fbpx

A hagyományokat folytatva, idén is a szilveszter utáni első adandó hétvégén ünnepelte születésnapját a BJC. Ezek a januári szombatok évről-évre piros betűs ünnepnek számítanak minden zenésznek és jazzrajongónak. A 2007-ben a Múzeum utcai Hadik-palotában nyitott, 2012 őszétől a Hollán Ernő utcába, az egykori Duna mozi helyére költözött Budapest Jazz Club a főváros kulturális életének fontos része lett. A másfél évtized alatt a BJC mozaikszó három betűje fogalommá vált, a kezdetektől a mai napig meghatározó szerepet játszva a hazai jazzéletben. Sok egykor népszerű, nagy reményekkel elindult klub feleennyi időt sem élt túl, a jelenleg működőek között a múlt szombaton fennállásának 15. évfordulóját ünnepelő BJC a valaha volt leghosszabb ideje aktív, legrégebbi jazzklub Budapesten.

Idén is a Budapest Jazz Club ad helyet a Bartók Konzi félévi vizsgakoncertjeinek, talán egy kicsit előbb, mint eddig. A full house tulajdonképpen adott minden évben, mivel a szülők is kíváncsiak gyermekeik előadására, de mellettem külföldiek ültek, akik csak betévedtek és ott ragadtak a jó koncertek hallatán.

Az 1998-ban alakult győri zenekar idén ünnepli negyedszázados fennállását. Az interjúból kiderül, hogyan motiválta egy volt tanítvány a győri zenekar megalapítását. Van-e hasonlóság egy big band és egy kórus vezetése között? Az is szóba kerül, a karrierépítésben lehet-e szerepe annak, ha egy karmester szeret táncolni? Csorba Jánossal a zenekar alapító karmesterével Iván Csaba beszélgetett.

Egri János, a legendás nagybőgős huszonéves fiával és annak barátjával alakította meg új trióját.

Számomra Kézdy Luca (hegedű, elektronika) neve nem hangzott eddig sem idegenül, de – vidékiként – nem kerültem el a zömmel fővárosi koncertjeire.

A soproni jazz-zongoristát, Varga Gábort ritkán halljuk Budapesten és az országban játszani, de november 27-én nagyszabású fellépése volt a tengerentúlon.

A nyolcvan felett is aktív tenorfenomén három – különböző felállású – triójával jelenteti meg újabb lemezeit. Ezek közül a „Trios: Chapel”-ről már írtunk, az „Ocean”-t most taglaljuk és hamarosan olvashatnak a „Sacred Thread”-ről is.

Idén 15 éves a Budapest Jazz Club, amit egy hatalmas bulival ünnepelnek meg szombaton. Persze az emeletes torta sem maradhat el!

A sorozatunk mottója a világ első hangosfilmjében, a Jazzénekesben hangzott el először: Még nem hallottak semmit. Most egy olyan alkotást veszünk górcső alá, amit viszont szinte mindenki ismer, mert igazi botrányfilm volt a maga korában. Zenéjét pedig - aminek fontos dramaturgiai szerepe van - egy kiváló argentin jazzszaxofonos komponálta.

Január 7-én, szombaton lemezbemutató koncertet tart a Balázs József Quintet az Opus Jazz Clubban.

Leonard Cohen a zeneművészet azon nagyjai közé sorolható, akik ugyan nem elsősorban a jazz műfajban számontartott személyiségek, de hatásuk érezhető mind a mai napig. Ilyen például Joni Mitchell, Sting, Stevie Wonder is. Ennek jegyében jelentette meg a neves Blue Note kiadó ezt az érdekes albumot.

A kritikusi, vagyis a szerkesztőségi szavazás eredményét nem mutattuk meg, hogy ne befolyásolja olvasóinkat. Most kiderül, hogy az ABC sorrendben állított nevek igazi sorrendje hogyan alakult a kategóriákban azoknál, akik nagyon sok kitűnő koncerten jártak, és néhányról írtak is. Posztumusz Szakcsi Lakatos Béla kapta az első helyet a jazz-zongorista kategóriában. Az egyes kategóriákban a Modern Art Orchestra, Berki Tamás, Pocsai Kriszta, Oláh Krisztián, Premecz Mátyás, Juhász Gábor, Orbán György, Horváth Pluto József, Soso Lakatos Sándor, Fekete-Kovács Kornél, Dresch Mihály, Lukács Miklós, Csízi László, Szaniszló Richárd, Fenyvesi Márton végeztek az élen.

Év végi köszöntő

2022. december 31.

Egy évet záró és egyben évet kezdő cikknek mindig szólnia kell arról, mi van mögöttünk és mi lesz előttünk. Természetesen érdekes statisztikát is elrejtettünk a tervek között.

Mi a titka ennek a rendkívül sikeres szőke dívának? Az, hogy jó hallgatni, akár énekel, akár zongorázik. És persze, jó ránézni is. Mindazt, amit csinál, már régen kitalálták, de éppen ez a jó benne, hogy minden a ”helyén van”, egyszerű és közérthető. Egy mindig létező emberi igényt – a színvonalas szórakoztatást – elégíti ki. Emellett még szép és elegáns is, ráadásul abszolút felkészült, fölényesen profi és kikezdhetetlenül jó.

Rajzfilm eddig csak egyszer kapott helyet a válogatásunkban, de az egy vadiúj produkció volt. Létezik azonban egy magyar animáció, aminek egy jazz+filmes sorozatban szerepelnie kell. Ternovszky Béla munkája, a Macskafogó harminchat éve készült. Ha szilveszterkor megkeresi valaki a netes kínálatban, vagy valamelyik csatornán felbukkan, akkor a gyerekek és a felnőttek is jól fognak szórakozni. A jazz kedvelőinek pedig segítünk, hogy most más szemmel – és füllel – lehessen megnézni. Mert a zenéje érdekes, és a komponista Deák Tamás lévén egyértelműen erős a jazz inspirációja. Ami nekünk jó jel.

© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005