Virág 2001. december 27-én született Budapesten, édesapja Czakó Péter basszusgitárosként és bőgősként játszott többek között Grencsó István, Gyárfás István, Pleszkán Frigyes formációiban. Ahogy zenészcsaládban illik, gyerekként ő is zongorázni tanult, de szülei sem erőltették, és ő sem gondolt zenei pályára. A fordulat kamaszkorában jött, mikor valami furcsa sugallatra elkezdte hallgatni Ella Fitzgerald, Billie Holiday, Nina Simone, és persze a kortársak, leginkább Diana Krall, valamint Cécile McLorin Salvant, Veronica Swift felvételeit, aztán szülei döbbenetére 16 évesen jazzének órákat akart venni. A Konzi előtt a Tóth Aladár Zeneiskolában tanult, majd Pomázra, a Teleki-Wattay Művészeti Iskolába járt énekelni, valamint a Premier Iskolába zongorázni. Az első években Vers Dóra, majd Pocsai Kriszta tanította, a hangképzésben Tóthné Bures Éva segítette. Virág szerencsésnek mondja magát, mivel tanulmányai közben rendszeresen kapott koncertlehetőséget. Kezdetben többnyire Dely Róberttel duóban lépett fel, de láthattuk Borbényi Dániellel, Gyárfás Istvánnal, valamint bőgős édesapjával kiegészült trióval is. Jó két éve kvartetté bővítve alapította zenekarát, melynek repertoárját Virág a hágai felvitelire készülve tudatosan állította össze, úgy válogatva a jazz korszakainak standard számaiból, hogy a követelményeknek megfelelve, megmutathassa sokoldalúságát. Első nekifutásra fel is vették, és ezzel a színes, gondosan összeállított csokorral a tanári kar után a BJC közönségét is lenyűgözte.

Virág kvartettjében eleinte Cselik Gábor zongorázott, de aztán ahogy előzőleg duó és trió koncertjein, a gitár kapott meghatározó szerepet. A rangos hazai mezőnyben új elképzeléseihez megtalálta a legjobban passzoló Rieger Attilát, aki a nemrég itt koncertet adott világhírű New York-i jazzgitáros, Peter Bernstein jelzőkkel nem fukarkodott méltatását tovább erősítve, „hihetetlen hangzásvilágot jelenített meg fantasztikus gitárjátékával, amely nagyon egyéni és érett zeneiséget tükrözött”, emellett a hangszerelői feladatokat is játékához hasonló szellemességgel látta el. Bőgőst nem nagyon kellett keresgélnie, bár Oláh Zoltán többször fellépett velük, végül ennek a zenekarnak is édesapja, Czakó Péter lett a motorja. A dobosok cserélődtek, Cseh Balázs, Csízi László után azonban a legutóbbi koncerteken, és ezen is Richter Ambrus játszott.

Virág Duke Ellington 1941-ben írt, slágerré vált dalával a swing korszakban kezdte kirándulását. A „Just Squeeze Me (But Please Don't Tease Me)” után egy nagyot lépve egyből Charlie Parkertől a „Yardbird Suite” következett. Érdekesség, a bebop himnuszaként aposztrofált, számos feldolgozást megélt kompozíció első, 1946-ban készült történelmi felvételén is szerepet kapott a gitár, Arvin Garrison gitározott Parker zenekarában, melyben egyébként Miles Davis trombitált, Lucky Thompson tenorszaxofonozott, Dodo Marmarosa zongorázott, Vic McMillan bőgőzött és Roy Porter dobolt. Egy rövid kitérővel elhagyva a bop érát, brazil partokra, és a hatvanas évekbe érkezve ringatózhattunk a „Girl from Ipanema” dallamaival, és megállapíthattuk, Virágnak a bossa nova is nagyon jól áll. Visszatérve a bophoz, Antonio Carlos Jobim ikonikus szerzeményét Freddie Hubbard 1962-es klasszikusa, leginkább az Art Blakey & The Jazz Messengers előadásában ismert „Up Jumped Spring” követte. Majd a tavaszból a szvingbe visszaugorva, két önálló életre kelt film betétdal, előbb a Whoopee! című zenés vígjáték 1930-ban készült filmváltozatához a Walter Donaldson komponálta „My Baby Just Cares for Me”, melynek átütő sikerét Donaldson halála után tíz évvel, Nina Simone 1957-es felvétele hozta. Az 1945-ös Anchors Aweigh című film Frank Sinatra énekelte Oscar-díjra jelölt betétdala, Jule Styne kompozíciója, az „I Fall in Love Too Easily " viszont egyből sláger lett, csakúgy, mint a híres musicalszerző többi darabja. Turner Layton 1918-ban írt „After You've Gone” című dala Henry Creamer szövegével annyira népszerű lett, hogy a kottát később a dalt híressé tevő 45 énekes, köztük Louis Armstrong, apró fényképei díszítették. Napjainkig szívesen éneklik, Phil Collins, és Virág egyik kedvence, Cécile McLorin Salvant műsorába is bekerült.

Bop, swing, bossa nova, és a szünet után egy vérbő blues, a Jerry Leiber, Mike Stoller szerzőpáros 1953-as megjelenése után több mint 500 000 példányban elkelt dala a „Hound Dog” nyitotta a második részt. Bár sokan Elvis Presley verzióját ismerik, de Virág is felhívta a közönség figyelmét, eredetileg Big Mama Thornton énekelte, vele került fel a slágerlisták élére, és ha tehetjük, a több mint százkilós „lady bear” előadásában hallgassuk majd, és ő is hasonló elemi erővel rúgta ki házából a semmirekellő gigolót. Két bossa nova, Ray Hendersontól a „Bye Bye Blackbird” és Antonio Carlos Jobimtól a Rio nyomornegyedét megéneklő „Favela” között egy Betty Carter szerzemény, a „Babe's Blues” jó lehetőséget adott Virágnak vokális improvizációs készségei bemutatására. Virtuóz scattelését a „Bei Mir Bistu Shein Bei Mir Bistu Shein”, Sholom Secunda egy 1932-es jiddis nyelvű vígjátékhoz írt dala után, Annie Ross „Farmer's Marketjében újra megcsillantotta. Egy ilyen bravúrosan előadott befejezés persze állótapsot és ráadást hozott, melyben talán Virág is úgy gondolta, az utóbbi időben az utca napos oldalán eleget sétáltunk, így Jimmy McHugh második leghíresebb szerzeménye, az 1930-as Broadway revüben debütált „Exactly Like You” lett az újabb állótapsos búcsú.

Változatos, jó érzékkel összeállított időutazáson vehettünk részt. Rieger Attila úgy porolta le a régi idők slágereit, hogy azok megőrizve eredeti, hagyományosabb hangvételű formájukat, mégis a mai fülnek szóljanak. Játéka inspirálta az egész zenekart, és őt is inspirálta Virág éneke, a szóló lehetőségeket virtuózan kihasználó Czakó Péter bőgőzése, Richter Ambrus dobolása. Ebben a formában mindenki meglelte örömét. Virág végig szellemesen konferálva műsort csinált a koncertből, néha egy-egy dalhoz köthető élményeiről is mesélve a közönségnek. A szünetben beszélgetések során felmerült, talán csak az róható fel neki, hogy bár a szöveget érti, a legszomorúbb balladákat is mosolyogva, kicsattanó életerővel énekli. Valóban, Virág végig sugárzott a koncerten, a pozitív energiák csak úgy áradtak a nézőtér felé a balladák alatt is, de ezt egyáltalán nem tartom hibának, mert a mosoly őszinte volt, belülről jött, és áradt belőle az énekelt dal szeretete. Látszott, hogy boldog, és a zene adta boldogságát osztotta meg, legyen szó szerelmi bánatról, vagy még szomorúbb dolgokról. Huszonévesen szerencsére ezeket nem élhette meg, majd negyvenévesen talán elvárható lesz egy könnycsepp a szeme sarkában ilyen esetekben, de addig maradjon a mosoly, a töretlen derű!

A nyár soha nem volt a klubok évszaka, a főváros ilyenkor is üzemelő klubjai olykor jó, ha félig megtelnek a forró napokon. Egy még rövid, de igen eseménydús pályafutással rendelkező énekesnőnek sikerült megtöltenie a BJC nézőterét, ráadásul fele arányban a korosztályához tartozó huszonévesekkel, sőt, ami szívmelengető, pályatársai közül is páran eljöttek koncertjére. Virág egy időre elbúcsúzott a hazai jazzélettől, hogy a hágai Royal Conservatoire Koninklijk hallgatójaként folytassa tanulmányait. A téli szünetben reméljük, visszatér! Várjuk a folytatást!

Budapest Jazz Club, 2024. július 25.

 Fotó: Somogyvári Péter