Mint azt a koncert bevezetéseképpen Fekete-Kovács Kornél megvilágította a közönség számára a „Legendás albumok” sorozatban mintegy félszáz album kerülhetett sorra az elmúlt időszakban Miles Davis „Kind of Blue” c. albumától John Coltrane „Love Supreme”-jéig, Art Blakey „Caravan”-jától  Sonny Rollins „Saxophone Colossus”-áig. Mégpedig a lemezen játszó formációnak megfelelő felállással és a darabok minél hitelesebb előadásával. Az alkotási folyamat során természetesen sokkal korszerűbb előadásmódban kerülnek feldolgozásra a darabok, miközben igyekeznek az eredeti hangszereléseket is tiszteletben tartani. Az élő előadásban sokkal több és akár hosszabb szólók is elhangozhatnak, hiszen a korabeli LP technika nem tette lehetővé az olykor akár negyedórás időtartamokat.

Ezúttal az Art Farmer-Benny Golson Jazztet Here and Now címmel 1962 februárjában New Yorkban rögzített nagylemeze került górcső alá. A lemezen a hattagú együttesben a névadó trombitás/szárnykürtös és tenorszaxofonos mellett nem túlságosan ismert muzsikusok játszottak. A harmadik fúvós a harsonán játszó Grachan Moncur III volt, a ritmusszekcióban pedig Harold Mabern zongorázott, Herb Lewis bőgőzött és Roy McCurdy dobolt. A lemez a Down Beat szigorú kritikusától a lehetséges öt csillagból négyet kapott. (Tudni kell, hogy az elbírált lemezek jó, ha egytizede kapott öt csillagot!)

A MAO kisegyüttesében pedig Fekete-Kovács Kornél trombitált és szárnykürtön játszott, Bacsó Kristóf tenorozott, a harmadik fúvós pedig Korb Attila volt, aki kitűnő harsonás is, az egyéb rézfúvósok művelése mellett. Mint oly sok „szellemidézés” során (hiszen ritmusszekció mindig kell) Cseke Gábor ült a zongora mellett, Barcza Horváth József bőgőzött és Csízi László dobolt.

A MAO „Legendás jazzalbumok” sorozatának gyakorlatában, még a számok sorrendje is az eredeti lemezt követi. Így az első félidőben Ray Bryant lendületes „Tonk” c. száma alapozta meg az igazi jazz-hangulatot, majd Art Farmer „Rue Prevail”-jét a zongorista Harold Mabern Bud Powell autóbalesetben elhunyt öccse, Richie Powell tiszteletére írt balladája hangzott el „Richie’s Dilemma” címmel. (Ebben a balesetben vesztette életét a nagy trombitás ígéret, Clifford Brown is.) Ezt követte a Benny Golson által szerzett jazz standard-kollekció egyik legremekebb darabja, a „Whisper Not”. Majd az ugyancsak minden jazzbarát által ismert „Just in Time” zárta az első szettet.

A második félidőt ugyancsak Benny Golsonnak egy fülbemászó témája indította, mégpedig az „Along Came Betty”. Ez nem ezen a lemezen található, de mivel bármelyik régi LP két félidőre nem ad elég „muníciót”, így stílszerűen és tegyük hozzá igencsak hatásosan választották meg az újabb „hangulatteremtő” indítót. Golson után Monk örökzöldje, a Ruby My Dear” következett, de Jerome Kern népszerű dala, az „In Love in Vain” is nagy sikert aratott. (Ez a melódia szerepel az egyébként a koncerten hallgatóként jelen volt Pocsai Kriszta repertoárján is.) Végül a 60-as évek elején két év visszavonultság után újra aktív Sonny Rollins tiszteletére a pozános Grachan Moncur III. által írt „Sonny’s Back” zárta a koncertet.

Ilyenkor jön az a nehézség, hogy zenéről írni…. Én különben is elfogult vagyok a MAO tevékenységét illetően. Legyünk őszinték, hogy kik fektetnének be ennyi munkát egy egyszer elhangzó, precízen kidolgozott programba, mégpedig a sokoldalú nagyzenekari munka mellett, úgy hogy a tagok többnyire még a legkülönfélébb formációkban és projektekben is kénytelenek szerepet vállalni…  El is mondtam Kornélnak, hogy én mint veterán hivatásos jazzrajongó mennyire értékelem azt, hogy az általuk kiválasztott jazzalbumok feldolgozásának bármelyike sokkal jobb, mint az eredeti. Tény, hogy az elmúlt évtizedek nem múltak el nyomtalanul: a hangzásvilág, a zenészek képzettsége, a játéktechnika, de még a hangszerpark is hallatlanul fejlődött, de azért az emberi teljesítmény értékelését nem lehet figyelmen kívül hagyni. (Ezért van az, hogy akár a tudományban, a művészetek terén vagy a sportban is sokszor leiskolázzák a kis országok, akár a nagyhatalmakat is. Erről mi magyarok tudnánk mesélni!)

Egyébként minden muzsikus a legnagyobb fordulatszámon játszott, csak egy példa: az egyik számban a lemezen sem játszik a pozános. Korb Attila le is ült a zenészasztalhoz, de érezhető volt a levegőben, hogy szeretne beszállni. Kornél intésére aztán olyan szólót játszott, hogy alig lehetett ”lelőni”. Egyébként, ahogyan Art Farmer is nagyon kedvelte ezt a hangszert, Kornél is két szám kivételével az összes többiben szárnykürtön játszott.  A remek hangszerelések is a formáció tagjait dicsérték!

Száz szónak is egy a vége: fenomenális élmény volt ennek a lemeznek a feldolgozása is, örülök, hogy az én javaslatomra felvették a feldolgozandó albumok listájára. És, hogy mennyire értékeli a közönség ezt a sorozatot: a decemberi programra, Miles Davis Bitches Brew c. albumának újraértékelésére már most egy jegy sem kapható! Még én is későn ébredtem, de szívesen végig állom a koncertet, mert – mint tudjuk: az élő zenét semmi sem helyettesíti!

Opus Jazz Club, 2022. november 8. 
Fotó: Márton Attila Jr.