fbpx

Még szerencse, hogy nem az elátkozott klikkvadászatra hajtok mostanában, mert akkor a címből simán kihagyhattam volna a szellemet, így biztosan sokan rákattintottak volna erre a tudósításra. De maradjunk a valóságban. Dorogon, a muzikalitásáról nevezetes városkában „Jazz Hole” néven igazi jazzklub nyílt a közelmúltban.

Az idei év kulturális programjai a szokásosnál is erősebben zárulnak Nagykanizsán. Érvényes ez a helyi jazzéletre is, ahol nagyon színes felhozatal várható decemberben. A gazdag kínálatban a nemzetközi jazzszíntér képviselői mellett hazai és helyi fellépők is szerepelnek.

Az Artisjus kiosztotta a pedagógusoknak és az előadóművészeknek az elismeréseket, mellyel köszönetet mondanak a kortárs zene terjesztőinek.

Harmadszor játszott magyar színpadon az egyik legkiemelkedőbb amerikai zongorista, pedig ennek a hangszernek a művelői vannak a legtöbben a műfajban – egyébként hazánkban is. Felejthetetlen koncertnek lehettek tanúi a zsúfolásig megtelt Bartók terem nézői hétfőn este.

Nagy szabású évzáró Jazzpresszó programmal készülnek Rákosmentén, ismét gitárosok felvonulása várható a XVII. kerületben.

Számos kiváló zenész van, aki erdőkben, mezőkön, hegyekben, csendes patakok mentén keresi a csendet vagy éjszaka a csillagokra meredve elmélkedik a világ nagy dolgairól. Közéjük tartozik Tóth Viktor is, aki nemcsak kiváló szaxofonos-zeneszerző, hanem igazi értékteremtő, értékközvetítő, jazz-hittérítő, jazzben utazó, Gyimesben töltekező. Egy éve alakult új „Skylark Metropolitan” formációjával fantasztikus koncertet adott Nagykanizsán november 26-án. A rendezvénynek a Nagykanizsai Honvéd Kaszinó Jazzklub/Zene klub adott helyet. A zenekar népszerűségét az is jól mutatja, hogy még Veszprém megyéből is érkeztek erre a koncertre, ami tegyük hozzá így hétköznap nagy motivációt feltételez.

A jazzélet kiemelkedő alakja, a Liszt-díjas jazzdobos, Kőszegi Imre december 6-án, éppen a nyolcvanadik születésnapján ünnepi műsorral készül az Óbudai Társaskörben.

Nagyon megható, hogy hat zenész nemcsak, hogy tiszteleg egy régen elhunyt zseniális kollégája előtt, de még a formációjuk is ezt a nevet vette fel.  Ez annál is figyelemreméltóbb, hogy közülük négyen nem is ismerhették Füsti Balogh Gábort.

A Jazzfest Budapest szenzációs dupla koncerttel zárta évadját a hónap második vasárnapján. Al Di Meola és Mike Stern sokadszorra is meghódította a közönséget, a szuperhétvégén szombat után vasárnap is megtelt az Erkel nézőtere, igazolva, hogy a ma már nem egyeduralkodó, de a színes jazzpalettán továbbra is méltó helyet elfoglaló, a jazznek rengeteg hívet hozó jazz-rock szerencsére, mit sem vesztve vonzerejéből, ma is életben van.

Sokszínűség és egyéni hangzás jellemezték a Gyémánt Bálint trió műsorát, amit a nagykanizsai Móricz Zsigmond Művelődési Ház jazz klubjában hallhattunk. A trió először lépett fel itt. Gyémánt Bálint nemrég megjelent lemezén a Vortex of Silence-en található szerzemények mellett régebbi kompozíciók is elhangzottak. A programot, mely egy sorozat része, a Magyar Jazz Szövetség támogatta.

A poptudorok számára mindmáig elgondolkodtató kérdés: mi lett volna John Lennonnal Paul McCartney nélkül, vagy McCartneyval Lennon nélkül.
Jazz berkekben pedig még mindig sokakat foglalkoztat az altszaxofonos Paul Desmond és a zongorista Dave Brubeck zenei kapcsolata: ki függött kitől, ha egyáltalán?

Pénteken este nagy sikerű koncertet adott a Háló Jazz Klubban Varga Bendegúz quartetje.

Amikor leírtam a címet az jutott eszembe, hogy nekem ugyan régi ismerős a neves norvég zongorista, de – tekintettel arra, hogy alighanem ezen a hangszeren játszik a legtöbb jazz muzsikus, akiknek nevét meg kell jegyeznie a jazzbarátoknak – feltételezhetően nem túl sokak számára cseng ismerősen ez a név. Pedig nem akárkiről van szó.

A következő koncert a Háló Jazz Klubban november 22-én lesz 19 órakor: Varga Bendegúz Quartet 

Számvetés: 40 év zene

2024. november 22.

A magyar könnyűzenében néhány zenekar, együttes is ünnepelt már komoly jubileumot. Talán elég, ha csak két példát mondok 50 év felettire: a Benkó Dixieland és az Omega stb. Ehhez képest a 40 év talán nem tűnik soknak. De!

© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005