Varga Tivadar négy éve végzett a Zeneakadémián, majd két éve robbant be a jazzéletbe kihasználva a Covid okozta sokkot, az online média pozitív tulajdonságait kamatoztatva, folyamatos home-koncertekkel szórakoztatta a követőit.
A több díjat is elnyert Magyar Zene Háza januárban indult el, nyitotta meg kapuit a látogatók és a közönség előtt. Azóta már több programajánló és koncertbeszámoló is készült a MagyarJazzen.
Csütörtöktől, azaz július 7-étől világsztárok érkeznek Sopronba. 2020 után újból az eredeti tematikával, hosszúságban tartják meg a SopronDrumot. 10 és 90 év közötti zenekedvelőket várnak a programokra idén is.
Gyárfás István, a hazai swing gitározás királya, mestere ma tölti be a 60. életévét. Népszerűségét nemcsak kiváló jazzgitározásának, hanem közvetlenségének is köszönheti. Nála a koncertélmény nemcsak a csodás játékról, hanem a közönséggel való kommunikációról is szól. Egész biztos, hogy sok jazzkedvelőt hozott a szakmának.
Ezt az interjút tavalyi évre terveztük, de a Covid utáni rengeteg koncert más irányba terelte a jazz-zongorista, zeneszerző életét. Idén viszont kerek születésnapja alkalmából köszöntjük Sárik Pétert interjúval, melyben az elmúlt évekről kérdezem.
Két hónapja épp a női jazz-zenészek különleges helyzetével kapcsolatban készült interjú az Artisjus díjas zenekarvezetővel. A héten pedig saját kompozícióját mutatja be a Free Chamber Orchestrával, egész pontosan május 4-én, szerdán.
Kicsi a világ, Makoto Ozone zongoraművész Kanadából érkezett Budapestre hétfőn, ahol előző nap este a magyar Botos Robival vacsorázott, aki az egyik szervezője az épp most zajló Oscar Peterson Jazzfestnek. Hétfőn pedig már a vasárnapi koncertjükre próbáltak Szaniszló Richárddal a Magyar Zene Házában. Rendkívül érdekes és sok mindenre kiterjedő interjú készült velük, barátságos és közvetlen hangulatban, aminek egy része olvasható a programajánlóban.
Április 30-án idén is megünnepeljük a Nemzetközi Jazznapot sok-sok koncerttel, de az egyik kitűnik az összes közül. A Budapest Jazz Clubban Oláh Krisztián különleges estére készül sztárvendégekkel.
A rézfúvós hangszerek mestere, a főként a tradicionális jazz hagyományait ápoló zenész ma tölti be az ötvenedik évét. Nemcsak a Benkó Dixieland Band oszlopos tagja, hanem vezeti a Készenléti Rendőrség Zenekarát, de számos jazzformációban is játszik.
Az 1992-ban alakult Fusio Group, anno még Fusio Quartet, ebben a hónapban lesz 30 éves. Erre az alkalomra nemcsak koncerttel, hanem új lemezzel is készül a zenekar. A nyolcadik lemezt idén kiadó energikus, progresszív, saját hangzásvilágot kialakító együttes vezetője Szendőfi Péter dobos, aki zeneszerzőként is meghatározó a zenekarban. A Trafóban fogják bemutatni legújabb alkotásaikat április 24-én, mely egyben lemezbemutató koncert is lesz.
Keveset beszélünk a női zenészek, jazz-zenészek, hangszeres jazz-zenészek helyzetéről Magyarországon. Máté J. György ’Készíts salátát’ című könyve jó kezdetnek és alapnak bizonyult, hogy körbenézzünk a hazai pályán is. Ha a hangszeres jazz-zenészekre gondolunk, igazán kevesen jutnak eszünkbe, de nem azért, mert rosszabbak lennének, mint férfi társaik, hanem mert olyan kevesen játszanak, lépnek fel a mindennapokban rendszeresen. A külföldi interjúk után, megpróbáljuk hazánkban is megkeresni az okokat, vajon miért mellőzöttek a nők ebben a kreatív szakmában, és van-e remény, hogy ez megváltozzon.
Binder Károly első saját lemeze 1983-ban jelent meg, amelyen, John Tchicai dán szaxofonművész volt a vendég, aki számos jazztörténeti óriással muzsikált együtt, többek között John Coltrane-nel, és aki nagyon sokáig az avantgárd jazz meghatározó és megkerülhetetlen alakja volt. Azóta több mint 80 lemezt adott ki, lemezen működött közre és több mint háromszáz kompozíciója született. Muzsikája, zenei stílusa a kortárstól a mainstreamig, a jazz-folktól a free jazzig sokféle irányzatot magába foglalt az évek alatt, bár szerinte a muzsika egy egész, nem léteznek szeletek. A koncertek, a komponálás mellett fő hivatása az improvizációs technikák, a jazz-zeneszerzés és jazz elmélet ismeretének átadása. 20 éven át vezette a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz Tanszakát, majd Jazz Tanszékét.
Binder Károly első saját lemeze 1983-ban jelent meg, amelyen John Tchicai dán szaxofonművész volt a vendég, aki számos jazztörténeti óriással muzsikált együtt, többek között John Coltrane-nel, és aki nagyon sokáig az avantgárd jazz meghatározó és megkerülhetetlen alakja volt. Azóta több mint 80 lemezt adott ki, lemezen működött közre és több mint háromszáz kompozíciója született. Muzsikája, zenei stílusa a kortárstól a mainstreamig, a jazz-folktól a free jazzig sokféle irányzatot magába foglalt az évek alatt, bár szerinte a muzsika egy egész, nem léteznek szeletek. A koncertek, a komponálás mellett fő hivatása az improvizációs technikák, a jazz-zeneszerzés és jazz elmélet ismeretének átadása. 20 éven át vezette a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz Tanszakát, majd Jazz Tanszékét.
Nagykoncertre készül a Vintage Dolls a MoMKultban április 9-én.
H | K | Sze | Cs | P | Szo | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1
| ||||||
15
| ||||||
16
| ||||||
24
|
25
|
26
|
27
Dátum :
2024. dec. 27.
| |||
31
|