fbpx

A Sárik Péter Trió második Bartók-projektje – „X2 Bartók”

2024. március 21.

Hogy mennyire ismert a világban Bartók Béla, azt gyermekkorom óta tudtam, mégis megdöbbentett és büszkeséggel töltött el, amikor a zenei világ egyik ikonikus szentélyében, a világhírű amszterdami Concertgebouw-ban láthattam, hogy körös-körül aranybetűkkel írták fel a zeneművészet több mint ötven óriásának nevét Beethoventől Mozartig – s köztük két magyar név olvasható: Liszt és Bartók.

Sárik Péter Trió: Bartók X2

Elöljáróban érdemes felhívni a figyelmet arra, hogy terjedelmes tanulmányok témája lehetne az, hogy a jazz legjelentősebb előadóművészei is bátran fordultak klasszikusokhoz Coleman Hawkinstól (Schumann: Álmodozás) a Modern Jazz Quartetnek a Swingle Singers-szel készített lemezéig, amelyben Bach és Purcell műveket játszottak. Európában pedig két pianista lett népszerű a klasszikusok jazz átiratai révén: Jacques Loussier és Eugen Cicero. Előbbi Bach interpretációin túl feldolgozta Ravel Bolero-ját és Vivaldi Négy évszak c. művét, az Erdélyből származó Cicero pedig Chopin, Schubert és Csajkovszkij albumokkal tündökölt.

Ennek az írásnak nem lehet célja Bartók és a jazz kapcsolatának minden aspektusból történő vizsgálata, de arról mindenképpen szólnunk kell, hogy a legismertebb jazzikonok is a legnagyobb elismerés hangján emlékeznek rá. Elég megemlíteni e sorok írójának feledhetetlen élményét, hogy Benny Goodman az Erkel színházban a közönséget üdvözölve kifejezte örömét, hogy Bartók hazájában szerepelhet. (Csak fiatalabb olvasóink kedvéért: Bartók Béla Kontrasztok c. művét 1942-ben Amerikában lemezre vették a szerző /zongora/, Szigeti József /hegedű/ és Benny Goodman /klarinét/ játékával.) Vagy egy – a legfrissebb élmények közül: Béla Fleck, a bluegrass stílusirányzat mestere (aki a Bartók iránti tiszteletből kapta keresztnevét nem magyar származású szüleitől) pár hete a Müpa Bartók Béláról elnevezett hangversenytermében, nem hagyta ki, hogy együttesével elő ne adja az Este a székelyeknél c. dalt. Természetesen a magyar jazz-zenészek is „felfedezték” Bartókot, Sárik Péternek már a most tárgyalásra kerülő lemeze előtt is készült Bartók albuma, de a Modern Jazz Orchestra, Binder Károly és Párniczky András is készített Bartók lemezt. Párniczky több elemző írásban foglalkozott Bartók a jazzre gyakorolt hatásának kutatásával, sőt doktori disszertációját is ebben a témakörben írta és védte meg… A nagy zeneszerző halála után 70 évig – a szerzői jogokra vonatkozó tilalom miatt – nem volt mód Bartók kompozícióinak bármiféle feldolgozására. 2015 után aztán számos hazai és külföldi jazzművész készíthetett Bartók projektet.  Még feltétlenül kiemelendő Clara Barry svéd-amerikai énekesnő, aki két külföldön élő magyar muzsikussal, Spányi Emillel és az időközben elhunyt Szandai Mátyással készített Bartók-lemezt. Sőt a magyar géniusz iránti tiszteletből még magyarul is megtanult, hogy eredetiben énekelhesse a Bartók darabokat! (Olvasóink figyelmébe ajánlom főszerkesztőnk, Irk Réka Clara Barryvel készített interjúját, amely febr. 12-én jelent meg honlapunkon.)

Sárik Péter – már csak klasszikus zenei képzettsége okán sem idegenkedett a klasszikusok adaptációjától, miközben ízig-vérig jazzmuzsikus. Beethoven projektje a hazai zenei élet szenzációja volt 2015-ben, Bartókot illetően pedig ez már a második albuma. Magáért beszél a tény, hogy az első lemez anyagát 15 országban mutatta be, mindenütt nagy sikerrel. Feltétlenül idézném Péter szavait, amellyel megvilágította koncepcióját: „…elsődleges célunk az volt, hogy olyanokkal is megszerettessük ezt a zenét, kik eddig idegenkedtek tőle, illetve olyan helyszíneken is játszhassuk Bartókot, ami amúgy elképzelhetetlen lenne. Boldogan látom, hogy mindkét célunk teljesült.”

Sárik Péter Trió: Bartók X2

Ezúttal tíz Bartók darab került a korongra Péter mesteri hangszerelésében, köztük a két legismertebb és bátran mondhatjuk legnépszerűbb is – a Csillagok, csillagok szépen ragyogjatok és az Este a székelyeknél. Nagyon bölcsen nem nyúl hozzá a dallamokhoz, a harmóniákhoz, meghagyva azok egykori, spirituális üzenetét. A modern ritmusok és az improvizáció révén azonban igazi jazz produkció jön létre. Nem pusztán valami „könnyen emészthető” zongoratrió-lemez, hanem valami lényegesen elvontabb, nagyobb figyelmet igénylő alkotás. Péter érdeme, hogy nem „swingesíti” Bartók remekműveit, hanem puritán egyszerűséggel integrálja azokat saját zenei világába. Ráadásul a lehető legjobb zenei partnerekre talált rá Fonay Tibor és Gálfi Attila személyében. Éppoly nyitott – jó értelemben vett „mindenevő” muzsikusok, mint Péter maga. Három egyenrangú és egyenértékű művész hosszú éveken át csiszolt összjátékának lehetünk tanúi. Tibor invenciózus bőgő- és Attila szenzitív dobjátéka tökéletesen illeszkedik a zenei szövetbe. Hármójuk remek zenei ötleteinek csak a számok viszonylag rövid terjedelme szab határt.

Apró észrevétel: valószínűleg a külföldi terjesztés érdekében csak angol nyelven olvashatjuk a darabok címeit, de (legalább) zárójelben jó lett volna anyanyelvünkön is feltüntetni azokat!

Végül felhívjuk olvasóink figyelmét arra, hogy a Sárik Péter Trió az előzőekben ismertetett X2 Bartók c. CD-jét az Óbudai Társaskörben mutatja be 2024. március 25-én, hétfőn este 7 órától. Az időpont megválasztása igazán méltó a nagy zeneszerző emlékéhez, hiszen – ha nem is kerek évforduló lesz aznap – de ezen a napon született 143 évvel ezelőtt Bartók Béla, azaz 1881. március 25-én!

 

SÁRIK  PÉTER  TRIÓ      X2  BARTÓK            a Peter Sarik Production kiadása

  • Suite (Op. 14) – 3. Allegro molto

  • Stick dance (Bottánc)

  • I have no one in the world (Senkim a világon)

  • Courting (Leánynéző)

  • Perpetuum mobile

  • Wandering  (Bolyongás)

  • Sonatina  (BB 69) – 3. Allegro vivace

  • Ostinato

  • Stars, stars, brightly shine   (Csillagok, csillagok)

  • Evening in Transylvania    (Este a székelyeknél)

Minden tétel Bartók Béla kompozíciója

 

Közreműkodnek:

Sárik Péter  zongora
Fonay Tibor   bőgő
Gálfi Attila  dobok

 

 

 

 

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
14
15
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005