fbpx

Fusio Group 30 – interjú Szendőfi Péterrel a kezdetekről és a szülinapi koncertről

2022. április 15.

Az 1992-ban alakult Fusio Group, anno még Fusio Quartet, ebben a hónapban lesz 30 éves. Erre az alkalomra nemcsak koncerttel, hanem új lemezzel is készül a zenekar. A nyolcadik lemezt idén kiadó energikus, progresszív, saját hangzásvilágot kialakító együttes vezetője Szendőfi Péter dobos, aki zeneszerzőként is meghatározó a zenekarban. A Trafóban fogják bemutatni legújabb alkotásaikat április 24-én, mely egyben lemezbemutató koncert is lesz.

  • MagyarJazz: 30 évvel ezelőtt a zenétek újdonságnak számított itthon? Jól hallom, hogy változott az idők alatt az irány?
  • Szendőfi Péter: Igen valóban újdonságnak számított hiszen ez a fajta fúziós irányvonal akkor még nem nagyon volt jelen a hazai jazzéletben.
    A sok már korábbi évekből ismert fúziós jazzt játszó zenekarok mellett azokban az években alakult meg a Chick Corea Elektric Band, akiknek zenéje nagy hatással volt rám, és Studniczky László “Zsatyi” basszusgitárosra, akivel annak idején rengeteget gyakoroltunk együtt és közös ötlet alapján hívtuk életre az akkor még Fusio Quartet nevű formációt.

 

  • MagyarJazz: Kik voltak anno a példaképeid, miért pont egy progresszív jazz rockot játszó zenekart alapítottál?
  • Szendőfi Péter: Az első zenék, amik a kezdetekkor eljutottak hozzám - a 80-as évek elején volt mindez - nem a jazz műfajából voltak, és a dob nem is játszott bennük domináns szerepet. Sok Beatlest, Rolling Stonest, Ray Charlest, Cliff Richardot hallgattam. Ami épp szólt a rádióban. Aztán egyszercsak jött a fúziós zene - szintén a Magyar Rádió jazzműsorait kutatva -, és én ennek hatására döntöttem úgy, hogy ezt akarom csinálni egész életemben.
    Akkor még nem volt internet, nem túl sok dobost lehetett ismerni.
    Első példaképeim Billy Cobham, Dave Weckl, Vinnie Colaiuta, Steve Gadd voltak.
    És az ő zenekaraikat hallgattam, tehát egyértelmű volt, hogy ilyen stílusú zenét játszó zenekart szeretnék alapítani.

 

  • MagyarJazz: A két legfontosabb hangszeren, persze a dobon kívül, tehát a gitáron és a szaxofonon ugyanazok a zenészek, Kormos János és Elek István játszanak a kezdetektől. Miért volt számodra fontos ez a két hangszer? Kik játszottak még az induláskor és hogyan alakult mostanáig a zenekar összetétele?
  • Szendőfi Péter: Szaxofonon az első néhány évben több csere is volt. Nem szakmai vagy emberi okok miatt természetesen, hanem az élet hozta egyéb gyakorlati dolgok okán.
    Csejtei Ákos, Gyenes Béla (RIP) és Muck Ferenc voltak velünk 1992-ben és 1993-ban.
    Őket követte Elek Pisti, aki azóta is velünk van.

    Ebben a stílusban a számok témáinak megszólalása - sok esetben több szólamban - eléggé meghatározó, és nagyon fontos szerepet játszik. E két hangszer nagyon jól tud együtt szólni egy- vagy kétszólamú dallam esetén is. Sok fúziós zenekar használja ezt az összeállítást a szólista fronton.
    Nekem is nagyon tetszik a két hangszer összjátéka, ezért mindenképpen szerettem volna alkalmazni őket a ritmusszekción felül.
    A ritmusszekciót ketten alkottuk Studniczky László “Zsatyi” basszusgitárossal.
    A jelenlegi felállásban Szuna Péter basszusgitározik.
    2000-től már öttagú formációként játszunk billentyűs hangszerekkel kiegészülve, melyen Tálas Áron játszik. Őt megelőzően sokáig Romhányi Áron volt a billentyűs, illetve Szuna Peti előtt Barabás Tamás volt a basszusgitáros.

 

  • MagyarJazz: Mindegyik a saját szerzeményed az új lemezen? Mi a címe? Milyen gondolatokat akartál a kompozícióiddal eljuttatni a hallgatókhoz? Lesznek vendégek a lemezen?
  • Szendőfi Péter: Igen, ahogy a korábbi albumokon is, itt is mindegyik szám az én szerzeményem és hangszerelésem. Illetve az utóbbi albumainkon mindig szerepel egy kakukktojás, ami egy zenekari kollektív improvizáció. Ezt minden előzetes egyeztetés vagy próba nélkül vesszük fel a stúdióban.
    Nehéz a zenében megfogalmazandó gondolatokat szavakba átültetni. A zeneírás folyamata nálam mindig egy aktuális időszak lenyomata. Az új album szerzeményeit két kivétellel idén januárban írtam. Ahogy minden nap más-más hangulatban vagyunk, így ezek a számok is teljesen eltérő hangulatokat adnak vissza.

    Az album címe XXX, utalva ezzel a 30 éves zenekarra.
    Ez alkalommal egy nagyon különleges vendégünk lesz: Studniczky László “Zsatyi” basszusgitáron, aki alapító tagja a zenekarnak. Ezért mindenképp meg szerettük volna hívni, hogy csatlakozzon hozzánk egy-két szám erejéig, és örülünk, hogy elfogadta a meghívást!

 

  • MagyarJazz: Rengeteg jazz-zenekarban játszottál még a sajátodon kívül. Mondanál néhány példát?
  • Szendőfi Péter: Jelenlegi aktív formációim a Fusio Group mellett a Loop Doctors, a Szendofi Peter Fusion Jam és a Kertész Erika vezette E.K.Avenue.
    De való igaz, rengeteg formációban játszottam már az elmúlt évtizedekben, és nemcsak a jazz területén. Például In Line, Babos Band, Katona Klári, Cserháti Zsuzsa, Charlie, Trio Twilight, László Attila Band, Másik János & Heart Rock Company, Birta Trió, Romhányi Áron Trió, Free Mind Trio, Eastwing, Nagy János Trió, valamint az Amerikában töltött éveim alatt rendszeresen Oy Noy és Jerry Z.-vel trióban, a John Gunther Quartetben, illetve rendszeresen turnéztunk az USA-ban a Loop Doctors-szel és szólistákkal, mint Chris Hunter, Brandon Fields.
    Itthon is turnéztunk rengeteget Gary Willis-szel, közös albumot is készítettünk, illetve Eric Marienthal sztárvendéggel játszottunk a MüPa-ban.

 

  • MagyarJazz: Hogy érzed, amit kitűztél magad elé célt 30 éve, azt elérted? Milyen terveid vannak még?
  • Szendőfi Péter: Őszintén szólva nem volt, és most sincs konkrét kitűzött “cél”. Ha csak az nem, hogy minél jobb számokat tudjak írni, és ha tetszik a zenekarnak, akkor mutassuk be azokat minél több koncerten a nagyközönségnek. Ez egy egyszerű kis filozófiának tűnik, de ugyanakkor benne is van minden. Hiszen szerintem minden előadó célja, aki hiteles dolgot akar csinálni, voltaképpen ez.

 

  • MagyarJazz: Április 24-én, vasárnap a Trafóban játszotok. Mire készülhet a közönség? A helyszínen már kapható lesz a lemez?
  • Szendőfi Péter: Az album digitális és fizikai formában is aznap, tehát április 24-én jelenik meg, és kapható lesz a koncerten, ahogy a korábbi hét albumunk is.
    Az új album anyagát mutatjuk majd be teljes egészében. Előszedünk pár régi “slágert” jóval korábbi albumainkról, amit a közönségünk nagy része már ismer, és már hosszú ideje nem játszottuk őket. Kivetítést is tervezünk, próbálunk összerakni egy videót, mely rengeteg régi, és nem olyan régi felvételt is tartalmaz, mintegy összefogva kicsit ezt a 30 évet.

  • MagyarJazz: Már hallható egy szám az új lemezről. A címe: Mahavishnu 1984. Van köze az ezen a néven futott zenekarhoz?
  • Szendőfi Péter: Igen, természetesen ez a világhírű és ikonikus Mahavishnu zenekar nevével összefüggő szerzemény. A kezdetekkor ez volt az első jazz formáció, melynek egy 1984-ben megjelent albumát hallottam, és ami számomra sorsfordító volt. Itt hallottam Billy Cobham játékát először. Itt változott meg számomra minden, és nyílt ki a jazz világa. Azt az albumot a mai napig szoktam hallgatni, számomra különleges hangulata van. És ezt a hangulatot próbáltam visszaadni ebben a számban, ezért is lett a címe Mahavishnu 1984.

Köszönöm a beszélgetést!

 

További információ: https://trafo.hu/programok/zene_fusio_group_30_koncert

 

  

Fotó: Bakos Károly Liviusz

 

 

 

 

 

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
1
15
16
24
25
26
31
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005