fbpx

Szaniszló Richárd ismét Al Di Meolával állt színpadra

2024. március 22.

Nem egészen egy év alatt már másodszor léphetett a magyar vibrafonos színpadra a híres és virtuóz jazzgitárossal, Al Di Meolával. Először nyáron Szegeden, majd a hétvégén Budapesten.

Szaniszló Richárd - Al Di Meola koncert

A Müpa egymás után két koncertet szervezett az amerikai művésznek, miután az első koncertjére pillanatok alatt elfogytak a jegyek. Természetesen a másodikra is összejött a telt ház.
Sajnos ismét lemaradtunk a Szaniszló - Di Meola párbajról, mivel a Müpa honlapján és sajtóanyagában sem szerepelt.

Azonban Richárd szólójáról videófelvételt (a ráadás számból) is tett ki Al Di Meola a közösségi oldalára, így legalább egy kis részlet elejéig büszkélkedhetünk a hazai tehetség játékával. Jó hallani a futamaikat, és látni hozzá a posztot, mennyire becsüli a hihetetlen technikai tudású gitáros, Di Meola az ugyancsak magas technikai tudással rendelkező vibrafonosunk játékát.

Szaniszló Richárdot kérdezem az újabb fellépésről, hogy került egyáltalán oda a színpadra, miközben sehol egy árva szó nem esett erről.

  • Irk Réka / Jazz.hu: Először is gratulálok! Egy újabb álom vált valóra, bár erre nem kellett olyan sokat várni, mint a tavaly nyárira. Belekérdezek a közepébe: Lesz végre közös felvétel, lemez? Valóra válik az újabb álmod a közeljövőben? Mi kerülne rá, ha rajtad múlna csak?
  • Szaniszló Richárd: 2 éve egy hazai stúdióval, ahol Al is dolgozott már, szó esett erről. De akkor még nem játszottunk együtt, most viszont, hogy még játszottunk is már együtt kétszer, ki tudja! Ott a labda a stúdiónál, én magam részéről már ennél közelebb nem kerülhetek az Al-lel való közös munkához. :-)
    Kell - ideális esetben, mielőtt bármilyen felvételre sor kerül - pár évet együtt dolgozni. Ha rajtam múlna, akkor is adnék pár koncertet a felvétel előtt. Épp, ahogy Makoto Ozone-val is beszéltük a koncert után.

 

  • Irk Réka / Jazz.hu: Ismét ugyanazzal a trióval, Al Di Meola mellett a gitáros Alfonsival és az ütős Martinezzel léptél a Bartók terem színpadára, mint a nyáron. Más volt? Már ismerős terep volt?
  • Szaniszló Richárd: Igen, sokkal felszabadultabb érzés. De ugyanakkor hazatérés is, mert itt minden - mint itthon - a helyén van, belépések, játék, magabiztosság, tudás.
    Először meg kellett találnom tavaly a helyem a hangzásvilágban, az akkordok, a hangzatok, hangszínek között, hogy jelen legyek, de ne legyek túl sok ennyi gitár mellett, ugyanakkor a rám jellemző virtuozitással, amit végső soron Al is kedvel. A közösségi oldalon is azokat a videóimat like-olja, melyek karizmatikusak, virtuózak. Mellette ez szükségszerű is, nem lehet finomkodni mindig, kell a temperamentumos, olaszos, Meola-s játék. Peo és Sergio is nagyon támogató, profi zenészek, élmény velük játszani!

Szaniszló Richárd - Al Di Meola koncert

  • IR / Jazz.hu: Ne feledjük, hogy volt ott egy másik magyar is, az inkább rockban vagy jazz rockban alkotó Gotthard Mihály. A csütörtöki és szombati koncerten csak két számban lépett fel, és ráadásul a csütörtökin még volt két eszméletlen gyorskezű gitáros, Michael Paouris, Juan Carmona, így nem volt könnyű dolga. A szombatin már csak hárman maradtak gitárosok. Miközben az ő neve mindkét koncert ajánlójában szerepelt, a tied egyikben sem.
  • SzR: Én most meglepetésvendég voltam, valahogy úgy, ahogy Amerikában szokás, a színpadra hívnak egy helyi erőt ott a koncerten. Ez is egy lehetőség volt, hogy újra ismerkedjünk egymással a színpadon, hogy szól a gitár és a vibrafon együtt, és a zenei világ, a közös virtuozitás. Egyszer Al említette, szereti a precíz ritmusvilágú, jó ritmusérzékű muzsikusokat. Ennek meg kell felelni.

Szaniszló Richárd - Al Di Meola koncert

  • IR / Jazz.hu: Mikor tudtad meg, hogy ott leszel kedvenc gitárosod mellett a színpadon? Mennyi időt voltál fent? Tudtad, hogy miket fogtok együtt eljátszani? Más volt a közös műsorotok, mint a nyáron?
  • SzR: Már tavaly november végén beszéltünk erről Al-lel és a menedzserével, hogy játszhatom Vele ismét.
    A koncert napján alakult ki a végleges terv.
    5 számban közreműködtem, az egyikben aznap először. Al írt e-mailben a koncert napján, hogy ismerem-e az INIFINITE DESIRE c. számot. Ismerem, átnéztem a hangszer bepakolása előtt a trükkös részeket, és hajrá. Ez a jazz ;-)
    Játszottam a TEARS OF HOPE c. számban, amin már 2021-ben is dolgoztam Al-lel. Aztán a TURQUOISE c. számban, amiben tavaly is, mert Al koncert közben mondta, ha van kedvem, abban is játszhatom megint. Szóval, próba nélkül, de beugrottam ismét. Nagy kedvencem az a szerzemény is.
    Eljátszottam neki az 1985-ös albumáról a VERTIGO SHADOWS c. számot szólóban vibrafonon, ajándékként karrierjének 50. évfordulójára. Végül a MUSSER vadonatúj 5 oktávos marimbát nem sikerült odavitetni, de végsősoron vibrafonon is szépen hangzott. Végül pedig az elmaradhatatlan MEDITERRANEAN SUNDANCE c. számban is vibrafonoztam.

 

  • IR / Jazz.hu: Tudsz róla, hogy kivel játszott eddig együtt vibrafonosok közül Meola?
  • SzR: A billentyűs Philip Saisse-ra emlékszem, aki marimbán, zongorán közreműködött a 70-es években, és pár éve Meola koncertjein. Dave Samuels az Orange and Blue lemezen közreműködött. Koncerten nem tudok hirtelen vibrafonost mondani, de az internet előtti időkről nem sokat tudok, nem tudok érdemben válaszolni erre.

Szaniszló Richárd - Al Di Meola koncert

  • IR / Jazz.hu: Mennyi időtök volt a koncert előtt egyeztetni? Egy kis kulisszatitkot elárulsz? 9 állomásos turnéja volt Európában a dupla Budapestivel együtt. A tavalyi szívinfarktusa után vigyáznak rá?
  • SzR: Aznap egyeztettünk. Én biztonság kedvéért átnéztem mindent, amit tavaly játszottunk, így lehet megtisztelni azt a művészt, aki legenda. Plusz pár extra dalt is, ha sor kerülne bármire, ismerve a repertoárt. De végül is a koncert napján találtuk ki, ahogy fentebb említettem. Persze, így is izgalmas volt a TURQUOISE, mert annak szerkezete teljesen más a koncerten, mint a lemezen, kottában, és a játék közben drukkoltam, ugyanaz legyen a szerkezet, mint tavaly, amikor odaérünk a virtuóz unisono részhez. :-) Dehát ez a jazz.
    Nagyon vigyáznak rá, Stephanie is itt volt vele. Shannon, a menedzsere egy angyal, hihetetlen munkát végez. Al nagyon fáradt volt, de igazi Romantic Warrior-ként, példamutató energiával játszik. Még a két set közötti szünetben is gyakorolt, játszott az öltözőben.

Szaniszló Richárd - Al Di Meola koncert

  • Irk Réka / Jazz.hu: Tudom, hogy baráti alapon vállaltad a fellépést a felülmúlhatatlan jazzgitárossal. Biztos megvolt az oka, hogy a csütörtöki 4 gitáros mellé, szombaton pedig a két gitáros mellé egy újabb gitárost hívott meg a Müpa, de úgy tűnt, nagyon izgalmasan hangzott együtt a gitárokkal a vibrafon is. Van ennek történelme a jazzben?
  • Szaniszló Richárd: Igen, színfolt volt a vibrafon, látszik az Al által megosztott videón a szólómról, hogy írják, ez milyen jó szín megint, vigye el oda is Amerikába ezt a hangzást, és így tovább. Jómagam Ralph Towner és Gary Burton két duó albumát ismerem, ahol akusztikus gitár és vibrafon szól. Egyedi és ritka hangzás, nagyon jól illeszkedik a pengetés érces hangja a búgó, a leütés után bársonyosan hangzó vibrafon akkordokkal.

 

  • Irk Réka / Jazz.hu: Hogyan tovább? Milyen terveid vannak?
  • Szaniszló Richárd: Mivel az évek alatt, ahogy küldtem neki szóló vibrafon felvételeket, írta, megszerette azt a módot, ahogy interpretálom őket, így a koncert másnapján nagy szeretettel megkért, szeretné, ha felvennék egy teljes albumot csak az ő szerzeményeiből, vibrafonon és marimbán, javarészt szólóban. Hogy miért szólóban főképp? Mert zeneileg nagyon érdekes a közismert Meola dallamokat úgy prezentálni a hallgatók felé, hogy én odabent hallom az összes szólamot, és belelopom itt-ott a bent hallott Rhodes piano vagy gitár, zongora arranzsokat. Négy verővel, pár oktávban, összezúgatva vagy mégsem, utalva rá vagy elszakadva az eredetitől. Párat természetesen muszáj lesz másodmagammal felvenni. Bemutatva pedig részben Peo Alfonsi-val lesz :-), aki mindent tud Di Meola stílusáról.

 

Fotó: ©Posztós János, Müpa 

 

 

 

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
1
15
16
24
25
26
31
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005