fbpx

A gitár varázslója ismét saját együttesével érkezik // A Jonathan Kreisberg Quartet koncertje november 13-án

2023. november 08.

Ha a „jazzstatisztikám” pontos, a kiváló – német neve ellenére – amerikai gitáros immáron nyolcadik alkalommal játszik magyar színpadon. Igaz, hogy korábban a nagy Hammond orgonista, Dr. Lonnie Smith „sideman”-jeként lépett fel Budapesten és vidéken, de öt év elteltével saját együttesével immáron második BJC koncertjére kerül sor november 13-án.

Kreisberg

Örvendetes, hogy az utóbbi évtizedekben már a nemzetközi jazzvilág szinte minden fontos képviselője eljut hozzánk, akár saját jogon, akár egy másik formáció tagjaként. Jó példa erre éppen Kreisberg is, aki a szombathelyi Lamantin jazzfesztivál mellett még Egerben is fellépett már, a fővárosban pedig a Müpában és a BJC-ben is játszott. Mi több, a Down Beat magazinban is számon tartott egyetlen hazai jazzklubban mind Lonnie Smith-szel, mind saját együttesével is szerepelt már, utóbbival 2018 tavaszán…

Az 1972-ben New Yorkban született gitáros maga is úgy érte el nyitottságát minden értékes zenei irányzat felé, hogy családjában gyermekként – mint említi – olyan remekműveket hallhatott lemezről, mint John Coltrane My Favorite Things c. albuma, vagy a Concierto de Aranjuez John Williams tolmácsolásában és a Cream együttes Disraeli Gears c. lemeze. Miamiban nőtt fel és ott is végezte felsőfokú zenei tanulmányait. De őt is vonzotta szülővárosa, a jazz Mekkája, ahol aztán olyan ikonokkal került kapcsolatba, mint Joe Henderson, Michael Brecker és Red Rodney. Saját együtteseiben pedig Larry Grenadier, Bill Stewart vagy Kevin Hays voltak kiemelkedő partnerei.  (Itt jegyezzük meg, hogy Hays szóló zongorakoncertet ad a következő napon, azaz november 14-én ugyancsak a BJC-ben.)

Kreisberg játszott Lee Konitz-cal, Ari Hoeniggel, Dave Friedmannel és Stefano di Battistával is. Tucatnyi lemeze jelent meg saját neve alatt, de legsikeresebb együttműködése mind koncertkörutak, mind lemezfelvételek vonatkozásában Dr. Lonnie Smith Hammond orgonistához fűződik: vele lépett fel mintegy hat alkalommal magyar színpadon is.

2018 márciusában viszont saját kvartettjével élvezhettük kiemelkedő játékát, pedig világsztár-gitárosokat is volt szerencsénk látni John Abercrombie-tól Bill Frisellig. Kreisberg ezúttal is kvartett formációval ad egy(!) koncertet november 13-án este 8:30-kor. Kísérői Marko Churnchetz (zongora), Phil Donkin (bőgő) és Colin Stranahan (dob) lesznek. (Utóbbi 18-ban is játszott az akkori együttesben.)

 

Fotó: BJC

 

 

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
1
15
16
24
25
26
31
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005