Amikor idén tavasszal kiderült, hogy Melody ismét vendégünk lesz, majd új lemezéről volt szerencsém honlapunkon ajánlót írni, nagyon megörültem, bár volt bennem némi fenntartás, hiszen egy hatalmas teremben inkább klasszikus énekesek szerepelnek egy szál zongora kíséretével. Ugyanis azt hittem, hogy a legfrissebb „Entre eux deux” c. lemezének bemutatója lesz műsoron, amit Philippe Powell pianistával készített duó felállásban… Aztán a Müpa Magazinban közölt előzetes kedvcsinálóban már jazztrió kíséretről olvashattunk (Christopher Thomas bőgős és Jorge Bezzera dobos), majd pedig a színpadon még egy remek örmény vonósnégyes is megjelent. Mégpedig nem is örmény-amerikaiak voltak, hanem egyenesen Jerevánból, ahogyan Melody felkonferálta őket. (Astghik Vardanyan és Gohar Papoyan hegedű, Astghik Gazhoyan brácsa és Artyom Manukyan cselló.) Itt kell elmondani, hogy a hangszereléseket és a vonósok bevonását Miss Gardot Vince Mendozára bízta, aki napjaink egyik legjobb arranzsőre. Persze a zongorista a már említett Philippe Powell volt, aki nem más, mint a híres brazil gitáros Baden Powell fia. Az ismert angol név pedig onnan datálódik, hogy a nagyapa annyira rajongott a cserkészmozgalom „kitalálójáért”, a brit Baden Powellért, hogy fiának ezt a nevet adta, majd unokája is a jazz világában jól csengő Powell nevet használja. (Gondoljunk csak a híres zongorista Bud Powellre vagy a neves pozános Benny Powellre.) A Párizsban 1978-ban született Philippe először klasszikus zenét tanult, de aztán – ki gondolta volna – a papája megfertőzte a jazzel. Nos, a Párizs iránt ugyancsak erős vonzódással bíró, mi több jelenleg éppen ott is élő amerikai díva nem véletlenül favorizálja a rendkívül tehetséges pianistát, aki emellett kitűnő zeneszerző és hangszerelő is.

Itt kell még azt is elmondani, hogy vélekedésünk ellenére a ráadással együtt tizenegy előadott dalból mindössze kettő képviselte az új lemezt. Mégpedig a „This Foolish Heart Could Love You” (Powell zenéje és Melody szövege), ami egyébként a lemez indító száma, valamint a nagyhírű papa remek brazil dallama „Samba em prelúdio”, aminek a portugál nyelvű versét Vinícius de Moraes, Nobel-díjas brazil költő írta. Melody egyébként angol anyanyelve mellett nemcsak énekel franciául, de dalszövegeket is ír, valamint a portugál sem áll messze tőle. Portugál és francia nyelven duetteket is előadott a zongoristával.

Melody Gardot napjaink jazzénekesnői között vitathatatlanul a szűken vett elit csapat tagja, összetéveszthetetlen hangjával és varázslatos előadásmódjával. Sőt még azt is hozzátehetjük, hogy repertoárjának döntő hányadát originálok teszik ki, azaz alig dolgozik „hozott anyaggal”. Ezúttal is egyre-másra hangzottak fel a korábbi albumok remekei, mint például mindjárt a koncertindító „Wayfaring Stranger” a Live in Europe albumról, vagy a „Love Song” a tavalyi Sunset in the Blue-ról. Egyik-másik szám indítását a közönség élénk tetszésnyilvánítása kísérte. Az utolsó négy szám viszont még a 2009-ben készített My One and Only Thrill c. lemezről volt ismert: nevezetesen az „Our Love is Easy”, a „Les Etoiles”, az „If the Stars Were Mine” és a ráadás, a „Baby, I’m a Fool”, amikor is egy szál gitárral kísérte a saját énekét. De ezután a vastaps sem tudta előhozni a fáradt művészeket, akiket két lengyelországi koncert várta, nem is említve további tíz nyugat-európai színhelyet. (Lengyelországba biztosan szívesen megy, hiszen apja onnan települt Amerikába.)

Ami a zenei „kivitelezést” illeti, minden a remek hangszerelések és a pontosan megtervezett program jegyében zajlott. Volt ének zongorakísérettel, jazztrióval és vonósokkal, vokál-duett a kellemes hangú zongoristával, hangszerszólók, zenei párbeszéd a csellista és a bőgős, sőt a csellista és a dobos között. Se szeri se száma nem volt a szellemes zenei megoldásoknak, ötleteknek, mindez persze pontosan megtervezve. Ezért is volt meghökkentő a dobos „attrakciója”: hosszú perceken át „szórakoztatta” a közönséget tapsok vezénylésével, és mindenféle „jópofa” show-elemekkel, amelyek a hakni jelleget erősítették. De, ízlések és pofonok…  Nos, akinek ez kell, az is megkapta a magáét. A dobos akkora hangszerarzenált uralt, hogy ritmusketyeréi miatt pontosan azonos pódiumot igényelt, mint a vonósnégyes. Szerencsére többnyire nem is használta mindezt, csak „normál” dobkíséretet adott, leszámítva egy-két bombasztikus szólót. Azért ezek nélkül is jól meglettünk volna.

Végezetül szeretném megköszönni a szervezett dedikálási lehetőséget, hiszen – sajnos – ez meglehetősen ritka alkalom. Jó volt kezet szorítani ezzel a sokat szenvedett nagyszerű művésszel, aki 19 évesen olyan kerékpárbaleset áldozata volt, amelyben egyebek mellett a fejsérülése súlyos következményekkel. járt. A zene hozta vissza az életbe és lett nemcsak nagy művész, de a zeneterápia igazi prófétája is.

Müpa, 2022. október 26. 
Fotó: Nagy Attila, Müpa