Legutóbb a Dresch Quartet Árnyékban albumát ajánlottam itt, most a Fonónál megjelent másik gyűjtemény – ha úgy tetszik a Dresch Enciklopédia második kötete – következik az Ongaku. Pár éve Cserfőn egy présházban üldögélve mesélt Dresch Mihály egy koncert előtti arról, hogy jutott el az ősi magyar zene és a jazz szintéziséhez. (Akinek van kedve utánakeresni, szerkesztett változatát elolvashatja a Győri Műhely 2004/1-es számában).

Sinikka Langeland új lemezének már a borítója is csodálatos. Egy szép farkas látható rajta, valamely kopár, vélhetően norvégiai hegy oldalában. Nem érdemes hosszabb vitát kezdeni most az ECM borítókkal kapcsolatosan, mert az egyik jobban sikerült, a másik viszont kevésbé ragadja meg az embert, de a kiadó új, Wolf Rune című CD-jének borítója mindenképpen a sikerültek közé tartozik. Anélkül lett szép és hatásos ez a borító, hogy a fekete-fehér fénykép alkotója, Christian Houge bármiféle fotós bravúrra törekedett volna. Igaz, önmagában már az is bravúr lehet, hogy lencsevégre tudott kapni egy farkast, az állat természetes közegében.

Amikor adva van egy rendkívüli képességű zongorista, aki gondolatokkal, még ha nem is a legmegnyugtatóbbakkal tömi tele kompozícióit, valamint a feldolgozásra alkalmasnak ítélt darabokat, gyakran előfordul a zongora-bőgő-dob triólemezek kritikusaival, hogy annyira belefeledkeznek a zenekarvezető erényeinek ecsetelésébe, hogy gyakorlatilag megfeledkeznek az együttes másik két tagjáról, s így a bírálat olyan mellékízt kap, mintha a bőgős és a dobos csupán felejthető asszisztens lenne a mester mellett, nagyjából úgy, mint bűvész oldalán a csinos, csillogó ruhába öltöztetett és túl sok sminket használó fiatal hölgy, aki akkor a legaktívabb a porondon, amikor segít a varázslónak kettéfűrészelni egy-egy önként jelentkezőt.

A két évvel a négy kompozíciót tartalmazó 29 perces EP után, idén tavasszal megjelent Varga Dániel szaxofonos-zeneszerző nemzetközi formációja, a Moped Loewen új, ezúttal csaknem egyórás lemeze, a „Book of Navi”. Nehéz lenne a zenei anyagot bármilyen ismert kategóriába sorolni, de azt nyugodt lelkiismerettel leírhatom, úgynevezett koncepcióalbum jelent meg a Tom-Tom Records gondozásában. Bár az albumra került tíz szerzemény külön-külön is megállja helyét, valamennyi egy adott gondolat köré íródott, egyben hallgatva ad teljes „képet”.

A kiváló szimattal rendelkező Manfred Eicher, a méltán hírneves kiadó „mindenhatója” most is jó lóra tett, amikor Oded Tzur remek kvartettjét szerződtette egy igazán kiemelkedő produkcióval az ECM-nél való debütálásra…

Lakatos Ágnes, mint koncertjein általában, a stúdióban is életerővel teli, robusztus vokális teljesítményt nyújt.

Ne csapjuk be magunkat, teljesen szabad zene nincs, bár időnként mindannyian szívesen használjuk ezt a fogalmat olyan produkciókra, amelyek spontán módon, a szemünk előtt, illetve a fülünk hallatára születnek, mindenfajta előkészítés nélkül.

Megjelent két kötetben a legújabb Dresch Enciklopédia.

Az erdélyi kvartett már a második lemezével rukkol elő május 7-én, pénteken. Karácsonykor karitatív koncerttel hívták fel a figyelmet az állami gondozott, fiatal tehetséges zenészekre. Még a pandémia előtt sikerült fellépniük a Budapest Jazz Clubban, ahol telt házas koncertet adtak Barabás Lőrinccel. Nem véletlenül vele, mert fúziós jazzt játszanak, dalaik dallamosak, friss hangzásúak és jó kis groove-okat hallhatunk.

Épp a Nemzetközi Jazznap ünneplése közepette lesz Wes Montgomery emlékest, melyen Gyárfás István, Bögöthy Ádám és Billy Prim állít emléket az 53 éve elhunyt gitáros-zeneszerzőnek. Április 29-én az iF-ből lesz megnézhető a közvetítés 18 órakor.

„Kezdetben volt a jazz, aztán az Úr megteremtette a világot”. Ez volt évekig a rádióműsorom mottója. Mostanában a folytatása lett aktuális: „Ha már minden elhallgat, a jazz még akkor is szólni fog”. Immanuel Wilkins új albuma győzött meg erről.

A világ tele van jobbnál jobb jazzklubokkal, mégis elmondható, hogy nem sok olyan – bátran mondhatjuk – ikonikus jazz színhely van széles e világon, mint a 85 éves Village Vanguard. A jazz fővárosában, New York Greenwich Village nevű művésznegyedében évtizedek során számos nagyhorderejű koncert színhelye volt, ahol külön kis házi stúdió szolgált arra a célra, hogy megörökíthessék a soha vissza nem térő produkciókat, amelyeket aztán százezrekkel oszthatnak meg lemezeken.

Tóth Viktor hangszerének, az altszaxofonnak, mint a legtöbb jazzben alkalmazott hangszernek, megvan a hallgatók által jól ismert, elérhető és közérthető, valamint a sokkal szűrtebb publikumnak szóló, nyersebb, „underground” tradíciója.

Karosi Júlia gondolkodó művész, ezért rögtön sejthetjük, hogy a dimenziók nélküliség nem valamiféle hiány megfogalmazása, hanem a zene megfoghatatlan mivoltára utal.

Botos Robi 1998-ban költözött Kanadába 21 évesen, ahol óriási karriert futott be. Többek közt 2004-ben a Montreux International Jazz Fesztiválon lett győztes, majd 2016-ban a legjobb jazz albumért ítélték oda neki a JUNO-díjat.