fbpx

FLOW / Ravi Coltrane Cosmic Music-ja a Müpában

2022. október 23.

A középgeneráció dreamteamje Joshua Redman vezérletével jövő hónap elején lép fel a Zene Kozmikus Palotájában, most pedig megmutatták fiatalok a színpadán, hogy kiapadhatatlan az utánpótlás. Mivel a Müpa Liszt Ünnepének alapkoncepciója az, hogy a Liszt életművet jellemző kiemelkedő minőség, műfaji sokszínűség és formai gazdagság jelenkori reprezentánsa legyen a fellépők produkciója, állíthatjuk nyugodtan, hogy Ravi Coltrane formációjának keddi koncertje a jazz térfélről valódi telitalálat.

Mikor a ráadás végén Gadi Lehavi kezében cipőjével csatlakozott az ünneplést megköszönő és kisétáló társaihoz, már annak a párnak is megbocsátottam, akik a 8 órás kezdés után négy perccel furakodtak be a sor közepére (még ha sejtették is, hogy tíz perc késéssel kezdődik a koncert), a végén persze a briliáns ráadást sem hallották már, hogy az elsők között érjenek a mélygarázsba. Nem mindig könnyű a szeretet elsődlegességét képviselni az emberek között. Igaz, nem is ezért voltam ott.

A flow csábított ide, anélkül, hogy biztos lehettem volna benne, hogy ennek a különleges lelkiállapotnak majd részese lehetek. Felvetődhetett volna persze koncertbeszámoló elkészítőjében a székén hátra dőlve a legendás apával való összevetés, de Ravi Coltrane két éves volt, mikor apja meghalt (az egyik oldalerkélyen mintha az első magyar Coltrane könyv szerzőjét, Simon Géza Gábort láttam volna). A szaxofonos eddigi pályafutása eredményeként - ami nem kis bravúr - elérte azt, hogy ne az apai örökséghez méricskéléssel foglalkozzon senki őt hallgatva. Édesanyja, a zongora- és hárfaművész énekesnő Alice Coltrane szerepét kevésbé hangsúlyozzák, pedig fontos Ravi pályájának alakulásában. Már a jazzlegendát, John Coltrane-t is bevallottan ő inspirálta új utak keresésében, ezért jelentek meg a meditatív, spirituális koncepció elemei a zenéjében. John többször beszélt kozmikus hangokról, az asztrális szintek, a magasabb dimenziók és a zene kapcsolatáról. Az foglalkoztatta, hogyan jelenhet ez meg a zenéjében. A rajongók Coltrane kísérleteit még „elnézték”, bár nem haladtak vele ugyanolyan lelkesen ezeken az ösvényeken. Mikor viszont Alice úgy készítette el az Infinity című lemezt, hogy az eredeti Coltrane-felvételeken utólag húros hangszerekkel egészítette ki a hangzást - annak a fogadtatása finom eufemizmussal is erősen vegyes volt. A koncert anyaga tehát Ravi Coltrane zenéjének két alappillérére támaszkodott, szülei kompozícióiból válogatott. Az anyai örökség, a meditatív teremtő zenélés gyakorlata, amikor a muzsikus „csak” közvetít spirituális és transzcendens üzeneteket. A másik pedig a jazz tradícióiban gyökerezik, és hogy ez mennyire fontos a számára, azt legjobban talán az bizonyítja, hogy mikor édesanyja kizárólag a spiritualitásra koncentrált a zenéjében, Ravi győzte meg, hogy készítsen újra jazzfelvételeket is. Hatásos érvei lehettek, hiszen szülei a Birdlandben ismerkedtek meg.

A szitáros Ravi Shankar iránti tisztelgésből adták a keresztnevét, és ma ő New York egyik legsokrétűbb és legaktívabb művésze. Nem csak a New York Jazz Guerrilla oszlopos tagja, mely egy művészekből és zenészekből álló multikulturális kollektíva, hanem a közreműködője a kiadó 70 éves fennállásának emlékezetessé tételére teremtett The Blue Note 7-nek is. Hat önálló lemeze jelent meg (az utolsó tíz éve Spirit fiction címmel pont a Blue Note-nál). Játszott a trombitás Ralph Alessi, Terence Blanchard, Dave Douglas lemezén. Felkérte közreműködésre a zongorista James Carney, a szaxofonos Steve Coleman, a gitáros Tisziji Muñoz és a dobos Jeff "Tain" Watts is albuma elkészítésekor. És ki ne hagyjuk a Jack DeJohnette, Ravi Coltrane, Matthew Garrison trió meghallgatásra ajánlott In Movement című 2016-os korongját sem. De szokás szerint most is gyakoroljunk önmérsékletet felsorolásoknál, ahogy a derék írek teszik whiskyzés közben: so far and no further.

Ravi Coltrane a jazzhistória emlékezetes kompozícióit interpretálja a maga módján. Eljött az ideje, hogy megmutassa, mennyire aktuálisak maradtak ezek a muzsikák a mai napig. A választott kompozíciók kreatív és frenetikus előadása teremtette meg a közönséget gyakran tapsra késztető flow megszületését. Remekül szólt az elején a „Los Caballos” egyedi funkys adaptációban, vagy a meditatívan szellős „Journey Into Satchidananda”, de príma lett a klasszikus „After The Rain” és a „Slow Blues” is, izgalmas verziót hallottunk az „Alabama", a Giant Steps-ről ismerős „Countdown" kapcsán, emlékezetes marad az „Expression” is. Ehhez a flowélményhez persze kellett egy magas oktánszámú zenekar is. A tenor- és szopránszaxofonos játékát két kulcsszóval jellemezhetjük legtalálóbban: újítás és tradíció. A genetikus örökségét, az apjánál talán lágyabb tónusú, de hasonlóan intenzív interpretációt azért nem lehetett nem észrevenni.

Számomra az est másik kiemelkedő teljesítménye, aki a szükséges oktánszámról gondoskodott, Gadi Lehavi volt, aki zongorán és Rhodes-on játszott. Lehavira már márciusban felfigyeltem, mikor itt járt Chick Corea Concerto for Trio egyik közreműködőjeként. Az izraeli billentyűst rögtön felbukkanásakor csodagyereknek titulálták Amerikában. 2009-ben a bostoni Berklee College of Music elvégzése után New Yorkban figyelt fel rá Ravi Coltrane, és meghívta a Village Vanguardba és a Birdlandbe a koncertjére. Azóta gyakran játszanak együtt. Erre mondhatjuk, hogy egymásra találtak, mert a pianistának minden számhoz volt egy rendhagyó hozzászólása, rögtönzött egy barokkos waterfall-t egyetlen klisé és közhely nélkül. A számok trió közjátékaiban pedig – míg Ravi hátrasétált – elszabadult a flow, brutálisan intenzív hangzuhatag áramlott a közönség felé. Hasonló intenzivitású játékra alig emlékszem mostanában. Aki most lemaradt, üljön be valamelyik koncertjére, igazat fog adni nekem.

A harmadik zenész, aki a magas oktánszámra garancia, vagyis kiválóan játszott, a San Franciscó-i születésű dobos, Elé Salif Howell volt. A 2016-os New York-i költözése óta – szemtelenül fiatalon – a tehetségekben nem szűkölködő jazz-színtér elitjében tartják számon. Valódi bemutatót tartott arról, hogy a kiváló dobost nem az intenzitás jelzi, hanem a kivételes muzikalitás. Sűrűbbé és intenzívebbé vagyis izgalmasabbá tudta tenni a hangzást olyan ritmusszólamokkal, amire nem lehetett sosem számítani. A Washington környékén felnőtt, de a New Yorkba költözése után felfedezett nagybőgősnek és basszusgitárosnak, Rashaan Carternek (akiben Buster Williams, Reggie Workman és Ron Carter is látott fantáziát, ezért vállalkozott a tanítására) olykor kapaszkodnia kellett, hogy tartani tudja zenésztársaival a lépést. Ami bizony nem volt egyszerű, egyedül nála nem hallottam azt a váratlan pluszt, amivel a többiek elkényeztettek.

„Egész életemben ezt próbáltam elkerülni, de egy napon meg kellett történnie” vallotta be egyszer őszintén a közönségnek a koncert inspirációjáról Ravi Coltrane. Jó, hogy így döntött, és jó, hogy hallhattuk.

 

Ravi Coltrane: Cosmic Music
Müpa, Liszt Ünnep, október 18.

Fotó: Hrotkó Bálint / Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál/Müpa megbízásából

 

 

 

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
5
6
7
8
9
10
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
© 2019-22 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005