Szingapúr egyszerre jelenti a gyarmati múltat, az eltérő vallások és kultúrák együttélését, Ázsia gazdasági felemelkedését, szóval a jazz is gyorsan otthonra lelt itt, hiszen a kreatív és szuverén emberek szeretik igazán. A No Black Tie, ahol rögzítették ezt a lemezt, egy elegáns pub Délkelet-Ázsia miniállamában élő zenével, elég laza dress code-dal  - ahogy a nevük is jelzi. A trió 2010 óta együtt muzsikál, de ezen a néven ez az első lemezük. A Dire Straits annak idején szorongató banki adósságaikra utalt felvett nevével, ők az angol-kínai hegemóniára utaló kifejezést - a „straits cultur”-t aktualizálták, vagyis a trió nevének jelentése jelképes értelmű.

A malajziai John Dip Silas zongorista a klasszikus és az egyházi zene mellett egy ausztrál konzervatóriumban Gavin Ahearn tanítványaként sajátította el a jazznyelvet. Ő inspirálta növendékét a zenei világok összekapcsolására, és zeneszerzésre is. Egyébként ma a Malaya Egyetem tanszékén tanít. A másik két zenész a szingapúri, Jonathan Ho (basszusgitár és bőgő) zongorázni kezdett, a régi keleti kultúra, a klasszikusok és rock is érdekelték, a jazz pedig kezébe adta a bőgőt, a New York-i székhelyű, Julliard-on szerzett képesítést, karrierje 2013-ban indult be igazán, mikor meghívták a kuala lumpuri No Black Tie-ba. Benjamin Low (dob) zenész családból származik, nyitottsága tehát  genetikus örökség, ez a dobolásának szokatlan hangzásvilágán is érzékelhető - mellette egyébként az Oxfordi Egyetemen szociológiából szeretne végzettséget szerezni. Pályájuk jó példa arra, hogy a keleti ember mindig maximalista, számukra csak a legjobb az elfogadható minőség, és ezért bármennyi erőfeszítésre hajlandóak.

Ez az elszánt, és játékát rengeteg próbával csiszoló trió hívta meg a lemez felvételére Tony Lakatost, aki régóta tervezte, 2021 októberében a frankfurti rádió big bandjétől való emlékezetes búcsúja után pedig a gyakorlatba is átültette tervét: újra kis formációkkal akart dolgozni. (Ezért látjuk azóta többet itthon is, Szakcsival például adott egy olyan koncertet tavaly április végén az Opus-ban, amit nem lehet elfelejteni). Így került a szingapuri No Black Tie lemezére is. A trió nagyra értékelte ezt, ami az élő koncert felkonferálásából is hallható.

A lemezanyag mindannak vetülete, amiről eddig írtam. Coltrane Syeeda's Song Flute-jével nyitnak Jonathan Ho hangszerelésében, ami a klasszikus és keleti hangzás stílusos ötvözete. Low három tételes szvitje következik: a zongora dominálta tempós és virtuóz „I Think”, majd a „Then”, ebbe száll be először a szaxofon, a tipikus keleti típusú építményre fest sajátos díszítést Lakatos ismerős tónusú szaxofonhangja, a zárótétel pedig egy ünnepélyes ballada: a „The March”. Silas „Bar One”-ja a lemez címadó felvétele, egyben a Deep Straits himnusza is a koncerteken. Tony Lakatos nagyon passzol Low hard-bopos „Sunday Blues”-ba, a végére pedig odatették Mongo Santamaria „Afro Blue”-ját Low hangszerelésében és értelmezésében.

Ez a lemez valójában a régi és az új, a kelet és a nyugat, a kör és a négyszög, az autentikus és az archaikus izgalmas szintézise. Megszólal a jazz múltja és jelene, miközben a jövőről beszél. Szóval meghallgatása erősen ajánlott!

Deep Straits feat. Tony Lakatos - Bar One
Kiadó: No Black Tie Records
Megjelenés: 2022

Tracklist:

1. 1. Syeeda's Song Flute (Coltrane; arr. Jonathan Ho)
2. I Think (Benjamin Low)
3. * Then (Benjamin Low)
4. The March (Benjamin Low)
5. Bar One (John Dip Silas)
6. * Sunday Blues (Benjamin Low)
7. * Afro Blue (Mongo Santamaria; arr. Benjamin Low)

Zenészek:

John Dip Silas (zongora)
Jonathan Ho (bőgő)
Benjamin Low (dobok)
*Tony Lakatos (szaxofon)