gitárossal, Chieli Minuccival hatnapos turnéra indul az országban. Tavaly a vinil album kiadását követően határozták el a közös fellépést, melynek nem véletlenül adták a Tour of Waterfalls címet.
Ma is folytatódnak a Zeneakadémia Jazz Tanszékén tanuló diákok vizsgái a BJC-ben. Érdemes őket meghallgatni, mert magas színvonalú előadásokon mutatkoznak be a jövő jazz-zenészei.
A lengyel jazzélet a mi régiónk kánaánja, egymást érik a jazzfesztiválok, még a kisebb városokban is vannak jazzklubok, és a lengyel jazz-zenészek valóban világhírnévre tettek szert. Krakkó, bár nem főváros, de mégis minden nap szól jazz-zene több helyen is.
Idén már 33. alkalommal kerül sor a Balaton-felvidék legnagyobb kulturális fesztiváljára, a Művészetek Völgyére, ahol ennyi jazz-zene még sosem szólt, arról nem is beszélve, hogy tavaly óta már nem csak a kortárs jazz, de a mainstream és egyéb fúziós irányzatok is megjelennek. Idén 2972 programmal készülnek Kapolcson, ebből közel 70 jazz eseménnyel. De jó lenne, ha ennek csak egy kis része valósulna meg egy héttel később a közeli jazzpikniken, aminek a neve idén már egyáltalán nem azt tükrözi, amire elsőre gondolunk.
A multiinstrumentalista jazz-zenész, Tálas Áron négyszer lép fel a Jazzfest Budapest rendezvényein. A Jazz.hu közönségszavazásán a legjobb jazzlemeznek Tálas Áron tavaly megjelent albumát választották, de a zongorista-dobos a jazz-zongoristák között is hol első, hol második helyezést vívja ki magának.
Az idei tehetségkutató közönségdíjasa a Koncz Kriszta Group lett. A Nemzetközi Jazznapon, április 30-án a Müpában fog fellépni a zenekarával 17:30-kor.
Tóth Viktor szaxofonos szólóban, duóban, kisebb formációval, nagyobb formációval játszik folyamatosan hol itthon, hol külföldön. A Jazzfest Budapesten Hamid Drake-kel és Pasquale Mirraval lép fel.
Ahogy arról már írtunk, programtenger várja a zene kedvelőit a Nemzetközi Jazznapon, április 30-án Budapesten és országszerte. A Budapest Jazz Clubban ingyenes koncertet ad Oláh Tzumo Árpád jazz-zongorista, aki a Berkleen tanult, és akinek volt alkalma találkozni az International Jazz Day vezetőjével, az UNESCO jószolgálati nagykövetével, Herbie Hancockkal.
H | K | Sze | Cs | P | Szo | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1
| ||||||
15
| ||||||
16
| ||||||
24
|
25
|
26
|
27
Dátum :
2024. dec. 27.
| |||
31
|