fbpx

Oláh Krisztián Quartet koncert Nagykanizsán

2023. augusztus 26.

Zenei kontrasztok címmel nyárbúcsúztató rendezvényt tartottak augusztus 24-én Nagykanizsán, melyen az Oláh Krisztián Quartet is fellépett. A város sétálóutcájába különböző műfajok iránt érdeklődőket vártak a nagykanizsai Honvéd Kaszinó rendezvényszervezői. A tikkasztó hőség ellenére szépszámú közönség gyűlt össze, aminek az is az oka, hogy Oláh Krisztián és társai nagy népszerűségnek örvendenek a dél-zalai városban.

Oláh Krisztián Quartet Nagykanizsán

Halmos Ildikó a Honvéd Kaszinó igazgatója ezúttal is dupla vagy semmit játszott azzal, hogy egy inkább jazzklubba való, kamarazenei produkciót az utcára vitt. Szeretném mindjárt az elején leszögezni, hogy most is sikerült egy rendkívül színvonalas műsort létrehozni. Persze a jazzt kevésbé ismerők között voltak olyanok is, akik a túl sok improvizációt, míg mások a klasszikus zenei elemek túlsúlyát tették szóvá. Itt kívánkozik ki belőlem egy a jazzisták számára kézenfekvő dolog, miszerint a legtöbb jazz-zenész klasszikus zeneszerzők műveivel is töltekezik. Elég, ha csak J.S. Bach, Bartók, Liszt, Sztravinszkij, Mozart, Debussy vagy Beethoven műveire gondolunk. Nem is szólva arról, ha a jazz kiemelkedő alakjainak lemezeit vagy a kortárs komolyzene képviselőinek újításait vesszük számba. Erre a kapcsolatra is tett utalásokat a zenekarvezető Oláh Krisztián, aki egy régi receptet alkalmazott azzal, hogy egy-egy szerzemény lejátszása előtt röviden ismertette az elhangzó szám apropóját és azt, hogy mi inspirálta az adott kompozíció létrejöttét.

Oláh Krisztián Quartet Nagykanizsán

Az együttes koncertje a második lemezükön található Bagatell No.2. – utalás/inspiráció Beethovenre  darabbal kezdődött. Ezután a Dozen című, majd az At the Back My Mind című szerzeményt adták elő. Műsoruk anyagát teljes egészében Oláh Krisztián zeneszerző, hangszerelő előadóművész jegyzi. Ez alól csak egy kivétel volt a Reflection on Goldberg 21. Oláh Kálmán zongorista szerzeménye, amit új hangszerelésben hallhatott a közönség. Ennek a jazz-zenének a jellemzője, hogy a komponált zene és a szabad zene szintézisére épül, melyben a zenei struktúrák közötti átjárás, a klasszikus zene, valamint a kortárs jazz harmónia és ritmusvilága keveredik, váltakozik. Ettől olyan különleges és egyben magasfokú zenei tudást igénylő ez a zene.

Oláh Krisztián Quartet Nagykanizsán

Oláh Krisztián Quartet Nagykanizsán

Oláh Krisztián Quartet Nagykanizsán

Úgy tűnik, hogy ehhez a koncepcióhoz jó társakra lelt a zenekarvezető ifj. Oláh Kálmán - szopránszaxofon, Orbán György - nagybőgő és Serei Dániel - dob személyében. A tagok összeszokottságára, profizmusára utal az, hogy a szabad zenei részeknél is kiválóan inspirálták egymást. Ha már az inspirációnál tartunk meg kell, hogy említsem – amire Oláh Krisztián is többször utalt -, hogy a zenei anyagokon kívül a természet, a sport és az irodalom is fontos az új művek létrehozásának folyamatában. Ez visszaköszönt a Gubbio Notturno darabnál, melyet Szerb Antal híres regénye az Utas és holdvilág egy fejezete, valamint a személyes benyomások is ihlettek. Gubbio az olaszországi Perugia régiójában található gyönyörű város, melynek történelme, épületei, művészeti emlékei sok embert vonzanak a mai napig. A különleges koncert a 11:11 szerzemény előadásával zárult.

Oláh Krisztián Quartet Nagykanizsán Az Oláh Krisztián Quartet a Honvéd Kaszinó igazgatójával, Halmos Ildikóval.

Azt még megtudtuk, hogy ez év novemberétől négyrészes koncertsorozat helyszíne lesz a Budapest Jazz Club, amelyre szeptembertől lehet bérleteket vásárolni.

 

Nagykanizsa, 2023. augusztus 24.
Fotó: Halász Gyula

 

 

 

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
1
15
16
24
25
26
31
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005