Bevezető

Minden zenész életében maradandó pillanat, amikor megszületik benne az elhatározás, hogy teret engedve zenei és kulturális önkifejeződésének megalapítja saját együttesét, hogy megoszthassa a világgal legbensőbb gondolatait, érzéseit. Embert próbáló feladat ez, mely számos eddig ismeretlen kihívás elé állítja őt és e jelentőségteljes feladatra választott társait, akik partnerként kísérik el ezen a hosszú úton. A közvetíteni kívánt értékek meghatározása és azok akusztikai kivetüléseinek megkoreografálása, a társak motiválása, egyéni művészi világuk-, hangszeres képességeik beágyazása az eredeti koncepcióba, próbák összeszervezése, valamint a PR-tevékenység, marketing és közönségszervezés olyan mennyiségű energiát emészt fel, mely már önmagában indokolja az első bemutatkozó koncert frekventált megjelenését mind hely, mind időpont tekintetében. Pont ezért volt meglepő, hogy noha a „Kovász” zenekar koncert előtt megosztott videóiból nyilvánvaló volt, hogy a Fonó egy tökéletes helyszín az eseményre, ám a hétfő esti időpont igencsak rendhagyónak hatott egy ilyen alkalomra.

A koncert

Pontban este 8-ra értem a helyszínre (amikorra a koncert meg volt hirdetve), és nagyjából 5-6 ember állt sorban az utcán a jegypénztárig. Várakozáson felüli tempóban rotálódtak a bejutni vágyók, így én is hamar bejutottam. A büfében 20-30-an készültek a koncertre, a nagyteremben pedig 40-50 érdeklődő várta ülve a kezdést. A közönség meglehetősen széles demográfiai spektrumot fedett le. Voltak fiatalok, idősek, kulturális szervezők Budapestről, vidékről, zeneakadémiai tanárok, diákok, képzőművészek, népzenészek és még sokan... (a koncert végén nagyjából 150 ember lehetett a teremben).

Csekély 15 perces késéssel bevonultak a zenekar tagja (Gyárfás Attila dob, Dénes Ábel nagybőgő, ütőgardon, Pozsár Máté zongora, szintetizátor, Kováts Gergő tenorszaxofon, basszusklarinét és „fuvolya”) és mindenféle felvezető nélkül intenzív zenélésbe kezdtek.
Hömpölygő vajdaszentiványi dallam csendült fel, melynek előadása úgy hatott, mintha csak az lenne a szerző célja, hogy elbizonytalanítsa a hallgatókat, hogy most fel kell pattanniuk a székből és átengedniük magukat az önfeledt táncnak, vagy ülve maradni és várni a végkifejletet. (A legtöbben ezt ülve „trappolással” oldották meg végül.) Ekkor már érezhető volt, hogy nem egy átlagosnak mondható népzenei formációnak az estjére tévedtünk be. Kb. negyedórán át tartó összefüggő zenei egységet hallhattunk, melyben időnként elszánt módon igyekeztek a zenészek kihúzni a lüktetést a talpunk alól oly módon, hogy ettől még megmaradt a sodrása a zenének. A harmonizáció mesteri munka eredménye, mely egyszerre volt kellemes és érdekes a fülnek. Ebben a 15 percben a témák megszólalása mellett mindenkitől hallhattunk szólókat is, amik szerencsére jellemzően nem a mainstream jazzből ismert formulákból álltak („szerencsére”!, mert számos népzene és mainstream jazz ötvözésének próbálkozása lyukra futott már a jóízlés tekintetében).

Ezt követően egészen a zenekar levonulásáig nem állt meg a menet, amely az „aprája” hagyományát idézte. Valószínűleg a népzenei gyűjtések (a szerzőnél jobban) ismerőinél az egyes „blokkok” vagy dalok?, kompozíciók?, elkülönülése lényegesen észrevehetőbb volt, mint számomra, de a zenei ívek is önmagukért beszéltek. Minden nagyobb zenei egység között egy-egy hangszeres vagy azok valamiféle variációja töltötte ki a teret, mely sok esetben hídként szolgált a részek között, ezzel együtt nem volt minden esetben egyértelmű, hogy az éppen hallható zenei szövet átvezetés vagy egy nagyobb volumenű mű része. Persze ennek definiálásának jelentősége is kérdéses.

Feltűnően nagy szerepet kapott az esten a Pozsár Máté által kezelt KORG szintetizátor, melynek hangja hol hirtelen, hol lassan felépítve alakította át a színpadi hangképet. A hangszer zenei térben való megjelenésének első alkalmával nem pusztán az újdonság erejével hatott, de rendkívül izgalmasnak is bizonyult minden szempontból, majd hullámzó intenzitással sematikussá vált. Időnként a zongora és a szintetizátor egyszerre volt hallható, és a két hangszer tökéletes egységben működött (Máté kezelte egy időben a két hangszert). Pozsár zongorázása az egész este folyamán izgalmas harmóniákkal és lehengerlő futamokkal megfűszerezett tudatos önkifejezés volt.

Dénes Ábel játéka is rendkívül izgalmas volt. Nem csak mestere a hangszerének, hanem hihetetlen kreativitással van jelen a zenében, legyen bőgő vagy ütőgardon a kezében. Szólóban és kooperatív improvizációban is lenyűgöző a jelenléte. Gyárfás Attila alázatos, de határozott és kiegyensúlyozott attitűdöt tanúsított az este folyamán. Nem kísérő vagy csupán a zenekar ritmikai alapját képező hangszeresként volt jelen, hanem különböző atmoszférák megteremtéséhez járult hozzá eszközeivel és döntéseivel. Szabad improvizációban is és a groove-ok stílusos, “behúzó” előadásával is ámulatba ejtette a közönséget. Kováts Gergő zenekarvezető valóságos hangszerarzenállal volt jelen. Tenorszaxofon játéka leginkább a népi motívumok stílszerű játékában érvényesült, de több olyan szólója is volt, amik virtuóz módon szaladtak a hallhatóan extrém akkordokon keresztül. Basszusklarinéton finom ballada-jellegű, de inkább egy kellemes, harmóniailag izgalmas miliőt teremtettek, tiszta érthető hangokkal és effektek formájában egyaránt. Ezt a két végletet ötvözte a “fuvolya”, mely hangszer egy fuvola és egy furulya keresztezéséből jött létre, melynek ízléses dallamok és egészen kivételes atmoszféra a végeredménye.

Annak ellenére, hogy a koncert konferálás és nagyobb lélegzetvételű megállások nélkül zajlott, ami néha fárasztónak hatott (másoknak éppen ez volt szimpatikus), a megannyi változatos hangkép, előadásmód és stílusötvözet folyamatosan fenntartotta a hallgatóság érdeklődését. Érdekes kísérletet hallottunk, melyben fantáziadús módon vegyítenek műfajokat, stílusokat, hangképeket és játékmódokat. Az egyik pillanatban egy táncházban ülünk, a következőben egy hangversenyteremben vagy egy underground koncerthelyen. Minden tekintetben figyelemreméltó kezdeményezés ez, melyre érdemes odafigyelni, mert a népi értékek és a tudatos előremutató zenei hozzáállás találkozásából előbb-utóbb egy nemzetközi szinten is nyilvántartott csapat lesz.

Fonó Budai Zeneház, 2023. április 17. 
Fotó: Irk Réka