Hármójuk közül talán a Rómában, 1965-ben született Antonio Faraó munkássága a legkevésbé ismert, pedig tehetségére már pályafutása kezdetén felfigyeltek. A 80-as években a milánói Giuseppe Verdi Konzervatóriumban tökéletesítette tudását, de közben esténként klubokban játszva, a jazzel sem szakított. 1987-ben, mindössze 22 évesen, elnyerte a Music Review fiatal tehetségeknek járó díját, négy évvel később hazájában az Év Zongoristájának választották, nemzetközi versenyeket nyert, díjai is egyre szaporodtak. Ennek köszönhetően többek között olyan rangos fesztiválokra kapott meghívót, mint a luganói, lyoni, palermói és az Umbria Jazz, de a sorban most már a Budapest Jazzfest is szerepel. Az Enja Records kiadónál 1999-ben jelent meg debütáló albuma, a mediterrán hangulatot az afroamerikai post-boppal ötvöző „Black Inside”, melyen Ira Coleman bőgőzött és Jeff "Tain" Watts dobolt. Ahogy hírneve nőtt, számos jazz-nagyágyút sikerült a stúdióba csábítania, az évek során olyan legendás zenészek játszottak különféle formációival készült felvételein, mint Joe Lovano, Dave Liebman, Bob Berg, Chris Potter, Miroslav Vitous, Jack DeJohnette, Manu Katché, és a lista korántsem teljes.

A Brooklynban 1959-ben született John James Patitucci nevét Chick Corea Elektric Bandjének köszönhetően ismerte meg a világ. A zenekar már az alapítás évében, 1986-ban nálunk is fellépett a Budapest Sportcsarnokban, és ez a koncert volt egyben az olasz származású bőgős-basszusgitáros első találkozása a hazai közönséggel. Ettől kezdve aztán egyre sűrűbben láthattuk, csúcsra ívelő pályafutása csaknem minden fontosabb állomását testközelből megismerhettük. A Wayne Shorter Quartet bőgőseként és saját formációival vidéki nagyvárosainkba, Nagykanizsára, Veszprémbe is eljutott, játékát csodálhattuk Danilo Pérez és Brian Blade mellett a Shorter kvartett ritmusszekciója „Children of the Light” néven önálló trióként adott koncertjén a BJC-ben, és mikor Chick Corea Akoustic Bandjével tért vissza, a MÜPA hangversenytermében is. Emlékezetes maradt duó koncertje Joey Calderazzoval, és Shorter halála után, az életművét feldolgozó „The Legacy of Wayne Shorter” zenekarral. Mindenképp megemlítendő, mikor 2003 tavaszán a Bartók Rádió meghívását elfogadva a Márványteremben előbb a bőgő, majd a basszusgitár tehetségkutató verseny díszelnöke volt, és másnap a Budapest Kongresszusi Központban rendezett koncert első felében duózott a győztesekkel Pecek Lakatos Krisztiánnal, Horváth Plutó Józseffel, majd a II. részben Pat Metheny a gitárverseny, Jack DeJohnette a dobverseny díszelnökével a kizárólag erre az alkalomra összeállt trióban játszott.

A pennsylvaniai West Philadelphiában 1961-ben született Gene Jackson végigdobolta a jazz szinte valamennyi irányzatát. A bostoni Berklee hallgatójaként ismerkedett meg Kevin Eubanks gitárossal, aki győzködte, hogy tartson vele New Yorkba, és ez a lépés, mint sok jazz-zenésznek, kulcsfontosságú volt az ő karrierjében is. Kevin és harsonás testvére, Robin Eubanks pártfogásában hamar beépült a város jazzéletébe. A 90-es évektől a világ minden táján turnézott a Wayne Shorter kvartettel, Herbie Hancock, Orrin Evans formációival, bekerült Dave Holland zenekarába, és a közelmúltban Charles Tolliver, a jazz aranykora utolsó hősének big bandjével lemezt is készített. Kapcsolata az olasz zongoravirtuózzal az ezredforduló tájékán kezdődött, ő dobolt Antonio Faraó az Enja gondozásában 2002-ben megjelent „Next Stories” című lemezén, amelyen a trió bőgőse Ed Howard volt.

„Tributes” néven májusban Liège-ből indult tíznapos európai turnéján Antonio Faraó legutóbbi, tavaly azonos címmel megjelent trióalbumát mutatta be. Az Eiffel Műhelyházban is a lemezre írt nyolc kompozícióját és két feldolgozását hallhattuk a koncert javarészében, egy-két Patitucci, és a Tributes párizsi stúdiófelvételén dobolt Jeff Ballard helyét a turnén átvevő Gene Jackson szerzeménnyel spékelve. Az albumhoz hasonlóan a koncert is a címadó Corea világát idéző Faraó kompozícióval kezdődött, és ez a nagyszerű nyitány megadta az alaphangot a szerző többi tisztelgéséhez, melyekben a rá legnagyobb hatású zongoristák, Michel Petrucciani, Chick Corea, Herbie Hancock és McCoy Tyner magába szívott stílusát katalizátorként dolgozta fel.

A folytatásban játszott szerzeményei közül a „Right One” továbbra is Chick Corea, az „MT" ahogy a monogramot rejtő cím is mutatja, a benne rejlő McCoy Tyner, Cole Porter örökzöldje, az „I Love You" feldolgozását, a híres szerzeményt többször is játszó Herbie Hancock játékmódját idézte fel, a „Memories of Calvi" latin sodrását Michel Petrucciani ihlette. Faraó nagy elődök stílusából kialakult, egyedivé vált hangja, könnyed dallamokat zuhatagszerű futamokkal díszítő, a klasszikus jazz elemeit a modern, innovatív megközelítésekkel ötvöző játéka magával ragadta a közönséget. A tisztelgések között játszott fokozatosan bluesos befejezésbe torkoló ballada, a „Tender” Patitucci bőgőszólójával, Jackson parádés dobszólójával a „Shock” és többi dallamos, a textúrák és hangulatok széles skáláját felölelő kompozíció, a „Syrian Children", a „Song for Shorter”, mind-mind nagy tapsot kiváltó remeklések voltak, miközben élvezhettük a trió virtuóz technikáját és mély muzikalitását.

 Ahogy az várható volt, Patitucci és Jackson végig nagyszerűen, pályafutásuk alatt szerzett minden tapasztalatukat felhasználva ideális környezetet teremtettek Faraò számára. A kreativitás csúcspontjára jutott trió meggyőző, gördülékeny és energikus játéka ráadást és egy Corea előtti újabb tisztelgést hozott. Az Ő, „Matrix" című szerzeménye feldolgozásával zárult ez a mindenki számára végig élvezetes és szórakoztató, mesteri ívű koncert.

Jazzfest Budapest, Eiffel Műhelyház, 2025. május 13.

 Fotó: Somogyvári Péter