Minden rosszban van valami jó, tartja a mondás. Általában ez a szerencsétlenül járt emberek vigasztalására ismételgetett közhely most a pandémia közepette megtöltődött némi igazságtartalommal. Ugyanis az 1985 óta Brüsszelben élő Roby Lakatos naptára annyira tele volt írva a világ legkülönbözőbb pontjain lekötött koncertekkel, hogy aligha tudott volna Egri Jr. felkérésének eleget tenni. Bár az igazi világpolgárrá vált, többnyire úton lévő hegedűs a közelmúltban Budapesten is vett lakást, de hosszabb időt fővárosunkban is csak a járvány miatt törlődött, későbbi időpontra rakott koncertjei, lemezfelvételei miatt tud tölteni. A lényeg, hogy most az Újlipótvárosban családi körben várja ki a vírus lecsengését, mert lehetőség kint sincs, és azért a régi barátokkal itt mégiscsak össze lehet jönni, akár ahogy most is történt, egy kis örömzenélésre. Ennek köszönhetően jött létre március 5-én az EGRI a NÉGYZETEN feat ROBY LAKATOS címen beharangozott koncert, amelyre akkor még a járvány épp felszálló harmadik hulláma miatt nem mertem elmenni. Azóta túl a második oltáson, Egri János újbóli meghívására már határozott igent mondtam. Ennek oka a védelmet nyújtó beoltottság mellett, a hegedű iránt érzett megingathatatlan vonzódásom volt, no és persze az, hogy addig Robit sajnos egyszer sem sikerült élőben látnom.

Közhely az is, hogy a muzsikusok ugyanúgy, szívet-lelket beleadva játszanak akár párfős közönségnek, mint a dugig megtelt koncerttermek több száz, alkalmasint arénák többezres nézőseregének. Bár a „live stream” közvetítés alatt a nézőszám többezresre duzzadt, záporoztak a „lájkok” és a hozzászólások, megosztások is szépen szaporodtak, de ezeket a lelkesítő visszajelzéseket a zenészek menet közben nem látják. Ők csak az iF üres termében az élő közvetítést levezető Kabdebó Matyit, és persze engem láthattak, de akár közhely, akár nem, most is igaznak bizonyult, úgy játszottak mintha teltház lett volna.

Az előzőleg e-mailben egyeztetett repertoárból végül öt standard fért bele az egyórás koncert időkeretébe. Az este hat után pár perccel kezdődött koncerten elsőként Fats Waller 1929-ben írt szerzeményét játszották. A „Honeysuckle Rose” számos feldolgozást megélt, de a sok kiváló művész közül most csak Django Reinhardt nevét emelem ki, mert ő Grapellivel sokszor játszotta, a francia hegedűs viszont igen közel állt Roby Lakatoshoz, így nem volt meglepő a választás. Következett a „Body and Soul”, Johnny Green lírai dala, mely komoly eséllyel pályázhatna az „1930 óta legtöbbet játszott standard” büszke címre, éppen ezért nehéz benne a most hallottakhoz hasonló, új dolgokat megfogalmazni. Az „Afternoon in Paris” szerzője John Lewis, mégis van címéhez méltóan francia kapcsolata. Az amerikai zongorista ugyanis az ötvenes években Sacha Distel francia gitárossal tette igazán világszerte ismertté 1949-ben komponált dalát, melyet természetesen Grapelli is repertoárjába vett. Már erősen hét felé járt az idő, mikor egy bossa nova, a „Triste” hangzott el. Úgy tűnt, Antônio Carlos Jobim szerzeménye lesz a búcsú, de Roby szinte szünetet sem hagyva egyből belehúzott, így az „All the Things You Are”, Jerome Kern örökzöldje zárta a kora esti koncertet.

A svájci Meiringeni Zenei Fesztivál nyitókoncertjén tavaly a brienzi hegedűkészítő iskola alapítványának a vonós hangszerek egy-egy kiemelkedő művészének évente adományozott „Der Goldene Bogen” (Arany Vonó) díját átvevő Roby Lakatos, az alapítvány indoklása szerint, "Kiemelkedő zenei jelenség, nemcsak virtuozitása miatt, hanem mert zenészként zseniális vonásokkal rendelkezik, és úgy kapcsolja össze a zenei stílusokat, ahogy senki más". A svájci hegedűkészítés egyik leghíresebb iskolájában, a nemzetközi elismertségű Finkel családi műhelyben készült aranyozott szerelésű ébenfa vonót ugyan Roby erre az alkalomra nem hozta magával, de így is meggyőződhettem az eseményt a világhálón követők sokaságával együtt, a brienzi iskola alapítványának igazáról. Elismerés illeti a formáció többi tagját is, a koncerteken sokszor csodált Pecek Lakatos Andrást, és a bőgővirtuóz Egri Jánost, ők is hírnevükhöz méltóan, a tőlük megszokott, tűzoltólétrával mérhető magasságú színvonalon játszottak. A zenekarvezetővé avanzsált Egri János Jr. azonban koncertről koncertre lepi meg hallgatóit, olyan iramban fejlődik, hogy felmerül a kérdés, lehet-e ilyen fiatalon még tovább lépni. Olyan fantasztikus zongorázást mutatott be, hogy Roby Lakatos külön gratulált neki, és tanácsaival is ellátta a jövőt illetően.

A pakolás és a videó visszanézése közben felelevenedtek a régi történetek is. Ebbe a versenybe a húszas évei elején járó Egri Jr. nem tudott beszállni, az ötvenen felüliek vitték a prímet. A sok anekdota közül, egy Grapellivel kapcsolatosat megosztok a tisztelt olvasóinkkal, ha már neve a repertoár bemutatásánál többször is felvetődött. Említettem, hogy Roby és Grapelli között szoros barátság alakult ki. Mindkettőjüknek Yehudi Menuhin volt a mentora, csak hát Grapellinek pár évtizeddel előbb. Talán ez is közre játszott barátságuk alakulásában, de tény, élvezték egymás játékát, és sokat léptek fel együtt. Az 1908-ban született mester haláláig aktív maradt, a soha el nem ért 90. születésnapja előtti években is koncertezett. Egy hágai fesztiválon, ahol Robyval játszott, már csak tolószékben, segítséggel tudott színpadra menni. A fesztiválon forgószínpad volt, amíg Grapelli és Roby játszott, a másik formáció a háttérben beállt, ahogy befejezték, már forgott is a színpad, és átállás nélkül, egyből folytatódott a program. Roby letolta a színpadról Grapellit, aki megkérte, álljon meg vele egy kicsit oldalt, mert nagyon tetszik neki a beforgatott formáció fúziós zenéje. Tolószékében ülve főleg az óriási, majdnem fél arcát eltakaró sötét szemüvegben, és extravagáns öltözékben játszó trombitás nyűgözte le. Amikor a trombitás befejezte szólóját, a színpad széle felé sétált, a takarás felé, ahol Grapelli ült tolószékében. Az idős mester nem tudta megállni, csodálatát kifejezve odaszólt neki: „Fiatalember, maga nagyon tehetséges!” A trombitás pár lépést tett Grapelli felé, hatalmas szemüvegét feltolta, és kissé behajolva csak ennyit mondott: Te hülye, Miles Davis vagyok! Hogy ez a történet bekerült-e Roby Lakatos közelmúltban megjelent önéletrajzi könyvébe, nem tudom, mert még hiányzik könyvtáramból, de a Bombera Krisztina segítségével készült „Gypsy Fusion” mindenképp a beszerzendő könyvek listájára került.

Húsvétra csodálatos ajándékot kaptam, köszönet érte Roby Lakatosnak, az idősebb és az ifjabb Egri Jánosnak, Pecek Lakatos Andrásnak és a technikai feltételeket biztosító Kabdebó Matyinak. A Ráday utcában folytatódik a „Jazz elvitelre’ sorozat, remek koncertek vannak készülőben, melyeket érdemes a monitor előtt ülve is követni. Aki élőben lemaradt erről a koncertről, megnézheti az iF Cafe Facebook oldalán. Érdemes!

Fotó: Somogyvári Péter