fbpx

Giorgos Tabakis – hEre nOw theN

2022. március 29.

Bántóan keveset tudunk a görög jazz jelenéről (és múltjáról), pedig némi internetes kutakodás után kiderül, az Akropolisz árnyékában is virágzó jazzélet folyik nívós együttesekkel és nemzetközi mércével mérve is jelentős szólistákkal. A legismertebb görög hangszer, a lantfélék családjába tartozó hosszú nyakú, általában pengetővel megszólaltatott buzuki ugyan ritkán kap szerepet jazzkontextusban (kivételt jelentenek például Nina Simopoulos lemezei), viszont a gitár annál népszerűbb jazzhangszer, melyet szólóban és együttesben egyaránt nagy sikerrel alkalmaznak görög muzsikusok. Közéjük tartozik a kitaposatlan művészi ösvényeket járó negyvenkét éves Giorgos Tabakis is.

Az athéni gitáros édesanyja zeneszeretetének köszönhetően már kilencévesen zenei iskolába került, és abban a szerencsében részesült, hogy egy kiváló mestertanártól, Kostas Eliadestől vehetett klasszikusgitár-órákat. A fiú zenei érdeklődése azonban nem korlátozódott a komolyzenére, úgyhogy később évekig tanult jazzgitárt a nemzetközileg ismert mestertől, Andreas Georgioutól. Elmélyítette zeneelméleti és esztétikai tudását is. Érdeklődése nyomán más húros- és fúvóshangszerekkel szintén közeli kapcsolatba került, így a szitárral, a saroddal, a didgeridoo-val, valamint a tibeti kürttel. Közben zongoraleckéket vett Konstantina Mantziari pianista-énekesnőtől. De mindezen hangszerek közül mégiscsak a gitárhoz vonzódott a leginkább polifon hangzása és a modern kísérletezésre való alkalmatossága miatt. A hangszer multifunkcionalitása is csábította, hogy egyként felhasználható egy zenekar harmóniahangszereként, de szólisztikus szerepben is.

Inter Mundos címmel 2015-ben jelent meg Tabakis első albuma, de már évekkel korábban kísérletezni kezdett héthúros gitárokkal, és sikerült korán kialakítania egy bensőséges, csak őt jellemző művészi stílust. Az évek során főként kiszenekarokban, kamarajazz-formációkban próbálta ki magát, ennek egyik izgalmas művészi eredménye lett a 2020-ban publikált Dual Nature című duólemez Rebecca Trescher német klarinétossal. Az albumra a szakmai közönség is felfigyelt, díjnyertes CD lett (Global Music Award Ezüstmedál). Tabakis sokirányú zenei érdeklődését mutatja az is, hogy többek között balettelőadásokhoz, színházi produkciókhoz és dokumentarista fényképinstallációkhoz komponált zenét.

Mára Giorgos Tabakis még egy lépést tett előre a kamarazenélés rögös útján, és a kisegyütteseket ideiglenesen maga mögött hagyva szólóprojektbe kezdett – ennek eredménye a hEre nOw theN. A lemez szükségszerűen került ki Tabakis műhelyéből, ugyanis kollégája, Yorgos Bechlivanoglou, maga is neves gitárművész és hangszerépítő,  megalkotta számára a GT nyolchúros MOOV gitárt, egy teljesen egyedi, kifejezetten Tabakis művészi gyakorlatához igazított, formára is kísérleti, alkalmasint egy csigás íjra emlékeztető hangszert, mely azóta Tabakis állandó munkaeszköze és zenéjének fémjele. A gitár nevében szereplő GT betűjeltermészetesen a gitáros monogramja.

 

A mostani szólólemezt legáltalánosabban úgy jellemezhetjük, mint az unikális húros hangszer szonikus lehetőségeinek tárházát, egy rendkívül széles zenei spektrumot, mely stiláris sokszínűséget bír el a tonális és atonális kortárszenétől a prog-rockig, illetve a modern jazztől a görög népzenéig. Ezen kívül az album a legkülönbözőbb árnyalatokat és komplex hangképeket megjelenítő gitározási technikákat vonultatja fel. Ezért érzi úgy a hallgató, hogy a 2021 januárjában rögzített lemezen hol egy egzotikus balkáni, illetve közel- vagy távol-keleti húros hangszer, hol egy mini gitáregyüttes, megint máshol pedig egy egész kiszenekar szólal meg a magányos gitár helyett.   

Bármilyen személyes hangú is a felhangzó tíz szerzemény és bármennyire újítóak is a játéktechnikák, elkerülhetetlen, hogy a hallgató össze ne vesse Tabakis előadását bizonyos korábbi gitárlemez-élményeivel. Felmerülhet itt Egberto Gismonti és Ralph Towner szólólemezeinek emléke, esetleg John McLaughlin indiai zenei kísérletei a Shakti zenekarral, de a hEre nOw theN mégse hajaz egyetlen előd produkciójára sem: világa tágasabbnak hat, és a speciálisan neki kitalált hangszeren a basszusszólam, illetve a perkusszív hangok is karakteresebbek.

A lemez elejére helyezett Attraction azonnal sok mindent megmutat Tabakis boszorkánykonyhájának rejtelmeiből. A váratlan ritmusváltások, a boszorkányos virtuozitás mellett a melodikusság is fontos szerepet kap a számban, a technikai tökély játékossággal és könnyedséggel vegyül, úgyhogy a zene munka közbeni aláfestésre és elmélyült hallgatásra egyaránt alkalmas. Annyiféle technika és stíluselem keveredik a szerzeményekben, hogy egy percre se érezzük unalmasnak, amit hallunk. Szinte minden előadásban akadnak pillanatok, amikor áthallik a klasszikus képzettség, máshol a görög népi témák ismerete, mégse merül fel a hallgatóban, hogy eklektikus zenei keveréket hallgat – a hEre nOw theN ízig-vérig jazzlemez.

Tabakis természetesen komponistának is elsőrangú. És itt nem a lemez hosszabb, hat-hétperces szerzeményeit emelném ki, hanem épp a miniatűröket, ahol egy-két percben képes zenei mikrokozmoszt teremteni. Ezekben a rövid darabokban (Touch, Dust, Under the Sun) mutatkozik meg leginkább, hogy a gitáros minden érzelmessége ellenére milyen magabiztosan kezel egy roppant nehéz előadói feladatot, melyben csakis önmagára támaszkodhat, nincs kinek átadni a stafétát egy-egy fárasztó szólót követően, egyedül kell zenei gondolatokkal kitöltenie a teljes lemezidőt. A görög muzsikus fölényes biztonsággal vezet végig művei világán. Kissé elkoptatott metaforával élve minden szólólemez egy-egy utazás, melyen a szólista az idegenvezető. Tabakis nemcsak hogy sokat tud arról, amit megmutat, de minden állomáson másmilyen hangütést használ. Változatos, kiszámíthatatlan és szórakoztató, amit játszik. Mint az egy vele készült beszélgetésből kiderül, zenehallgatóként is a kihívó, meglepetésekkel szolgáló, a korábbi művészi alapállásokat újradefiniáló előadások érdeklik.

Walter Kolosky, a  Mahavishnu Orchestráról könyvet írt szakember valahol azt írta Giorgos Tabakis új lemezéről, hogy elejétől végéig leköti a hallgató figyelmét. Majd hozzátette: „Hagyd abba azt, amivel épp foglalkozol, és vedd meg!” Csak egyetérteni lehet vele.

 

Ekfrassis Productions, 2021

  

  1. Attraction
  2. Insideout Upsidedown
  3. Touch
  4. Cloudshapes
  5. Dream within a Dream
  6. Under the Sun
  7. Dust
  8. Soul & Body
  9. Transition
  10. Exodos

 

Közreműködik:

Giorgos Tabakis: nyolchúros gitár

 

 

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
1
15
16
18
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005