fbpx

Martien Oster holland gitáros az iF-ben csütörtökön

2022. február 08.

Martien Oster a Vincent Herring Quartet állandó tagja, lemeze jelent meg többek közt Dr. Lonnie Smith-szel és Diana Krallal. Pár hete Budapestre költözött, hogy támogassa egyik fiát tanulmányaiban, így elmerült az izgalmas budapesti jazzélet rejtelmeiben is.  Sőt még az Érdi Jazz Klubba is ellátogatott a Gyárfás-Premecz Organ Trióval, és kérésünkre kötélnek állt, így hallhattuk játékát.

A Müpa Jazz Showcase koncertjeit is érdeklődve hallgatta végig a helyszínen, ahol megbeszéltünk egy interjút a csütörtöki koncertje kapcsán.

  • MagyarJazz: Nagyon röviden mutattalak csak be a bevezetőben. Mi az, amit még kiemelnél munkásságoddal kapcsolatban?
  • Martien Oster: 18 éve vagyok gitártanár az Amszterdami Konzervatóriumban, ahol magyar tanítványaim is voltak. Három évvel ezelőtt a legendás zongoristával, Harold Mabernnel rögzítettem a Handshake-t. Mabern volt Wes Montgomery egyetlen európai turnéjának kísérője 1965-ben, így egy kézfogásnyira vagyok Wes Montgomery-től ;-)

  • MagyarJazz: Bár nem zenészként, hanem szülőként érkeztél hazánkba, de azért valamennyire már kezded átlátni a hazai jazzélet helyzetét. Hogy érzed magad Magyarországon? Mik az első benyomásaid az országról?
  • Martien Oster: Örülök, hogy itt lehetek; a feleségem félig magyar, így 20 éve járjuk az országot. Családja a délvidéken földműveléssel foglalkozott Magyarországon. Most jobban megismertem Budapestet, ez egy élettel teli város, és ez a zenében is tükröződik.

 

  • MagyarJazz: A holland és német jazzszíntéren vagy jelen koncertekkel, ahol tanítasz is. Milyen különbségeket látsz a két-három ország jazzélete között?
  • Martien Oster: Nagyon erős gyökereket érzek itt. Valószínűleg azért, mert a kelet-európai zenei hatások teljes skálája igen jól illeszkedik az afro-amerikai „jazz” élményhez. Ez rengeteg zenei forrást nyit meg, amelyekhez úgy tűnik, itt mindenki hozzányúl. Természetesen ez nem így van Hollandiában és Németországban, bár a világ minden tájáról érkező hallgatók Amszterdamban nagy olvasztótégelyt hoznak létre.
    Azt is észrevettem, hogy Magyarországon nagyon figyelmes és elismerő a közönség, akiknek nagyon jó játszani.

 

  • MagyarJazz: Úgy tudom, szeretnél maradni azután is, miután a fiad tanulmányai véget érnek itt. Miért döntöttél így?
  • Martien Oster: Úgy döntöttem, maradok még 3 hónapot, hogy megismerjem a jazzélet szereplőit, mert nagyon inspirál, ahogy hallgatom a tehetséges zenészeket. Például a Müpa Jazz Showcase három napján jártam, és le vagyok nyűgözve a fiatal zenészek felkészültségétől.

  • MagyarJazz: Egyik legcsaládiasabb budapesti jazzklubban fogsz fellépni csütörtökön Gyárfás István meghívására. Mióta ismeritek egymást Gyafival?
  • Martien Oster: A Facebook egyik pozitívuma, hogy kapcsolatban állsz zenészekkel a világ minden tájáról. István és én pár éve Facebook barátok vagyunk. Azonnal hallottam, hogy István nagyon tehetséges gitáros, így amint idejöttem, felvettem vele a kapcsolatot, és nagyon nagylelkűen meghívott, hogy játsszak néhány fellépésén.

 

  • MagyarJazz: Az iF Jazz Caféban milyen műsorral készültök február 10-én?
  • Martien Oster: Kvartettben fogunk játszani egy nagyon lendületes ritmusszekcióval, Soós Márton basszusgitáros, Cseh Balázs dobos, István és jómagam. A repertoár többnyire standardek és jazzkompozíciók.
    Már nagyon várom, hogy játszhassak ezen a nagyon hangulatos helyen, ahol minden nap van élő zene!

 

 További információk: https://www.facebook.com/events/263350849246211/

Fotó: Lázár Miklós

 

 

 

 

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
23
Dátum : 2024. márc. 23.
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005