Mindemellett fáradhatatlanul építette fel társadalmilag mélyen elkötelezett véleményének hangot adó saját, Migration nevű zenekarát, mellyel a 2013-ban megjelent „New Life” anyagát bemutató európai turné során márciusban eljutott Pécsre is. Ezután Sánchez és a Migration Band 2015 novemberében a Trafóban járt nálunk, ahol a „Meridien Suite” című albumukat mutatták be, 2019. januárban pedig a „Lines In The Sand” lemezbemutatóján találkozhattunk velük az A38 Hajó koncerttermében. A világjárvány aztán ennek a zenekarnak is betett, de a munkamániás, fantasztikus teherbírású Sánchez a korlátozó intézkedések alatt sem tétlenkedett. Online kezdte szervezőmunkáját, és ahogy lehetett, a 2017-es albuma, a legjobb kortárs instrumentális album kategóriában Grammy-jelölést szerzett „Bad Hombre” nevét viselő zenekarával kilépett a virtuális világból. Az új projekttel október végén kezdődött európai turnéja negyedik állomásán a MOMkult színháztermében rajta kívül a Migration Band énekesnőjeként megismert felesége, Thana Alexa, valamint a New York-ban élő japán billentyűs BIGYUKI (nem ragadt be klaviatúrám „Caps Lock” gombja, így, csupa nagybetűvel használja nevét) és az ugyancsak oda költözött ausztrál basszusgitáron és szintetizátoron játszó Lex Sadler lépett fel a GetCloser szervezésében.

A Mexikóvárosban, 1971. november 1-én született Sánchez ötévesen kezdett dobolni, és tizenévesen már a profik között jegyezték. A Nemzeti Konzervatórium klasszikus zongora szakán 1993-ban végzett, majd Bostonba költözött, és a híres Berklee College hallgatója lett. Óriási hatással volt rá Danilo Pérez. A panamai születésű zongorista-aktivista ajánlotta be Paquito D'Riverához, és később meghívta a 2000-ben megjelent „Motherland” lemezére, és a lemezt bemutató turnéra. A turné egyik koncertjét Pat Metheny is megtekintette, és teljesen lenyűgözte Sánchez személyisége és játéka, így ő került az újjáalakult Metheny Groupba. A 2002-es „Speaking of Now” albummal rögvest Grammy-t is nyert, és innentől nem volt megállás, a fúziós sztárok kézről kézre adták, szerepelt Michael Brecker, Gary Burton, Chick Corea lemezein, akik aztán viszonozták is a szívességet. Sánchez Migration zenekarának azonos című első, 2007-es albumán Chick Corea és Pat Metheny egészítette ki a Chris Potter, David Sánchez, Scott Colley alaptriót, és az ezzel a felállással bemutatkozó új formáció az év egyik legsikeresebb elsőlemezese lett. Sánchez éveken át tartó vízummegújítások után még ebben az évben zöldkártyát kapott. Nem feledve főleg mexikói származása miatt az 1990-es évek elejéig, a Berklee tanulmányáig visszanyúló bürokratikus akadályok sorozatát, továbbra is hangot adott a politikai és társadalmi légkört élesen bíráló véleményének. Mint előző koncertjein is elmondta, 21 évesen jött az Egyesült Államokba, hogy teljesítse álmát, hogy a legjobb zenészekkel játszhasson. Családja mindig támogatta, és szerencséje volt, legálisan, jogszerűen jöhetett az országba, ahol elérhette céljait és álmait. A 2014-ben forgatott, négy Oscar-díjat is begyűjtött „Birdman” című film zeneszerzőjeként neve már nemcsak a jazzkörökben lett világszerte ismertté. Albumai tehát nem önmagáról, hanem arról a bevándorlóról szólnak, aki kénytelen volt menekülni otthonából a félelem, az üldözés, a háború és az éhínség miatt. Ez az a bevándorló, akit állandóan démonizál a politikai elit, minek következményeként gyorsan elveszíthetjük a képességünket a szeretetre, és empátiánkat a másnak tűnő, a nálunk kevésbé szerencsések iránt. Zenéje róluk és az útjukról szól. Bár sokan tanácsolták neki különböző közösségi oldalakon, hogy maradjon csendben, csak zenéljen, és bárcsak ne használná platformját politikai nézetei hangoztatására, ő következetesen folytatta útját. Mint bírálóinak kifejtette; - „A művészet az élet tükörképe. A művészek szűrőn keresztül fogadják be azt, ami az életben történik, ami őket körülveszi, majd belehelyezik alkotásaikba. Hihetetlenül nehéz lett volna figyelmen kívül hagynom a történteket, és egyszerűen olyan felvételt készíteni, aminek semmi köze ahhoz a világhoz, amelyben élünk. Mexikói vagyok, kisebbségi vagyok, barna vagyok. Nem tehetek róla, de nagyon-nagyon nagy hatással van rám minden, ami történik körülöttem. Éppen azért van platformom, hogy elmondjam, amit gondolok." Sanchez beilleszkedni vágyó, törvénytisztelő bevándorlóként 2016 ősszel, éppen az elnökválasztás előtti kampány idején, végül megkapta az amerikai állampolgárságot is. Trump éppen ez idő tájt tette hírhedt megjegyzését az Egyesült Államokban tartózkodó, okmányokkal nem rendelkező mexikói bevándorlókra, szándékosan az „ember” többes számának spanyol megfelelőjét használva: "We have some bad hombres here, and we're going to get them out."  Sánchez nem késlekedett a válasszal, a következő évben megjelent a „Bad Hombre” című szólólemeze, amelyen a dobok mellett a stúdió technika segítségével minden hangszeren ő játszott, és hogy mennyire mély sebet ejtett, és önérzetes dühöt váltott ki benne a szellemesnek szánt beszólás, mutatja, új formációja is ezt a nevet kapta.

 A „Bad Hombre” énekesének kiválasztása nem okozhatott gondot Sánchez számára. Felesége, Thana Alexa először 2013-as „New Life” lemezén tűnt fel. Akkor még nem kapott meghatározó szerepet, de Sánchez és a Migration Band későbbi lemezeit megismerve úgy látom, Thana „beépítése” a több személycsere miatt változó összetételű, de mindig nagynevű zenészekkel felálló sztárcsapatba nagyon tervszerűen történt. Lépésről lépésre adott egyre komolyabb feladatot az énekesnőnek, és a két évvel később megjelent „The Meridian Suite” után 2018-ban, a „Lines In The Sand” készültekor már elérkezettnek látta a pillanatot, hogy a főszerepet is megkaphatta, és Thana Alexa újfajta líraiságot adott Sánchez virtuóz improvizációkkal, kiszámolhatatlan ütemkomplexumokkal kiegészült zenéjének.

A horvát szülők leányaként 1987-ben, New York-ban, Thana Alexa Pavelić néven született énekesnő zene iránti érdeklődése már három éves korában megmutatkozott. Szülei idővel be is íratták egy helyi zeneiskolába, ahol természetesen először zongorázni tanult, de ő makacsul csak a hegedűvel akart foglalkozni, amelyhez viszont az elején még kicsi volt a keze. Az általános iskola után Alexa családjával visszatért Horvátországba, és a hegedűtől eltávolodva a zágrábi Rock Akadémián folytatta tanulmányait. Egy véletlen találkozásnak köszönhetően a klubtulajdonossá vált Boško Petrović kezdte karrierjét egyengetni, először saját jazzklubjában és regionális jazz műhelyeken, majd horvát fesztiválokon léptette fel. A veterán vibrafonos jó szemét igazolta, hogy Alexa New Yorkba visszatérve 2016-ban és 2017-ben a „Rising Female Vocalist” kategóriában a Downbeat kritikusai is felfigyeltek rá. Szólólemezei is megjelentek, és fellépései mellett Alexa a New York-i Jazz Akadémia karán tanít. Hangját többször hangszerként használó énekesnő, bennem pillanatokra Flora Purim és Urszula Dudziak által fémjelzett stílust idézte, de ezt inkább a Return to Forever és Michal Urbaniak lemezeken felnőtt idősebb generációnak írom fogódzkodónak.

Az új formáció billentyűse, Masayuki Hirano néven született Japánban. Hat évesen kezdett el klasszikus zongorázni. A középiskola elvégzése után sikerrel felvételizett a Berklee College-be. Diákként bostoni jazzklubokban, és miután felkeltette érdeklődését az egyházi zene, klasszikus tanulmányait felhasználva, templomokban játszott. A Berklee elvégzése után New Yorkba költözött. Beceneve elé szerényen odabiggyesztette a „big” jelzőt, és egybeírva, csupa nagybetűvel íratta koncertjei beharangozóiban. BIGYUKI neve egyre ismertebbé vált a városban, és elég hamar rangos helyet vívott ki a New York-i jazz szcénában. Játszott Robert Glasper és Kamasi Washington zenekaraiban, de részt vett hip-hop bandák, valamint Bilal neo-soul énekes koncertjein is. 2016-ban a Jazz Times olvasói Herbie Hancock, Chick Corea és Robert Glasper után a negyedik legjobb billentyűsnek választották.

A programozóként, zenei rendezőként és producerként is elismerést szerző Lex Sadler több mint egy évtizede költözött Ausztráliából New Yorkba. A 2016-ban megjelent „Polytronic” című debütáló albuma az elektronika, a hip-hop, és a drum'n'bass ütemek eklektikus keveréke, egyedi és friss hangzást hozott. Saját bevallása szerint Moog-függő, aki azon kevés basszusgitárosok közé tartozik, akik jól kezelik az ún. keyboard bass-t, azaz a basszust hozó billentyűs instrumentumot, és azon kevés szinti-basszusgitárosok közé tartozik, akik pokolian tudnak játszani a hagyományos, húros basszusgitáron is. Minderről a pénteki koncerten is meggyőződhettünk.

A zenekar a napkitöréseket kísérő mágneses viharhoz hasonlóan kezdett. A zenészek együtt lüktettek, és az erős pulzálás csak hömpölygött felénk. Sánchez félelmetes ritmust diktált, szóltak a szintetizátorok, Thana Alexa is többet használta a loop station effektjeit, mint hangját. Aztán minden letisztult, bár korántsem a swinges alapú, leginkább jazzszerű jazz szólt továbbra sem, egyre inkább magával ragadó, sodró zenét hallhattunk. A blokk végén Sánchez mikrofont ragadott, és közönség köszöntése mellett, felvillantott pár fontos epizódot életéből. Beszélt nagyapjáról, aki Mexikóban híres színész volt, és akivel gyerekként átélhette első művészi élményeit. A nagyapa, Ignacio López Tarso beszélt a Bad Hombre lemezen, és ezen a koncerten is az ő szöveges felvezetését hallhattuk a lemezről választott darab előtt. Ezután felköszöntötte az éppen a koncert napján születésnapját ünneplő billentyűst, aki pár szelfi elkészítése után egy csodálatos, akusztikus zongorára hangolt elektromos zongora szólóval hálálta meg a köszöntést.

Thana Alexa spanyol nyelven is énekelt egy-két dalt, aztán keményebb irányba terelődtek a dolgok.

A frenetikus szólók közepette forrósodott a hangulat a nézőtéren is, és eljött a koncert egyik csúcspontja. Sánchez egy bő tízperces dobszólóba fogott, és bemutatta, a dobokkal is lehet harmóniát kelteni. A lenyűgöző technika közepette, muzsikált dobjaival, jól felépített dramaturgiával szinte egy zenekari mű bontakozott ki. Ámulatba ejtő élmény volt.

Sánchez köszöntőbeszédében még elhangzott, kamaszként rock sztár szeretett volna lenni, de aztán a jazz hatása alá került. Azért ezek a vágyak nem aludtak ki benne teljesen, mert a koncert hátralévő részében egyre rockosabb témák kerültek elő. Thana Alexa megénekeltette a közönséget is, a zenészek extázis közelben játszottak, mindenki beleadott mindent, egyre nehezebb volt a nézőtéren ülve maradni. Lett is a végén „standing ovation”, és természetesen mintegy húszpercnyi, újabb örömzenét hozó ráadás.

A zenekar csak negyedik alkalommal játszott együtt közönség előtt, de így is összeszokott, egymás gondolatait ismerő társulat benyomását keltették. Antonio Sánchez ezen a koncerten is a legnagyobbakra jellemző alázattal játszott, de amikor elérkezett hangszerének a pillanata, kő kövön nem maradt. Talán az 1960-ban megjelent, mérföldkőnek számító „We Insist! Max Roach's Freedom Now Suite” című lemez nyitotta fel a fennálló társadalmi rend igazságtalanságai ellen lázadó muzsikusdobos szemét, hogy nem harmónia hangszeresként is lehet társadalmilag elkötelezett mozgalmat indítani. Max Roach után ő is megmutatta, hogy ez napjainkban is lehetséges, az igazi zenének még van hívószava, ha nem is akkora, mint Roach és társai idejében volt.

Az európai átlagmagasságot jelentősen emelő horvátok között is sudárnak számító, különleges szépségű Thana Alexa mikor színpadra lépett, mindenki lélegzete elakadt, és ahogy énekelni kezdett, hangjával is mindenkit lenyűgözött. Ezen a többféle zenei stílust felvonultató koncerten volt alkalom sokoldalúságáról meggyőződni. Az improvizációs énektől a dögös blueson át, a rockos hangzású dalokig, egyszerűen mindenben szenzációs volt, és mellesleg tudott show-t is csinálni. BIGYUKI virtuozitása engem is meggyőzött a becenevével összevont „big” jogos használatáról, valóban NAGY volt. Lex Sadler is igazolta a róla érkezett híreket, mind basszusgitáron, mind szinti-basszuson remekelt.

Bár a Bad Hombre zenéje korántsem hozott olyan katarzist, mint Sánchez előző projectjei, összességében mégis egy sokszínű, több emlékezetes pillanatot adó koncertet láthattunk.

Fotó: Somogyvári Péter, Kleb Attila/GetCloser

MoMKult/GetCloser, 2021. október 29.