fbpx

John Scofield harmadszor is a Budapest Jazz Club színpadán

2024. február 20.

Úgy látszik, nem véletlen, hogy a jazzgitár legnagyobbjai között is voltak magyar muzsikusok, mint Szabó Gábor, Zoller Attila és Bacsik Elek, de a hazánkba látogató – elsősorban amerikai – jazzikonok között is csaknem két tucat világhírű gitárművész akadt. Az idősebb rajongók még emlékeznek Szabó és Zoller hazalátogatásaira, valamint a Herb Ellis-Charlie Byrd-Barney Kessell és a John Mc Laughlin-Al Di Meola-Paco De Lucia gitárhármasok fergeteges fellépéseire, majd utóbbiak szólókoncertjeire is. Ezt követték Larry Coryell, majd John Abercrombie, az ezredforduló után pedig Jim Hall, Ralph Towner, Pat Metheny és Bill Frisell fellépései, sőt a BJC jóvoltából az újabb generáció olyan jeles képviselőit is megismerhettük, mint Kurt Rosenwinkel, Julian Lage és Jonathan Kreisberg a „Világsztárok a BJC-ben” koncertsorozat keretében.

John Scofield Budapesten

Mégis az a művész, aki a legtöbbször szerepelt magyar színpadon, és aki a mindenki által befogadható gitárjáték mestere, az JOHN SCOFIELD. Külön tanulmányt érdemelne hazai vendégszerepléseinek felsorolása és elemzése, mert ez a sokoldalú művész minden alkalommal más és más műsorral (olykor más-más formációval) mutatkozott be. Az ő esetében nem elégedhet meg az igényes zenerajongó azzal, hogy egyszer vagy kétszer látta már. Csak az utolsó tíz évet vizsgálva: öt fellépése a legváltozatosabb élményeket hozta. 2014-ben a Müpában  Juice c. lemezének bemutatóját élvezhettük, amelyet az MMW trióval készített (John Medeski zongora, Hammond orgona, Billy Martin dobok és Chris Wood basszusgitár), 2017-ben a MoMKult-ban a Country for Old Men c. lemezét mutatta be a Scofield Quartet  (Sullivan Fortner zongora, Hammond orgona, Vicente Archer bőgő, Bill Stewart dob) 2018-ban a Hudson nevű formációval láthattuk a Müpában, társai John Medeski (zongora), Scott Colley (bőgő) és Jack DeJohnette (dob) voltak. Ezt két forró hangulatú klubfellépés követte (dupla-koncertekkel) a Budapest Jazz Clubban. 2019-ben a Combo ’66 lemezbemutatóra került sor, ezúttal is kvartettben Gerald Clayton (zongora), Vicente Archer (bőgő) és Bill Stewart (dob) társaságában. A járvány után pedig 2022-ben triójában már régi ismerősként üdvözölhettük Archert és Stewartot. A koncertnek honlapunkon megjelent beszámolóját a kiváló gitárművész, Párniczky András ezzel a mondattal zárta: „Csak remélhetjük, hogy Scofield fiatalos energiája nem fogy el és lesz még alkalmunk őt hallani Magyarországon.”  

Nos, az óhaj valóra vált, hiszen a soron következő – a BJC-ben immáron harmadik – Scofield-projekt március 18-án kerül sorra, Yankee Go Home címmel.  Ezúttal ismét kvartettben szerepel hősünk, mégpedig Jon Cowherd (zongora), Vicente Archer (bőgő) és Josh Dion (dob) közreműködésével. A zongorista játékát Cassandra Wilson 2017-es Müpa-béli koncertjén ismerhettük meg. Vicente Archer stabil oszlopa mind a kvartett, mind a trió formációnak. Az ifjú multi-instrumentalista és rocker, Josh Dion, az „éneklő dobos” hírében áll, Scofield kifejezetten a „Yankee-project” számára szerződtette.

A Scofield Quartet márciusi európai turnéja során két hét alatt 12 országban lép fel! Mi vagyunk a hatodik a sorban Ausztriából jövet, Lengyelországba menet. A „Roots-Rock-Jazz”-ként aposztrofált – jó értelemben vett eklektikus – műsorban az amerikai zenei gyökereket (roots) képviselő gospeles hangzásvilág (Pharoah Sanders – The Creator Has a Master Plan), a rock és a pop klasszikusai (Stevie Wonder, Sting, Neil Young, Bob Dylan vagy a Grateful Dead), a jazz-hagyományok (Miles Davis) és természetesen Scofield saját szerzeményei is felhangzanak majd. Szinte biztos, hogy a két koncert repertoárja jórészt egymástól eltér majd. Mindenesetre a világhálón megismert információk alapján alighanem a 72 éves művész fiatalkori zenei élményeinek lenyomata lesz a repertoár megválasztása. (Gondoljunk csak arra, hogy pl. 2005-ben 13 Ray Charles számot játszott fel egy albumra!)

De ne bocsátkozzunk jóslatokba, azt azonban biztosra vehetjük, hogy rendkívüli élményben lesz részünk!!!

Budapest Jazz Club • 2024. március 18. • 19:00 és 21:00

Fotó: Budapest Jazz Club

 

 

 

 

 

 

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
14
15
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005