A Bolla Gábor Quartet 2003 októberében, az akkor már igen ismert, csodagyerekként feltűnt szaxofonos 15. születésnapján alakult. Rá egy évre „Így játszunk mi” (The Way We Play) címen megjelent első lemezük, melyen Cseke Gábor zongorázott, Oláh Zoltán bőgőzött és Mohay András dobolt. Évekkel előtte azonban már ámulva figyeltük, amikor édesapja kíséretében megjelent a rövid életű Liszt Ferenc téri Pesti Est teraszos, fiatal tehetségeknek lehetőséget adó koraesti koncertjein, ahol a szintén kirobbanó tehetségű és hasonló korú, szintén édesapja kíséretében érkező Lakatos Pecek Krisztiánnal játszott. Ilyen korukat meghazudtoló, érett, virtuóz játékot gyerekektől, azóta sem hallottunk. Később külön-külön is követtük őket a Take 5, majd a Winebar jam sessionjein is.

A zongoránál 2005 elejétől Szakcsi Lakatos Róbert váltotta a távozó Cseke Gábort, és a kapcsolat tartósnak bizonyult. Az 1975-ben született Robi még a csatlakozása előtt, nagyjából 27 évesen kezdett játszani az 1988-ban született, akkor kb. 14 éves Bolla Gabival. A zenei szimbiózis mindmáig szoros, bár a földrajzi távolság nőtt, a korkülönbség az évek során egyre csökkent közöttük. Mikor Gábor Koppenhágába tette át székhelyét, formációja nemzetközivé vált és gyakran változott, Robi viszont mindig fix pont maradt, akár a svájci Heiri Känzig bőgőssel és Jojo Mayer dobossal, valamint az albumon hegedülő Sárközi Lajossal 2012-ben készült „Find Your Way”, akár a tavaly megjelent Daniel Franck svéd bőgőssel és az amerikai Billy Drummond dobossal felvett „On the Move” lemezen, ő zongorázott.

Ez utóbbi lemezbemutató turnéján a svéd nem tudott részt venni, így Bécsben és Veszprémben Orbán György bőgőzött, de a budapesti bemutató időpontján már neki is más dolga akadt, így Krisztián ugrott be helyére. A köztes időszakban a dobosok is gyakran cserélődtek, főleg miután Mohay András 2014-ben tragikus közúti balesetben elhunyt. Közülük Balázs Elemért mindenképp meg kell említeni, aki Gábor 2015. októberi hazalátogatásakor, Anders Bergcrantz svéd trombitással adott emlékezetes koncerten is a kvartett dobosa volt. 

A harmóniás évzárón Gábor főleg legutóbbi, a dán Stunt Records gondozásában megjelent „On the Move” lemezéről válogatott, de a két részbe saját szerzeményein kívül pár standard feldolgozás mellett Robi szerzeményei is bekerültek. Az elsőként játszott „Love Is Love” kemény ritmusai rögtön azt az általában koncertek vége felé kialakuló hangulatot hozták, mikor kezünk és lábunk önálló életet kezdve elkezd ütemre mozogni, miközben teljesen belefeledkezünk a zenébe. Még fel sem ocsúdtunk, és ki sem tapsoltuk magunkat, máris újabb nagy lökést kaptunk. Wayne Shorter 1965-ben felvett, de csak a 1979-ben kiadott „The Soothsayer” Blue Note albumára került „The Big Push” fergeteges szólói továbbra sem engedték felfogni a külvilágot, csak a zene és a színpadon játszó négy muzsikus mágikus hatása alá kerültünk. Gábor tenorszaxofonját szopránra cserélte, az „Allemande”, Robi 2006-ban írt szerzeménye gyönyörű, meghitt pillanatokat hozott. „What a beauty!” – írta anno a Down Beat kritikusa Paul Desmond „Skylark” lemezéről, erre a csodára én sem tudok más szavakat találni. Gábor visszaváltott tenorra, és ahogy a felkonferálás során ezúttal is elmondta, szerzeménye, a „Monky Donkey” tisztelgés két zongorista, Thelonious Monk géniusza, és a kevésbé ismert, de zseniális 86 éves Kirk Lightsey előtt. Főhajtás volt az első részt záró Szakcsi Lakatos Róbert szerzemény is, a „Blues for Pecek Lakatos Géza” a kiváló dobos emlékére íródott.

A második részt nyitó „Blue Tarif” oldott tempóihoz Gábor a szopránt választotta. A kötetlen dallamok végül visszatérve a fősodorba, újra renddé álltak össze. A középtempós „Blues on the Move” szaxofonszólói már tenoron szóltak, és ezt az egyedülállóan telt hangzású, igazi tenorhangot élvezhettük Cole Porter a The New Yorkers című musicalhez írt híres dala, a „Love for Sale" instrumentális feldolgozásában. Gábor nemcsak a közönséget ragadta magával, hanem társait is, kiknek virtuóz szólói egymást is inspirálták, átvéve az előzőtől egy-egy dallamrészletet, beleszőve sajátjukba, mindvégig a zenét szolgálva. Ezzel lett volna vége a koncertnek, de természetesen jött a ráadás, melynek végén mindenki elégedetten inthetett búcsút az Óévnek.  

Az év utolsó jazzpéntekén a „leginkább jazzként hangzó jazz” szólt, melynek gyökerei az ’50-'60-as évek hard-bop zenéjében találhatók, és főként az 1939-ben alapított legendás Blue Note kiadó lemezein jelentek meg. Sokan ezt az időszakot tartják a jazz aranykorszakának, és ha egy marslakónak el kéne magyaráznom mi a jazz, én is ezekből az időkből válogatnék illusztrációs anyagot. Ennek a „Blue Note” irányzatnak nálunk is több követője van a mostani „derékhadat” képviselő generációból, ebből a tradicionális eszköztára mellett gazdag és sokszínű kincsestárból ered Bolla Gábor, és ezen az estén két szerzeményével, és csodás szólóival elkápráztató Szakcsi Lakatos Róbert zenéje is, a mai kornak megfelelő válaszokat adva. Orbán György remekléseit mindig nagy ováció fogadta, és a főleg saját korosztályában díjazott Éles Máté is megmutatta, gond nélkül, felszabadultan tud hozzászólni a „nagyok” beszélgetéséhez. Fantasztikus koncertet kaptunk, kiváló muzsikusokkal, akik ott voltak tudják, nem hazabeszélek!

Az élet nem áll meg, mondják a bölcsek, és igaz, máris 2024-et írunk, az évzáró után készülődhetünk a Harmónia Jazzműhely évnyitójára.  

Pénteken a SZAKCSI LAKATOS RÓBERT TRIO & SZAKCSI JR. TRIO lép fel a Budapest Jazz Clubban!

Harmónia Jazzműhely / Budapest Jazz Club, 2023. december 29.

Fotó: Somogyvári Péter