fbpx

Az alapítvány a magyar-lengyel zenei összefogásban, kooperációban megvalósuló zenei művek, albumok támogatására írt ki pályázatot. Idén 14 pályázat kapott több mint 25 millió forintos támogatást, köztük jazz-zenészek is. Céljuk, hogy minél több együttműködés és barátság alakuljon ki a zene által is a két nép között.

A HARMÓNIA JAZZMŰHELY a Budapest Jazz Clubban a Nemzetközi Jazznapon április 30-án, PÉNTEKEN 19:50 órai kezdettel bemutatja ONLINE koncert:  Borbély-Dresch Quartet

Az International Jazz Day közel 200 országra kiterjedő rendezvénysorozata tíz éves évfordulóját ünnepli a napokban. Magyarország Nemzetközi Jazznap névvel csatlakozott az UNESCO kezdeményezésére bejegyzett a világnaphoz. Az előző évekhez képest, a tavaly kirobbant pandémia miatt idén is online térbe szorultak a koncertek, a kiállítások, a filmvetítések és a közönség előtt tartandó egyéb rendezvények. Nagykanizsán a Kanizsai Kulturális Központ a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) támogatásának köszönhetően a Gayer Mátyás-Hofecker Dániel duó koncertjével kapcsolódott a jeles eseményhez. A Youtube-on és a Facebook-on elérhető koncertet április 29-én este láthatták a műfaj iránt érdeklődők.

Április 30-án 21.00 órától a Nemzetközi Jazznap alkalmából Geröly Tamás (ütőhangszerek) és Tóth Viktor (fúvós hangszerek) lép fel együtt a Fonó Tavasz online sorozatában. A Nemzetközi Jazznaphoz a Fonó minden évben csatlakozik egy – a hagyományok szerint ingyenes – koncerttel, melyet idén minden helyszín online rendez meg.

In the middle of the celebration of the International Jazz Day, there will be a memorial concert to Wes Montgomery. István Gyárfás, Ádám Bögöthy and Billy Prim will remember through music to the guitarist-composer Wes Montgomery who died 53 years ago. The streaming starts on the 29th of April at 18:00 CET from iF.

The 8-year-old Hungarian initiative to organise free concerts on the occasion of the International Jazz Day is also bound to stay online, just like last year. But it has never given up its original aim: to win new audiences for jazz, this year again aided by subsidies coming from the National Cultural Fund, NKA. 

Az indok mindenki előtt világos. A pandémia nem ölheti meg a zenét. A hazai kezdeményezésű Jazznap-hu két szempontból is újító nemzetközi viszonylatban. Egyrészt immár nyolc éve ingyenes koncertek keretében népszerűsíti a műfajt, másrészt pedig az idén nem csak magán a Nemzetközi Jazznapon, április 30-án, hanem már a megelőző két nap is felvillantja országunk tehetségesnél tehetségesebb zenészeit.  #JAZZDAY

A hazai kezdeményezésű Jazznap-hu, a Nemzetközi Jazznap megünneplésére ingyenesen rendezett események sora a virtuális („villany”) térbe kényszerül, ahogy tavaly is. A nyolc évvel ezelőtti induláskor meghatározott eredeti célját azonban így is megpróbálja teljesíteni, új közönséget igyekszik szerezni a műfajnak az NKA támogatásával.

A szlovákiai Dunaszerdahelyen a DS Jazz Club fiatal jazz-zenészeket mutat be a Jazznapon.

Szombaton, a terasznyitás napján jól döntöttek, akik lemondva az este 11-ig meghosszabbított kimenőről, inkább nyolckor a számítógépük monitora előtt foglaltak helyet. A Budapest Jazz Club élőadásában a Jazz Generációk sorozat szaxofonosokról szóló új epizódjának vendégei az izgalmas zenék mellett, izgalmas történekkel rukkoltak elő.

A zenésznek a zene nem csak hivatás, kenyérkereset vagy megszállottság, de mindenek felett örömforrás. A MagyarJazz újabb sorozata keretében munkatársunk, Pallai Péter kérdezi a magyar jazzvilág nagyjait, mi az a tíz zenedarab, amit a legszívesebben hallgat saját épülésére, amikor éppen nem szakmázik? 

Sorrendben az ENSZ (New York), Isztanbul, Oszaka, Párizs, Washington, Havanna, Szentpétervár, New Orleans, Melbourne – de idén online. Tehát a Nemzetközi Jazznap tizedik évében a csillagtúra helyettesíti a központi gálát, és a világhálón kapcsolják össze a jazz-szerető világot: New York, Los Angeles, a párizsi UNESCO-központ, Fokváros, Moszkva, Tokio, Rio de Janeiro és további városok adnak otthont a jazzkoncerteknek április 30, a jazz globális ünnepének tizedik jubileumán. Amint már beszámoltunk róla, a jazznap.hu-t idén Budapest, Debrecen, Nagykanizsa és Pécs villanyozzák fel

A Metronóm Jazz Clubból az online közvetítést április 29-én 21 órától lehet elérni a Facebook oldalukon és a JazzNap oldalon, ahol a Nagy Emma Quintet lép fel.

Mindketten igen széles zenei spektrumon mozognak, közös zenéjükben meghatározó az elektronikus hangzás, de jelen vannak pop-, rock- és jazzelemek, valamint sok improvizáció is.

Épp a Nemzetközi Jazznap ünneplése közepette lesz Wes Montgomery emlékest, melyen Gyárfás István, Bögöthy Ádám és Billy Prim állít emléket az 53 éve elhunyt gitáros-zeneszerzőnek. Április 29-én az iF-ből lesz megnézhető a közvetítés 18 órakor.

1. oldal / 3

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
1
2
4
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005