A „Show me your face”, a tavaly februárban a BMC stúdiójában felvett második, „Imaginary Faces” című albumukon található Bacsó szerzeménnyel egyből sikerült koncertre hangolni a közönséget, és nem árulok el nagy titkot, ez a ráhangolódás tapsokban mérhetően végig kitartott. Mint a zenekarvezető elmondta, az est hátralévő részében erről az albumról válogattak, de a repertoárba pár új, az album elkészülte után született szerzeménye is bekerült, melyek közül elsőként az „Oblique Ways” került bemutatásra.

A folytatásban az „Imaginary Faces” két dala, az „Aleil” és a „Highill” következett. Az utóbbi, egy különösen kedves helyről szól, a Szent György-hegy délnyugati lábánál, a Balatontól körülbelül 5 kilométerre fekvő Hegymagas község angolra ültetett neve, ahol Kristóf gyerekkorától feledhetetlen nyarakat töltött. Az emlékek felidézése után, az első részt egy vadonatújnál is újabb, mindössze pár napja született kompozíció zárta, mely még nem kapott címet. Kedden játszották először, kíváncsian várták, hogy szólal meg, hogy fogadja a közönség. Az ősbemutató színpadon innen és túl is sikerrel zárult, így minden bizonnyal a repertoárban marad, és a következő koncertre már címet is kap majd.

A COVID tetőzése idején Eric Satie (1866-1925) zenéje nemcsak Bágyi Balázst ihlette meg, aki „Satie in Jazz” címmel egy teljes albumot szentelt a francia zeneszerző, zongoraművész különös kompozícióinak átdolgozására. Bacsó Kristófot az 1897 körül szólózongorára írt, halála után kéziratai között talált darabja, a „Petite Overture A Dancer” ihlette a karantén alatt. Az eredeti mű mindössze alig 3 perces, de Satie korai kísérleteinek rövid darabjai is láthatatlan messzeségekbe vezetnek, ahová az átdolgozás során Bacsó társaival el is jutott. A kicsiből megnőtt nyitány után kezdődött a „tánc”, a karantén alatti küzdelmeket feldolgozó, tördelt tempójú „Dozen”, az addig akusztikus zongorán pár szám elején csupán bevezetőket játszó, inkább elektronikát használó Tálas Áron csodálatos zongoraszólója miatt is emlékezetes „Hope”, majd a „Dozen” közvetítette életérzést a remény után újra elmélyítő „Twotwenty”.

A befejezésnek szánt „Mask” Juhász Márton fantasztikus dobszólója mellett a többieknek is adott kibontakozási lehetőséget, megcsodálhattuk Tálas Áron szárnyaló virtuozitását, és Bacsó Kristóf nagyszerűen építkező, gondosan kidolgozott szaxofonjátéka közben az effektváltókon végzett bámulatos lábmunkáját.

Az ovációval kitört tapsvihar egyre ütemesebbé vált, amely már az egész estének szólt. A ráadásban a Triad 2016-ban megjelent első, „Pannon Blue” című lemezéről az „Angry Little Pig” ismét lázba hozta a közönséget, és végül mindenki egy feledhetetlen élménnyel indulhatott útjára.

A koncert utáni cd vásárlást kísérő dedikálás elmaradt, ugyanis az „Imaginary Faces” a fiatalabb generáció zenehallgatási szokásainak behódolva kizárólag digitális platformokon hozzáférhető. A trend világszerte megfigyelhető, a fizikai valóságban megjelenő lemezek luxusát sajnos egyre szűkebb kör engedheti meg magának. Azon sorstársaimnak, akik még hagyományos eszközökön szeretnek zenét hallgatni, csak azt tudom tanácsolni, világhálóra fel, letöltésre felkészülni!

Az egykori Berklee növendékekből alakult Triad – ne feledjük, először Tzumo játszott billentyűs hangszereken, és az első fizikai valóságban is megjelent lemezükön is ő játszott – zenéjét a kortárs jazzre jellemző nagyszerű szólókkal fűszerezett közös improvizációk teszi izgalmassá. A név a hármasságra utal, de a három zeneszerzőként is egyenrangú muzsikus közül a dominancia kétségkívül az alapító Bacsó Kristófé, aki számos formációjából,- kvartettje, kvintettje, de ide vehető a Modern Art Orchestra is, amelynek ő az egyik alapító- és kulcstagja,- ezt a hármasságot tekinti leginkább saját gyermekének. Első, a Gramofon magazin „Az év magyar jazzlemeze” díját 2017-ben elnyert lemezükön a világszerte ismert gitáros, Lionel Loueke volt a vendégük. A COVID alatt íródott, és a keddi koncerten is játszott „Imaginary Faces” felvételére is vendéggel vonultak tavaly februárban a BMC stúdiójába, az olasz Daniele Camarda ritka, héthúros basszusgitáron játszott a lemezen. Azóta többször bemutatták koncerten is, de ezen alkalmakkor Barcza Horváth József lépett fel a trióval. A BJC-ben elhangzottakat így akár tekinthetjük ősbemutatónak is, mivel a műveket vendég nélkül, hármójuk előadásában hallhattuk. Így basszusgitár nélkül persze különösen nagy feladat hárult Tálas Áronra és Juhász Mártonra, akik mint mindig, játszi könnyedséggel feledtették a hiányt. A kortárs jelzővel ellátott jazz többekben félelmet kelt. Bacsó Kristóf a jelen életérzéseit Bartók Béla szellemiségét idézve ültette jazzbe, nagyszerűen felépített zenéje magával ragadta a közönséget is.

Budapest Jazz Club, 2023. április 11. 
Fotó: Somogyvári Péter