fbpx
Márton Attila

Márton Attila

Első írásaim a Magyar Ifjúságban és a kanadai Coda c. jazzfolyóiratban jelentek meg. 1977-ben megnyertem a Nemzetközi Jazz Föderáció Jazz Forum c. folyóiratának pályázatát. Állandó munkatársa voltam a MaJazz c. folyóiratnak, jelenleg pedig a Gramofonnak, a Demokratának és a Hegyvidék c. lapnak. Publikáltam még az EMI Hangjegyzet c. periodikájában és az Universal jazzújdonságokat bemutató lapjában is. Jazzadások készítésében közreműködtem a Petőfi-, a Bartók-, a Klub-, a Civil- és a Fiksz-rádióban. A Jazzma.hu internetes honlapon több száz koncerttudósítás és egyéb jazzvonatkozású írás jelent meg tőlem. Hivatásos jazzrajongó címmel jelent meg cikkeim válogatása, és társzerzője voltam Deseő Csaba Kettősfogás c. memoár kötetének. 2017-ben megkaptam a Magyar Jazz Szövetség Pernye András életműdíját.

Az idén is folytatódik az az immáron hetedik éve tartó koncertsorozat, amelyben havonta egy-egy jazztörténeti fontosságú lemezt idéznek meg a MAO tagok, mégpedig abban a felállásban, amelyben az eredeti album felvételre került.  Ezúttal a 100 éve született ikonikus dobos, Max Roach olyan kvartett felvételei kerültek górcső alá, amelyeken Charlie Parker kompozícióit játszották lemezre mindössze két évvel Bird halála után, 1957-58-ban.

Az idő előre haladtával a legkülönfélébb módon kerülnek elő a jazztörténet ikonikus alakjainak rejtőzködő vagy elfeledett zenei anyagai: a kiadók archívumától a kalózfelvételekig.  Nemrégiben John Coltrane-nek egy másik zseniális művésszel, a fiatalon elhunyt Eric Dolphyval adott – korábban nem ismert – koncertfelvételei kerültek elő a New York Public Library archívumából.

Azt minden hazai jazzbarát – és biztos vagyok benne, hogy határainkon túl is van, aki – jól tudja, hogy kiváló művészünk még a tengersok jazzpianista között is kiemelkedő, nagy formátumú hangszeres művész (a zongora mellett a dob mestere is), zenekarvezető és avatott komponista, sőt zenepedagógusként is elsőrangú.

Ha valóban léteznek „legendás albumok”, akkor ez kétségtelenül közéjük tartozik. Ugyanis a műfaj egész történetének két legnagyobb alakja mindössze két nagylemezt készített együtt a 60-as évek első felében, és azok közül is az első LP számait adta elő a MAO kisegyüttese a sorozat ez évi utolsó klubestjén.

Kifejezetten ritka helyzetre reflektál alábbi cikkünk, hiszen olyan – éppen csak megjelent – külföldi jazzlemezt ismertetünk, amelynek bemutató koncertje már január 26-án hazai színpadon is sorra kerül! Napjaink kiemelkedő fontosságú amerikai trombitás-komponistája, az egzotikus névre hallgató Ambrose Akinmusire legújabb – trió formációban készített – felvételéről van szó, amelyben a másik szólista sem akárki: a nagy gitárművész, Bill Frisell.

Wolfgang Muthspiel karrierjére nem csak azért figyeltünk fel, mert Joe Zawinul mellett alighanem ő a leginkább befutott osztrák zenész a nemzetközi jazzvilágban, de kiváló teljesítménye okán is, ringott bárhol is a bölcsője…

Rendkívül érdekes, hogy mind külföldön, mind pedig a magyar jazzmuzsikusok körében a Hammond orgona napjainkban szinte reneszánszát éli. A hazánkban is többször járt, időközben elhunyt Dr. Lonnie Smith játékát Blue Note albumai révén felidézhetjük, most pedig egy mifelénk kevésbé ismert remek orgonistának, ugyancsak a Blue Note kiadó által gondozott lemezéről értekezhetünk. Ronnie Foster is a „nagy generáció” képviselője, a maga 73 évével, jó lenne személyesen is látni-hallani magyar színpadon!

Örvendetes, hogy a havonta sorra kerülő koncertek iránti rendkívüli érdeklődés miatt indokolt volt bérletek kiadása is. Minden alkalommal telt ház bizonyítja, hogy az utóbbi 30 évben felnőtt jazzbarátok is mennyire kíváncsiak a jazz aranykorának előadóira, akik jó részének – mint azt bevezetőjében Fekete-Kovács Kornél is megjegyezte – napjainkban már születésük centenáriumát ünnepelhetjük.

Az újabbnál-újabb fiatal dívajelöltekben egyáltalán nem szűkölködő amerikai zenei világban a ma már inkább a középgenerációhoz sorolható Norah Jones még mindig az élvonalhoz tartozik. A nagy indiai szitárművész, Ravi Shankar amerikai lánya nem feltétlenül (csak) a jazz kategóriájában foglal helyet, de ki tudja ma már „üzembiztosan” felrajzolni a műfaji határokat?

 Egy nagyon várt esemény valósult meg a Fesztivál Színházban október 26-án este, amely az ECM gondozásban készült, Once Around the Room c. album bemutató koncertje volt. A lemez a jazztörténet egyik legnagyobb dobosa, Paul Motian (1931-2011) születésének 90. évfordulójára készült, erre utal a borítón lévő (A Tribute to Paul Motian) felirat is, de a vírusjárvány miatt a koncertkörútra csak most került sor.

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
2
Dátum : 2019. május 2.
3
Dátum : 2019. május 3.
5
Dátum : 2019. május 5.
14
Dátum : 2019. május 14.
15
Dátum : 2019. május 15.
17
Dátum : 2019. május 17.
18
Dátum : 2019. május 18.
25
Dátum : 2019. május 25.
30
Dátum : 2019. május 30.
31
Dátum : 2019. május 31.
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005