fbpx

A kategóriákon túl

2023. február 18.

Különlegesnek ígérkező koncert szerepelt a BJC szombati kínálatában. Az ősszel a Józsefvárosi Jazzfesztiválon is bemutatkozott, és a klub programjában havi rendszerességgel szereplő új felállású Tzumo Trio vendége az elsősorban a szimfonikus zenéből ismert kiváló fuvolaművész, Kanyó Dávid volt. A mind a szakma, mind a közönség által a legjobbak közé sorolt, ezen az estén végig akusztikus zongorán játszó Tzumo triójában a legendának számító, a hazai jazzéletbe visszatért Torma Rudi basszusgitározott, és a billentyűk mögül is jól ismert Tálas Áron dobolt. A koncert első részében ők játszottak.

Tzumo

Tzumo

Tzumo

Mint Tzumo elmondta, a koncerten eljátszott első számot még kinti tanulmányai idején írta egyik tanárának dedikálva, majd később a „One for Mr.Seeff” felkerült a hazatérése után készült második, 2007-ben megjelent „Tzumo Electronic Dreams” című lemezére. A megjelenésről értesülő Mr. Seef boldogan nyugtázta, hogy elindult a világhírnév felé vezető úton, és bár azóta sem követi lesifotósok hada a közértbe menet, de tény, Tzumo szerzeménye a legnépszerűbb zenehallgató oldalakon igen szép látogatottsági indexet ért el azóta. A másodikként játszott „No problem friend” is ezen a lemezen jelent meg, egy minden kérdésre így válaszoló barátnak íródott, de ahogy az előzőn, az elektronikus hangzást most már csak Torma Rudi basszusgitárja képviselte. A kompozíciók eredetéről annyit érdemes tudni, hogy az 1980-ban született Oláh „Tzumo” Árpád első nagy sikere 1998 tavaszán a Magyar Rádió Füsti Balogh Gábor jazz-zongora tehetségkutató versenyének megosztott első helyezése volt. Ennek jutalmaként egy öthetes Berklee College mesterkurzusra szóló nyári ösztöndíjat kapott. Tzumo aztán 2002 őszétől egy évet tanult Bostonban, majd 2003-ban felvételt nyert a Thelonious Monk Institute of Jazz intézetbe (LA), amely ma már egykori tanára, Herbie Hancock nevét viseli. Tzumo ez idő alatt számos akusztikus kompozíciót írt, Amerikából visszatérve 2006-ban is akusztikus szólólemezzel („Improvisations”) jelentkezett be a hazai jazzéletbe. Rá egy évre T|E|D néven alakult fúziós zenekarával készített lemezt, a mozaikszó a Tzumo Electronic Dreams kezdőbetűiből született, melyen Borlai Gergő, Bacsó Kristóf, Csókás Zsolt, Papesch Péter, ifj. Födő Sándor játszott, és Fekete-Kovács Kornél, Kasai és DJ Bootsie is közreműködött. Az elektronikus álmok után a két kompozíció újra az akusztikus valóságban szólalt meg, mint ahogy Johnny Green 1930-ban írt örökzöldje, a „Body and Soul” is. Harminc évet ugorva, az első rész egy Ornette Coleman feldolgozással zárult. Az 1960-ban megjelent „Change of the Century - the Complete Session”, ahogy a cím is utal, forradalmi változást hozott a jazzévszázadának addig ismert történetében. A mérföldkőnek számító lemezről, melyen Coleman zongora nélküli kvartettjében Don Cherry, Charlie Haden és Billy Higgins játszott, a „Bird Food” hangzott el, ezúttal Tzumo szaxofon nélküli triójával. A repertoárba kerülését személyes élmény is motiválta, az amerikai évei alatt Tzumo olyan óriásokkal játszhatott, mint Wayne Shorter, Terence Blanchard vagy Kenny Garrett, és ebben a névsorban ott van Charlie Haden is. Tőle hallotta, a lemezt megjelenésekor nem fogadta osztatlan siker, a szvingen felnőtt, a boppal is nehezen megbarátkozott közönség többsége értetlenül fogadta, mint ahogy általában a más művészeti ágak forradalmi alkotásait is. De ahogy a filmtől a festészetig valamennyi művészeti ág egykor polgárpukkasztó avantgárd elemei belesimultak az általuk új színt kapott főmederbe, a nagytöbbség szemének, fülének is emészthetővé válva, így a BJC teltházas közönsége is értő fülekkel fogadta a zongorára hangszerelt szaxofon futamokat.

Tzumo

A második részben csatlakozott a trióhoz Kanyó Dávid. Elsőként Tzumo „Alone” című, amerikai évei alatt, eredetileg szólózongorára írt három tételes művét játszották. Még mielőtt belekezdtek volna megtudhattuk tőle, hogy már komponálás közben is felmerült benne több hangszerre bővített változat, és elsőként Dávidra gondolt, kivel nagyon régi barátság köti össze. Kanyó Dávid, aki több együttes mellett elsősorban a sokszínű, sokfelé nyitott Budafoki Dohnányi zenekar szólistája, és két nemzetközi karmesterverseny kategóriagyőzteseként több ízben dirigálta már a zenekart, boldogan elfogadta a felkérést. Az „Alone” első hallásra inkább neoklasszicista zenének tűnhet, de mivel teret ad az improvizációnak, nem érdemes kategóriába erőszakolni, a kortárs jazz széles skálájába bőven belefér.

Tzumo

Tzumo

Tzumo

Tzumo

Az igen magasra helyezett léc a folytatásban sem rezgett, egy gyönyörű ballada, a „Tomorrow” után a „My Gypsy Heart” latinos pezsgése, bravúros szólói méltó befejezése lett ennek a fantasztikus estének. Mindkettő, ahogy az első részben játszott két standard kivételével valamennyi, Tzumo szerzeménye volt. Csodának lehettünk tanúi, egymásra, a világra, a zenére nyitott muzsikusok találkozásának.

Tzumo

Tzumo

Remélem, ennek a találkozónak lesz folytatása, és talán lemez is készül majd, akár a már jól bevált közösségi oldalon hirdetett gyűjtés által. Addig is legközelebb jövő csütörtökön az Opus Jazz Clubban találkozhatunk Tzumóval, és hallgathatjuk műveit, a február 23-án sorra kerülő DÁVID ÉS GÓLIÁT – MODERN ART ORCHESTRA PLAYS THE MUSIC OF Árpád OLÁH TZUMO koncert ugyancsak különlegesnek ígérkezik. A BJC-ben szerzett tapasztalatok alapján, nem árt időben asztalt foglalni!

 

 

Budapest Jazz Club, 2023. február 11.
Fotó: Somogyvári Péter

 

 

 

 

 

 

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005