fbpx
Iván Csaba

Iván Csaba

Keszthelyen született, 1981 óta Győrben él. Középiskolai tanár és szabadúszó szakújságíró (témái: a zene, a színház és a film). A Magyar Rádió Győri Stúdiójában hat évig szerkesztette az Akkord című jazzmagazint. Interjúi, koncertbeszámolói és lemezkritikái jelentek meg.
Fontosabb jazz témájú publikációi:
2014: Legyen nekünk jazz! – esszé, a Nemzetközi Jazz Nap pályázatának 1. díját nyerte
2015: Jazztérkép című kötet (szerzői kiadás)
2018: A jazz szerepe a Mediawave fesztivál győri időszakában 1991-2009. – tanulmány, a Magyar Jazzkutatási Társaság felkérésére írta, megjelent a konferencia kötetében

Ennek a lemeznek története van. 2022 novemberében lesz a 65. évfordulója a Village Vanguard első élő felvételének, akkor Sonny Rollins koncertjét vették fel. 2007-ben mozgalmas év volt McBride számára: a Carnegie Hallban lépett fel szeptember 18-án pont Sonny Rollins-szal és Roy Haynes-szel (Rollins első fellépésének 50. évfordulóját ünnepelték), és megkereste a Village Vanguard tulajdonosa, Lorraine Gordon az azóta a kortárs amerikai jazz Midas királyává vált bőgőst és basszistát, hogy lépjen fel a klubjában. Egy kikötése volt, mert jól ismerte vonzódását más műfajokhoz, hogy ne legyen funk, ne legyen pop, igazi jazz szóljon. Ekkor alakult meg az Inside Straight, amelyben még Carl Allen dobos, Steve Wilson szaxofonos, Eric Reed zongorista és egy McBride által felfedezett őstehetség, Warren Wolf vibrafonos játszott. Egy hét eredménye egy lemezszerződés lett a Mack Avenue-val.

A Rómer Jazzklub felé sétálva roppant szellemes felkonferáló „szövegriffet” találtam ki, amit már soha senki nem fog olvasni. Felülírta az élet. A koncert előtti szokásos köszöntője előtt Csurák Erzsébet, aki évek óta Győrbe szállította a minőségi koncerteket, bejelentette, hogy eljött a búcsú ideje, ez a Rómer Jazzklub utolsó eseménye. A közönség a róka fogta csuka szituációban érezhette magát, se köpni, se nyelni nem tudtak a meglepetéstől, Mátyás király meg épp nem jött el, hogy igazságot tegyen.

A kubai zongorafenomén 91-es Dominikai Köztársaságba emigrálása után 1996-ban Miamiban a kubai diaszpóra kellős közepén telepedett le. Addig a látóhatáron Gatsby zöld fényét láthatta jó látási viszonyok mellett, akkor pedig olyan partnerekkel játszhatott azonnal, mint Ron Carter és Jack DeJohnette. Nem véletlen, hogy a 2010-ben a közreműködésével alapított 5Passion kiadónál (15 év és 13 lemez után szakított Rubalcaba a Blue Note-tal). Az egyik első ötlet az volt: csinálnak a triumvirátussal egy trilógiát. Mondhatnánk akkor, hogy a pianista sorrendben 34. albuma egy nosztalgialemez – de nem az. Inkább egyéni karakterű mainstream jazz, lendületes ritmusszekcióval és jellegzetes groove-val. Vagy, ha úgy tetszik, lenyűgöző zenés beszélgetés afro-kubai ritmusban.

A hangszertokba helyezett hangosbeszélő fotója a borítón világos metafora a zenészek szándékáról. A muzsikusok Amerikában gyakran felvállalták a társadalom válságos időszakaiban kritikus véleményük megfogalmazását John Coltrane-től Bob Dylanig, Zappától Joel Rossig hosszú a lista, legutóbb itt Immanuel Wilkins Omega albumának bemutatásakor került szóba. Európában ez kevésbé acélos jelenség, ezért is szólt akkorát: a BMC lemeze az Academié Charles Cros értékelése szerint a legjobb tíz album közé került.

Keressünk egy kényelmes fotelt, készítsünk ki egy pohár finom italt, csak ezután kezdjünk a cd meghallgatásába. Legpraktikusabb, ha József Attila tanácsát szem előtt tartva tesszük a lejátszóba Gadó Gábor új lemezét: csak az hallgassa a felvételeket, aki kedveli őt, ismeri az utat, amit az elmúlt évtizedekben bejárt. Még jobb, ha érti és értékeli is a motivációját, ami eddig vezette. Mert már a Franciaországba költözésének egyik oka is a 90-es években az volt, hogy itthon a zenészek biztosra mentek, a járt út elhagyásával nem kockáztattak, ő pedig új hangzásokkal kísérletezett.

A szerkesztő előrukkolt az ajánlattal, amit nem lehet visszautasítani. Ha már rendszeresen publikálok filmkritikákat máshol is (a Jazz+Film rovat elindításában is tevékeny részem volt), a jazzt meg köztudottan szeretem, miért ne írnék a Soulról, hiszen több szállal is kötődik a jazzhez. Megnéztem, itt olvasható a válaszom.

- Nem is gondoltuk, hogy ennyien eljönnek, és erre a zenére még szükség van – köszönt el Dresch Mihály a második ráadás után szerda este a győri jazz klubban. Persze gondolja hozzá mindenki a bajuszpödrést és a rejtett mosolyt a száj szegletében.

Még a covidkorszak előtt jelent meg ez a lemez, de egy különleges aktualitás adja, hogy most mutassuk be. Mary Stallings december 9. és 12. között a Dizzy’s Club színpadán lép fel, és Emmet Cohen triója kíséri, aki a modernkori jazzreneszánsz legimpulzívabb zongoristája. Hogy miért, azt az Emmet Place című zseniális sorozatában (nemrég pedig a BJC-ben is) megmutatta.

A Glenn Miller élete című film úgy kezdődik, ahogy Hollywoodban a forgatókönyvíró iskolában tanítják: egy lepukkant hórihorgas zenész sóvárogva néz Los Angelesben egy meredek utca tetején épült zálogház kirakatában egy harsonát. Aztán beballag, hogy kiváltsa. Nyilván nem először, mert a boltos kedves ismerősként köszönti. Mikor pedig kiderül, hogy barátját várja, mert épp munkája lesz, végre újra zenélni fognak, a tulaj még ugratja is: „Bezzeg ő nem jár a zaciba”, mire jön is a riposzt: „Nem lenne könnyű dolga. Zongorista.” Később a kereskedő hívja fel figyelmét Ben Pollack épp akkor szerveződő új turnéra készülő zenekarára, ami esélyt kínálna az állandó munkára.

„Nem számít, hol vagy, kivel játszol, mit értél el, soha ne legyél elégedett. Ha túl magabiztos vagy, akkor valami nincs rendben.”

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
8
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005