Azok után, hogy tavaly picit belekötöttem a Paloznaki Jazzpiknikben, idén is nagyon kedves invitálást kaptam tőlük, így nem volt vitás, hogy az idei párnapos balatoni kikapcsolódásomat összekötöm a fesztivállal. Már csak azért is, mert amit tavaly bíráltam, abban idén - ha nem is sokat - változtattak, több jazzkoncertet hallhatott a közönség a Balaton-felvidéken. Ráadásul ezek igazán igényesek voltak.

A négy színpad közül kettő ingyenesen volt megtekinthető, bárki beülhetett meghallgatni az előadókat a bejárat mellett lévő Taittinger Pezsgőteraszra és a kordonon túl lévő Audi Jazz Stage mini színpad étterméhez is. A Jazzpiknik honlapja nagyon informatív volt, ahol nemcsak a zenészekről, hanem a zenekarról is adtak információt és egy-egy videót a megismeréshez.

Augusztus első hétvégéjén több jazzfesztivált tartottak az országban, de sajnos az időjárás nem volt kegyes, ám dacolva az esővel, legtöbb koncertet mindenhol megtartották. Paloznakon sem volt ez másként. A csütörtöki fellépőkre nem értem oda, viszont pénteken négy, szombaton hét koncertet láttam (nem mindegyik volt jazzkoncert). A péntek délelőtti és délutáni strandidő miatt csak a meteorológiai előjelzésekből lehetett számítani hatalmas esőre az este folyamán, aminek hírére a szervezők a Nagyszínpadra tervezett két koncertjüket másfél órával előre hozták. A három kisebb színpadon a műsorajánló szerint kezdődtek a koncertek. A három kisebb színpad elég közel volt egymáshoz. A hangosítás (és/vagy hangosítók) más lehetett, mert főleg a két nagyobb, közvetlenül egymás mellett lévő Fábián Juli és Pezsgőterasz, amik nagyon zavarták egymást, még ha más időpontban is kezdték a koncerteket, a hangbeállást olyan hangosan végezték, hogy a halkabb részek és a szólók zavarták az élményt a másik teraszon. Emlékeim szerint, tavaly ez nem volt akkora probléma, mint idén.

 Cafuné

     Pénteken 5 órára értem ki a szőlődűlőbe, amikor a fiatal zenészekből álló Cafuné kezdte a műsorát. A portugál szó jelentése, amikor végigfuttatod a szerelmed hajában az ujjaidat. Ebből következik, hogy lírai latin zenét játszottak. A zenekar vezetője a klasszikus gitárszakon diplomázó és versenyeket nyerő Stummer Márton, akinek nincs annyira nehéz dolga, hiszen a klasszikus gitárkották jelentős része latin daloktól dúskál, amit játékában gyakran felhasznál a kitűnő gitáros. Megszólalt Leo Brouwer, Albeniz, Villa-Lobos, Tarrega is itt-ott.

A zenekar énekesnője Pataki Anna volt, aki hegedű szakon diplomázott, de emellett énekel is csillogó énekhangon. De jó lenne, ha kicsit a jazz felé is kikacsintana majd a tanulmányai során, mindenesetre a brazil dalokat gyönyörűen énekelte. A hármas ritmusszekció adta az alapot kettőjük zenéjéhez, amiben Orbán György a bőgő mögött állt, a doboknál Richter Ambrus ült, és ezen a napon az ütőshangszerek varázslója Cseh Balázs volt. Ennek a zenekarnak nemcsak a szomszéd színpaddal, hanem a helyi hangtechnikával is meg kellett küzdenie kezdéskor. Az énekesnő nem minden számnál volt a színpadon. Érdekes volt megfigyelni, hogy miután Stummer nem jazz-zenével kezdte a pályáját, tanulmányait, így az ujjaiban és a fejében a klasszikus gitározás jellegzetes motívumai vannak ott, azokból használt fel egy-egy jól ismert kompozíció fő motívumát híres zeneszerzőktől, melyeket szépen interpretált saját dalanyagába, mint rögtön a második szám kezdésekor, az Asturiast Albeniztől. Elhangzott Gilbertotól a „Bim Bom”, Barbosatól a „Trem das Omze”, utóbbiban Márton cavaquinhon játszott, ami egy gitárféle, ami kicsit nagyobb, mint az ukulele és négy húrja van. Egy híres film, híres dalát, az Egy asszony illata című film híres dalbetétét is eljátszották, melynek szerzője Carlos Gardel, a mű címe, „Por Una Cabeza”. Bosco „Preta Porter De Tafetá” című dallával zárták műsorukat, ami az idén megjelent Inspiração nevű lemezükön jelent meg.

Szép lassan megtelt a kert a közönséggel, miközben a Nagyszínpadon már elkezdődött a főkoncert.

Juhász Gábor Trió

     Ezután egyórás szünet következett, amíg le- és felpakoltak a következő koncertre, közben a nézők meghallgathatták az elektro-reggaet, ami a szomszéd színpadról szólt mindkét koncert alatt, ahol Sena Dagadub énekelt.
Juhász Gábor koncertje 6 órakor már úgy kezdődött el, hogy tudtuk, egyszer csak megérkezik az eső, és reméltük, hogy aznap is a színpad melletti galériában lesz a folytatás (ahogy előző nap a közösségi hálón már láthattuk). Két dalt tudott a Juhász Gábor Trió eljátszani a legújabb Planets című albumukról, ahogy a lemezen, úgy a koncerten is a „Copernicus in Tartu” című dallal indítottak, majd „Galileo könnyei” kezdtek hullani az égből egyre erősebben, mire vége lett a dalnak, már bőrig ázott a közönség jelentős része, így gyorsan bepakolt a zenekar a galériába.

A bepakolás gyorsan ment, viszont Juhász Gábor kitartott amellett az elhatározása mellett, hogy nem háttérzenét fognak játszani, hanem akik a koncertjét választották, azok hallják az egészet rendesen. Ez amiatt ütközött nehézségbe, mivel az összes környező színpadról ebbe a nem túl nagy helységbe sereglett be a sok ember az eső elől, ami egyrészt kiállítótér, másrészt koncerthelyszín, harmadrészt kocsma volt. Az első kettővel nem is lett volna baj, de a harmadik közönsége ivászat közben élményeit próbálta megosztani a mellette állóval, így igazán nagy hangzavar támadt. Ráadásul a bár felöli részből nem is láthatta mindenki, hogy egy koncertet próbálnának elindítani. Az sem volt túl szerencsés, hogy a mikrofont kint felejtették, de az sem, hogy egy szervező sem volt, aki bekonferálta volna a művészeket (bár ők valószínűleg mentették a többi színpadot). Három próbálkozás közül egy járt sikerrel, a taps és a kérés nem, de volt egy szemfüles, aki meglátta, hogy a bisztró üvegajtaja csukható, és ez vezetett a teljes sikerhez, így a zaj nagyrészét kizárták. A koncert folytatódott, és csak az maradt, aki hallani akarta a zenét. Jöttek sorban a bolygók,

Gábor pedig mesélt a hangszerelésről, a zeneszerzésről, a gitárjairól, egy újról is, amivel majd frissítjük az Én és a hangszerem sorozatban megjelent gitárcsapatot, és persze mesélt a gitár húrjain. A gitárművész zenéje elvarázsolta a hallgatókat, a közönség megfeledkezett az özönvízről, és belemélyedt a csodás harmóniákba.

A Planets című lemezen Karosi Juli is énekel, de fényes hangjának hiányát is feledtetni tudta a három briliáns zenész: Juhász Gáboron kívül Kovács Zoltán bőgőn és Jeszenszky György dobon. A Vénuszon, a Marson és a Pluton is töltöttünk egy röpke időt, majd az Alatskivi után a Román táncok átdolgozással zárult a csodás, megnyugtató koncert, nekem pedig a pikniknap.  

Gyémánt Bálint - Oláh Krisztián Duó

     Szombatra szerencsére szebb időt jósoltak, így több koncertet is meg tudtam hallgatni, helyesebben bele tudtam hallgatni, miután egymást átfedő értékes és magas színvonalú koncertek érkeztek sorban. Hét koncert közül csak négy jazz-közeli előadásról fogok egy keveset írni. Gyémánt Bálint és Oláh Krisztián duója indította a délutánt, ami még esőben kezdődött, de ahova szép lassan megérkezett a közönség és kisütött a nap.  Krisztiánék duójáról már hallottam, de abba a hitben voltam, hogy miután nemrég lettek mindketten a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem oktatói, emiatt álltak össze pár koncert erejéig, a videófelvételeken sem lehetett hallani azt az egységet, amit a közönség élőben megtapasztalhatott.

Két szenzációs zenész, zenekarvezető, akiknek zongora- és gitárjátéka (elektronikával tarkítva) örömteli perceket hozott a hallgatóságnak. Mindkettőjük rugalmassága és intelligens hozzáállása segített abban, hogy a Paloznaki Piknik jelenlévő közönségét megfogják a műsorukkal, hiszen olyan dalokhoz nyúltak hozzá, jazzesítettek meg igényesen, amelyek többnyire jól ismertek voltak, akár a popzenét hallgatók számára is, de merték hosszabb improvizációkkal ízlésesen átszőni ezeket a dallamokat. A saját kompozíciók sem maradhattak el, mindkettőjüktől hallhatott egy-egy szerzeményt a közönség, Gyémánt Bálinttól az „Indigo”-t, Oláh Krisztiántól a „Farewell”-t, aztán jött Stingtől a, „Fragile”, Pat Metheny-től a „Question & Answer” és végül egy jól ismert jazz standard Harry Warrentől, a „There Will Never Be Another You”. Ajánlom a koncertjüket bárhol lépnek fel, tudják, hogyan tegyék emlékezetessé a koncertjüket.

Incognito

     Ezután jött a számomra egyetlen jazzileg is értékelhető nagyszínpados koncert, a világhírű Incognito örömzenéje, melyben a megírt szólamok mellett sűrűn hallhattak a nézők szólójátékokat a nagyszerű zenészektől, miközben R’n’B, funky vagy acid jazz-zene szólt. Úgy gondolom, ennek a zenekarnak annyi ismert száma van, hogy nem is írhatom, hogy a legismertebbek szólaltak meg, de elhangzott (legalábbis, amikor épp nem a többi színpad zenészeit hallgattam) a „Parisienne Girl”, „Talkin’ Loud”, „Labour of Love”, „Nights of Egypt”, „Shine”, „Lovin’ in Your Heart”, majd az „Always There” című dallal fejezték be a koncertjüket.

Boldogság, életöröm leginkább, amit sugároznak. Az évről évre cserélődő fúvósok és az énekesek mindig magas színvonalú énekével, játékával, a kiváló hangszereléssel és a zenekarvezető, Bluey Maunick kitartó munkájával olyan együttest hozott össze, amit a világ minden táján rajongók hada imád, a Pikniken sem volt ez másként, ahol nem először hoztak teltházas koncertet.

 Roundaround

     Miközben a nagyszínpad előtt tombolva táncolt a közönség, a többi színpadon is mentek a koncertek. Mindegyikbe belehallgatva az osztrák fiatalokból álló jazz-zenekarnál, a Taittinger Pezsgőteraszon cövekeltem le, mert amit ők produkáltak az olyan egyedi volt, hogy ha nem látom, milyen fiatalok, azt gondoltam volna, hogy inkább a 30-as éveik elején járó zenészek játszanak. A mainstream jazzt tiszteletben tartva, de a ritmikai világot megújítva alkották meg saját groovos, modern zenéjüket. Talán legközelebb a tavaly ugyanott fellépő New Fossilshoz hasonlít a hangzásuk. A Roundabout ötvöz többféle stílust, de a jazz soha nem szorul a peremre, a bécsi Porgy & Besst is megjárt linzi fiatalok zenekarának vezetője, akiről még minden bizonnyal fogunk hallani, Manu Kreutzer tört angolsággal avatta be a zenéjükbe a meglepően nagy számú közönséget, elárulta, a nagyszínpados szereplést vették célba a következő évekre.

Csak és kizárólag saját dalokat játszottak az előadásukon. A zenekar tagjai voltak: Henrik Stöllinger - basszusgitár, Alexander Danninger - billentyűs hangszerek, Manu Kreutzer - szaxofon, Moritz Lindner – dob. Milyen jó lett volna, ha magyar fiatalokkal koprodukcióban léptek volna fel, így esélyt adva a további munkára, akár a hasonló korú Symbiosis 5 tagjaival közösen.

Barabás Lőrinc Quartet

     A Fábián Juli Színpadon volt még ezután egy csábító koncert, az invenciózus zenéjéről híres trombitás, Barabás Lőrinc zenekarával. Ezzel egyidőben kezdődött a Nagyszínpadon az évekkel ezelőtt sokak által kedvelt Level42 koncertje, amire átnéztem, hogy lássam, a fúvós kórussal együtt jazzesre vették-e a zenéjüket egy jazz rendezvényen, de csalódnom kellett, ebben az irányban nem változtattak a hangszerelésen, így rövid időn belül visszatértem az akkorra már tömött kertbe.  Barabás Lőrinc akár szólóban, akár többed magával lép színpadra, már jó pár éve tömegeket vonz. Egyedi, elektronikával dúsított trombita soundja és kreatív kompozíciói, ritmikai osztinátói mind-mind kellemesen hatnak a fülre és az agyra, ez utóbbit már a pszichológusok is vizsgálták, sőt neve is van, a puszta expozíció hatása. A repetatív zenéhez tud kötődni az ember, ráadásul Lőrinc dalai amúgy is fülbemászóak.

Legújabb négytagú zenekarával, a Barabás Lőrinc Quartettel lépett színpadra a Pikniken. A tagok között volt egy kakukktojás, a billentyűknél Tálas Áron ült, de érzésem szerint már nem először, mert abszolút belesimult a zenefolyamba. A ritmusszekcióban a bőgőnél Ajtai Péter, a doboknál Klausz Ádám foglalt helyet. A „Prodi” című számban kapott minden zenész hosszú impro részt, amúgy Lőrinc szólóit csodálhattuk túlnyomórészt. A Beardance és az Open albumról is hangzottak el számok. Hosszú vastaps után még kijöttek egy szám erejéig, aztán már a következő koncertre kezdték előkészíteni színpadot. Ezzel nekem véget ért a fesztivál és balatoni nyaralás, mert másnapra nem csak az eső, hanem már a hideg is megkeserítette a nyaralók életét.

A fesztivál szervezése idén is dicsérendő, még az esős idő ellenére is megoldották nagyjából mindenhol, hogy ne térdig sárban kelljen fesztiváloznia senkinek, még azoknak sem, akik az ingyenes koncertekre benéztek.

Paloznaki Jazzpiknik, 2023. augusztus 4-5.
Fotó: Irk Réka