Már sokszor leírtam, hogy a Harmónia Jazzműhely pénteki rendezvényei az egyébként is kiemelkedő műsorpolitikát folytató BJC legmegbízhatóbb jazzestjei. A Pallai Péter, Kerekes György és Irk Réka által szervezett műsorokat akár vaktában is felkeresheti az ember, biztosan a műfaj legjobb produkcióit élvezheti. Elég, ha a karácsonyi ünnepek alatt az ilyenkor rendszeresen hazalátogató Bolla Gábor két remek pénteki koncertjére emlékeztetem a BJC látogatóit, amelyek közül a második még az előzőt is „überelte”, hiszen négy „idegenlégiós” játszott: Bolla Gabi, Gayer és Szandai Matyi és Juhász Marci!!!
Ezúttal még a megszokott BJC, HJM és Yamaha feliratok is a vetített háttér baloldalára szorultak, mert középen az ünnepelt mosolygós fotója és a 75-ös szám mutatta, hogy kinek az ünneplésére gyűltünk össze. Ilyen tömeg csak a „Világsztárok a BJC-ben” sorozat legnevesebb külföldi vendégeinek koncertjein volt tapasztalható: nem is voltak asztalok, hanem a széksorokat töltötte meg a teltházas közönség. Az ünnepléssel sem húzták az időt a rendezők, csak rövid felköszöntéssel indult a műsor. Itt mondom el azonban, hogy jól illusztrálta a közönségnek az Imre iránti szeretetét, hogy a koncert legvégén – ráadás szám helyett – Imre csillogtatta meg remek humorát, amikor szinte kötetlen beszélgetést folytatott a közönséggel. Bárki bekiabálhatott a hosszú és ragyogó pályával kapcsolatban, az ünnepelt pedig érdekes anekdotákat mesélt el.
A négyes felállás ezúttal úgy alakult, hogy a veterán dobos társai voltak: Bacsó Kristóf ezúttal tenor- és szopránszaxofonon, Rozsnyói Péter zongorázott és Orbán Gyuri bőgőzött. Aligha hiszem, hogy az én feladatom lenne eldönteni, hogy a nagyszámú hazai jazz zongoristák egyik legjobbjának ki volt a felfedezője, de egy biztos: még a Márványtermi koncertek idején, ahol az esteken két együttes lépett fel, a szünetben mondta nekem Imre, hogy a második részben az ő együttesében egy fenomenális ifjú veszprémi zongorista fog játszani. Nos, ő volt Rozsnyói Péter, aki azt követően a hazai jazz szcéna kiemelkedő képviselőjévé vált… És nemcsak hangszerén, de veretes kompozíciói révén is.
Mindkét szettben négy szám került sorra, részben ismert jazz standardek, másrészt Kőszegi és Rozsnyói szerzemények. Előbbiek közül a „Close Your Eyes” és a „Laura”, valamint a sokkal fiatalabb „Footprints” (Wayne Shorter) hangzott el. Az ünnepelt két kompozícióval gazdagította a repertoárt: a „Drummer’s Dreams” és a „For Kati” c. opuszaival. Utóbbi egyben a 80-as években megjelent nagylemeze címadója is volt, amelyen Zbigniew Namyslowski (szaxofon), Gárdonyi László (zongora) és Jack Gregg (bőgő) társaságában játszott.
Rozsnyói Péter két szerzeményével brillírozott: a „Monk” és a „Passing” c. számaival. Ha a második félidő első számának megnevezése hiányzik, annak csak az az oka, hogy Kristóf elfelejtette bekonferálni, én pedig a nagy ünneplésben elfelejtettem megkérdezni a koncert után.
Egy ilyen gazdag életpálya esetében aligha lehet itt és most ennek állomásairól, a hazai és külföldi zenész-partnerek felsorolásáról értekezni, mert az köteteket tenne ki. A Gramofonban 10 éve és most is interjú jelent meg vele, öt éve pedig jómagam készítettem hosszú interjút a Demokratában. Több évtizedes kapcsolatunk még a hőskorban kezdődött, amikor például közös barátunk, Vajda Sándor társaságában játszott az Esküvő c. Szabados lemezen. Ő olyan barát, akivel ha csak ritkán is találkozunk, de ott tudjuk folytatni a beszélgetést, ahol korábban abbahagytuk. Nos, az Imi által képviselt – számomra rendkívül szimpatikus – dobjátékáról ő maga mondta az egyik interjúban: „Sok technikai megoldást én honosítottam meg itthon, amelyekkel több finomságot lehet becsempészni a kíséretbe, például a folyamatos díszítést, „szöszmötölést” a pergőn és az addig megszokotthoz képest másfajta cintányérkezelést. Manapság korlátlan a kínálat a segédanyagokból, de a 60-as, 70-es években minden apró megoldást úgy kellett ellesni a nagyoktól. És nekem ez a lehetőség, a külföldi szereplések révén megadatott.”
Nos, ez a remek kíséretet jelentő, szólóiban pedig fantáziadús, mégsem fárasztó dobjáték érvényesült ezen a koncerten is. Imre egyáltalán nem tolakodott az előtérbe, még a konferálást is Bacsó Kristófra bízta. Ha valaki nem látta volna hatalmas portréját és a 75-ös számot a háttérben, nyugodtan hihette volna Bacsó Kristóf vagy Rozsnyói Péter együttesének a pódiumon játszó négyest, annál is inkább, mert terjedelmes szólókra volt lehetőségük, persze Orbán Gyurinak is. De nem is szaporítom a szót, a sok szép fotó is magáért beszél. De egy ilyen – igazán felemelő jazzest, amely nem is csupán a zenéről, de a barátságról, a közönségért élő és dolgozó művészek jól megérdemelt elismeréséről is szólt, erre csak azt lehet mondani, hogy ott kellett lenni a helyszínen, mert ez az, amit semmilyen beszámoló nem helyettesít.
Szóval legyen mindig teltház ebben az évben a jazz klubokban! Higgyék el, megéri!
Fotók: Palotai Misi, Irk Réka
Budapest Jazz Club, 2020. január 10.
További fotók: https://www.facebook.com/pg/HarmoniaJazzmuhely/photos/?tab=album&album_id=846161549155328
Kapcsolódó cikk: https://magyarjazz.hu/koncertbeszamolok/337-koszegi-imre-75-evbol-70-a-dob-mogott