Az ünnepi koncertre a hazai jazz szcéna – szerintem – legkiválóbb altszaxofonosát, Soso Lakatos Sándort (és együttesét) kérték fel. Mint azt Pallai Péter bevezetőjében elmondta, tették ezt annál is inkább, mert Soso, éppúgy, mint annakidején Sonny Stitt, nem idegenkedik az alt hangszert olykor tenorra cserélni. Egyébként Sonny pályafutásáról, sokoldalú tevékenységéről nagyon érdekes írást találnak honlapunkon, éppen Pallai Péter tollából.

Stitt alighanem a legeredményesebb folytatója volt Charlie Parker művészetének. Hihetetlen sok produkcióban vett részt, partnereinek száma is alighanem rekord, mi több állítólag ő szerepelt a legtöbb lemezen minden idők jazz muzsikusai közül. Jómagam két alkalommal láthattam az Erkel Színházban, két egymást követő évben: 1971-ben és 72-ben. Mindkét alkalommal a The Giants of Jazz elnevezésű szextett formációval, amelynek felállása a következő volt: Dizzy Gillespie (tp), Sonny Stitt (as,ts), Kai Winding (tb), Thelonious Monk (p), Al McKibbon (b), Art Blakey (dr). Hát erre a csapatra tényleg illett volna a divatos amerikai „all stars” megnevezés, de a „Jazz óriásai” is nagyon találó volt…

Soso Lakatos Sándor (1988) 12 éves kora óta szerepel nyilvánosan, 14 évesen tagja volt a The Next Generation együttesnek, amely a San Sebastian-i Getxo Jazzfesztivál harmadik helyezését hozta el. Élvonalbeli hazai együttesekben játszott, még a londoni 606-os klubban is fellépett, de 20 évesen Amszterdamba ment képezni magát. Olyan jazzikonok mesterkurzusain vehetett részt, mint Miguel Zenon, Branford Marsalis vagy Brad Mehldau. Közben volt cserediák Philadelphiában, ahol Tim Warfield-nél tanult. Hét év után tért haza és sziporkázóan ötletes, intelligens játékával robbant be a hazai jazzéletbe. Legfontosabb formációk, amelyekben játszik: Coltrane Legacy, Bágyi Balázs New Quartet, László Attila Fusion Circus, Pataj György Quintet, Szakcsi Lakatos Róbert Quartet és saját négyese, de sidemanként is nagyon keresett!  Nem véletlenül nyerte meg honlapunkon az „Év jazz-altszaxofonosa” kategóriát, mind a munkatársak, mind pedig az olvasók részéről.

Hadd idézzem, amit Sosoról írtam 2012. december 29-én, a Petőfi Sándor utcai Fúgában adott koncertjéről. Soso akkor csak karácsonyi hazalátogatása kapcsán játszott Tzumo, Orbán Gyuri és Gyárfás Attila társaságában: „már évekkel korábban a Márványteremben a tinédzserkorú muzsikus meglepően érett játékával kápráztatta el a közönséget…  altszaxofon játékáról csak felsőfokú jelzőkkel lehet nyilatkozni…  Lakatos Ablakos Dezső óta aligha volt ilyen tehetség.”  Aztán 2015. nov. 27-ei (Tzumo, Egri János, Gyárfás Attila) BJC koncertjéről is imígyen áradoztam: „csodás lelki rokonság, az együttlét öröme sugárzott a színpadról, ami a közönséget is erősen megérintette… Soso abszolút modern hangvételben játszott, gyönyörű sounddal… nagy sikert arattak „párbeszédei” Attilával, amikor percekig improvizáltak kettesben”.

Soso együttesében régi barátja Szakcsi Lakatos Robi zongorázik, aki ugyancsak sok éve partnere saját formációjában. A ritmustandemben Oláh Péter bőgőzik és az ugyancsak sok helyen foglalkoztatott Pecek Lakatos András dobol. Az előadott műsor megválasztása is érdekes volt, persze valamennyi szám szerepelt mind Parker, mind pedig Stitt repertoárján, természetesen lemezfelvételeiken is. Hogy Soso mennyire szereti az altszaxofont, azt jól mutatta, hogy a tíz számból mindössze kettőben játszott tenoron, talán éppen annak illusztrálására, hogy az ünnepelt is ezt tette.

Altszaxofon játéka viszont egyedülálló: engem leginkább Cannonball Adderley-re emlékeztet, persze korszerűbb változatban. Természetesen minden számban óriási volt, de – mint azt sokszor megállapíthattuk – az igazi tudás a balladajátékban nyilvánul meg. Hát az Alabama lenyűgöző volt. A gyors számok közül pedig a Cherokee volt fergeteges.  Robi briliáns szólóit is óriási ováció követte, de nem is csoda, mert igazán csúcsformában játszott. Péter remekül kísért és néhány bravúros szólóval is fűszerezte a műsort. Andris a tőle megszokott magas színvonalon játszott, szenzitíven kísért nem verve agyon a produkciót.

Miután Soso röviden bemutatta, lelkes fogadtatást kapott a korábban Németországban, most pedig Ausztriában élő Hangya Nagy József tenorszaxofonos, aki 1999-ben Zana Zoltán mögött második helyezést ért el a Magyar Rádió tehetségkutató versenyén. (Magam is örömmel idéztem fel vele a régi szép időket a szünetben, amikor az ezredforduló táján az Egri János Groupban Birta Mikivel, Dely Robival és Emilióval játszott.)  A koncert végére óriási jam session jellegű, igazi „örömzene” alakult ki, amelyben két terjedelmes számot játszott a két szaxofonos, Erroll Garner híres Misty-jét és zárásképpen Ellington vérpezsdítő C Jam Blues-át.

A Soso Quartet február 13-án a Háló Jazzklubban játszik, magam is ott lennék, de a Sonny Stitt centenáriumot aznap az Opusban is megünnepeljük. A „Legendás Jazzalbumok” sorozatban ezúttal a Sonny Stitt-Paul Gonsalves Quintet „Salt and Pepper” c. lemezének „rekonstrukciója” hangzik el a MAO kisegyüttesének tolmácsolásában.

I. félidő

• Scrapple from the Apple (Charlie Parker)
• Stars Fell on Alabama (Frank Perkins –Mitchell Parish)
• Star Eyes (Gene dePaul – Don Raye)
• Moose the Mooche (Charlie Parker)
• The Gypsy (Billy Reid)

II. félidő

• Sonny’s Tune (Sonny Stitt)
• I’ll Remember April (Gene de Paul – Patricia Johnston – Don Raye)  1942
• Cherokee (Ray Noble)  1938
• Misty (Erroll Garner)    Hangya Nagy József  tenorszaxofon,   Soso altszaxofon
• C Jam Blues (Duke Ellington)    Hangya Nagy József tenorszaxofon,  Soso altszaxofon

Közreműködtek:

Soso Lakatos Sándor  altszaxofon, tenorszaxofon
Szakcsi Lakatos Róbert   zongora
Oláh Péter   nagybőgő
Pecek Lakatos András   dobok
vendég:  Hangya Nagy József   tenorszaxofon   (II/4 és II/5 számokban)

Fotó: Irk Réka