Kiss Zoltán "Hagyma" és Kiss Eszter

Kiss Zoltán, „Hagyma” a zenészeket szállította az országon belül es azon túl is a fellépéseikre, emellett pedig időnként szervezője is lett a koncertjeiknek, sőt néhány zenekarnak a menedzsere, de amiért benn marad az emberek emlékében, mert a folyamatos vicceivel állandó jókedvet generált maga körül, mind a zenészek, mind a szervezők, mind a technikusok körében.  Somogyvári Péter tavalyi nekrológjából derül ki, miért kapta a Hagyma nevet: „Öreg, összefoltozott járgányokkal szállították a zenészeket és a felszerelést. A fűtés nem mindig működött, így a hideg téli utakon kötött sapkát húzott fejére, amiből szinte csak bajusza látszott ki. Ezzel a sapkával, az akkor roppant népszerű szovjet rajzfilm hősére, Hagymácskára emlékeztetett. A becézgetést mellőzve, így kapta a sokkal komolyabbnak hangzó Hagyma becenevet.„

Hagyma halála előtt szó volt egy könyvről, amit elkezdett írni az utazásai alatt történt élményeiről és aranyköpéseiről. Lányát, Kiss Esztert kérdezem erről és egy emlékkoncert lehetőségéről.

• Irk Réka / Jazz.hu: Szereted a jazzt? Látom, hogy olvasod a Jazz.hu-n megjelent írásokat, de mennyire vont bele édesapád a zenészek, pontosítom, a jazz-zenészek mindennapjaiba? Mennyit tudtál az utazásain történtekről?
• Kiss Eszter: Először is, köszönöm szépen a megkeresést. Igen, szeretem a jazzt.  Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy igazából én ebben a bohém, zenei környezetben nőhettem fel. Mindig is érdekelt a zene, általános iskolás koromban elkezdtem klasszikus zongorát tanulni (egyébként Anyukám ágáról is adott volt egy zenei vonal: Nagymamám zongoratanárnő volt), tíz évig jártam a Weiner Leó Zeneiskolába: hat év alapképzésre és négy év továbbképzésre. Szerettem a klasszikus zenét is, de azt inkább játszani, mint hallgatni.
  Már egész kiskoromban ízelítőt kaptam a jazz-zenei világból: amikor Apa többek közt az In Line zenekarral dolgozott a ’90-es években, sokat hallgattuk otthon a zenéjüket, mentünk a koncertjeikre, sőt, emlékszem, egyszer egy hétvégi program keretében útba ejtettük a Tom Tom Stúdiót, ahol éppen Dave Samuels-szel és Russel Ferrante-val próbáltak - akkortájt körülbelül egy-két éve tanulhattam zongorázni - és ott volt lehetőségem spontán négykezest játszani Russel Ferrante-val.  Tetszett a zenéjük, örültem, hogy betekintést nyerhettem ebbe a világba.
  Ezután kicsit később a következő meghatározó élményem a ’90-es évek végén volt a Műcsarnokban, amikor beugrottunk a Babos Project Romani koncertbeállására, ha jól emlékszem, hangszereket vittünk le a zenekarnak és persze kicsit bele is hallgattunk a zenéjükbe. Az ő muzsikájuk is eléggé megfogott és azt hiszem, ez az élmény indította el azt a „lavinát”, hogy elkezdtem Apával koncertekre járni. Ő sem szerette a műfajok közti kategorizálást, csak aszerint tett különbséget, hogy szerinte mi a jó és mi a kevésbé jó zene. Így történt, hogy már tizenhárom-tizennnégy éves korom körül belecsöppentem az Old Man’s-es Boom Boom koncertek hangulatába, illetve megismerhettem többek között Szakcsi Lakatos Bélát, Vukán Györgyöt, Berkes Balázst, Balázs Elemért, Oláh Kálmánt (akitől később volt szerencsém jazz-zongorát tanulni), Egri Jánost, de jártunk rendszeresen például Jazz+Az, Edda, United, Jamie Winchester&Hrutka Róbert és Emil.RuleZ! koncertekre is. Szóval elég színes volt a paletta és ez tetszett. Összegezve azt mondhatom, eléggé be lettem vonva a zenészek, jazz-zenészek mindennapjaiba.
  Kiskoromban mesélt az utazásokon történtekről, aztán később személyesen is megtapasztalhattam ezeket a különleges élményeket, amikor mehettem vele én is a koncertekre, turnékra. Kiemelném azt az utat, amikor Bobby McFerrin Debrecenben koncertezett 2010 környékén és Apa vitte le őt Budapestről. Valamiért Bobby tolmácsa nem tudott eljönni és Apának az az ötlete támadt, hogy menjek velük én, a tolmács szerepében. Így történt, hogy hármasban tudtunk utazni, ami a koncert mellett a másik hatalmas élményt jelentette.
  Apának és a munkájának köszönhetően jutottam el vele többek között Finnországba, Párizsba, Londonba, Rómába, Erdélybe, Csehországba, Németországba, Portugáliába.

 Hagyma Erdélyben.

• Irk Réka / Jazz.hu: Mennyire vagy kapcsolatban édesapád régi zenész barátaival?
• Kiss Eszter: Sajnos a régiek közül már sokan nem élnek. ☹ De mindig jó érzéssel és szeretettel hallgatom a zenéjüket, emlékszem vissza rájuk: a velük kapcsolatos koncertélményekre, beszélgetésekre. Most már sajnos Apával kapcsolatban is csak az emlékezés maradt. ☹ Emlékezés a koncertekre, beszélgetésekre, együtt töltött időre, utazásokra és persze a viccelődésekre (erről majd bővebben később, egy másik kérdés kapcsán...).
  A köztünk élő zenészekkel igyekszem tartani a kapcsolatot, eljárni a koncertjeikre, találkozni velük. Ha belegondolok, Apa zenész barátainak nagy részét én is a barátaimnak mondhatom és szeretek ebben a környezetben lenni, egyrészt valamelyest Apát képviselve, másrészt szívesen töltöm egyébként is a szabadidőmet ezeken a koncerteken vagy a zenész barátok társaságában, koncerteken kívül is.

Hajdu Klára & Szakonyi Milán I BACKSTAGE VLOG #1-ben szerepelt Hagyma is.

• IR / Jazz.hu: Mi a foglalkozásod? Gondoltál arra, hogy folytatod apukád - ha nem is a szállítói - szervezői, menedzseri munkáját?
• Kiss Eszter: Számvitel szakirányon diplomáztam a Budapesti Corvinus Egyetemen, jelenleg az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságán dolgozom 2014 óta, pénzügyi területen.
  Emellett - ahogy említettem – mindig is jelen volt a zene az életemben, de inkább csak hobbi szinten.
  Aztán a tavalyi szomorú esemény óta motoszkál a fejemben, hogy valamilyen formában szeretném folytatni Apa munkásságát. Jól gondolod, a szervezésben szívesen részt vennék. Épp azon gondolkoztam, hogy hol tudnék bekapcsolódni ebbe a tevékenységbe, amikor Balázs Elemér felhívott, hogy nem lenne-e kedvem beszállni a Balázs Elemér Groupot menedzselő csapatba, részt vehetnék például a koncertszervezésben és a facebook oldaluk kezelésében. Természetesen örömmel igent mondtam a megtisztelő felkérésre.  Apa régóta együtt dolgozott Elemérrel. A Család-Barát című műsorban, amikor a Balázs Elemér Group volt a vendég, úgy mutatták be Apát, mint a Balázs Elemér Group mindenesét. Ez a titulus jól érzékelteti, hogy mennyire jelen volt a zenekar életében. Ha tehettem, én is ott voltam a zenekar koncertjein, jubileumi eseményein és igyekszem folytatni ezt a hagyományt azóta is.
  Terveim között szerepel továbbá, hogy az Onion Trio-val kapcsolatos munkásságot - amit Apa álmodott meg és hozott létre alig pár évvel ezelőtt Balázs Elemérrel, Alapi Istvánnal és Barcza Horváth Józseffel - szeretném továbbvinni, koncertek és esetleges lemezfelvétel formájában. Utóbbit Apa is szerette volna megvalósítani, de sajnos erre életében már nem kerülhetett sor.
  2022-ben az Onion Trio próbatermében járt az M2 Petőfi TV, amiről készült videó:

Onion Trio 

• IR / Jazz.hu: Gondolom rengeteget viccelt otthon is. Mire emlékszel vissza szeretettel, amit megosztanál az olvasóinkkal?
• Kiss Eszter: Persze.  Azt hiszem, az mindent elmond, hogy a mi családunkban az évinditó közös program az volt, amikor - a zenei szakmában uborkaszezonnak számitó - januárban Apának volt szabad időpontja a naptárjában és elmentünk „továbbképzés”-re, a Budapest Bábszínházba... Más családokkal ellentétben viszont mi nem bábelőadásra mentünk, hanem L’art pour l’art Társulat előadásra.  Ezzel fejlesztettük a genetikailag is adott szóviccállományt és gyakoriak voltak az otthoni szóviccversenyek is vagy például az olyan szállóigék használata, mint a Besenyő család által gyakran emlegetett „Se ki, se Be(senyő)” mondás. A jazz-zenén kívül az improvizálással a Budapest Bábszinházban is találkozhattam, például egy Dolák-Saly Róbert jelenetben, amikor Naftalin Ernő szerepében felmérést végzett, hogy hány nő és hány férfi ül a teremben. Megkérte, hogy minden nő tegye fel a kezét és összesítette. Aztán megkérte, hogy minden férfi tegye fel a kezét. Feltették néhányan, de elsőre nem mindenki vett részt a szereplésben, majd valahogy eképpen szólt ki a közönség soraiba: „Mondom, minden férfi, Hagyma, te is!”
  Nehéz lenne kiragadni egy-két vicces sztorit a sok közül, de valahogy most eszembe jutott egy szösszenet, amit egy farsangi jelmezversenyre írt nekem, ahol a Frédi és Bénis meséből Vilmának öltöztem be:
  „Vilma vagyok Frédi nélkül, remélem megbékül. Helyette most itt van dínóm, kezdődhet a dínom-dánom.”
  Vagy amikor a külföldi zenészeket szállította a reptérre és meg akarta tudni, hogy melyik terminálra kell vinnie őket, ezt kérdezte tőlük: „T(w)o be or not t(w)o be?”.
  Nem ritka, hogy én is játszom a szavakkal, ilyenkor szokták mondani a barátok, hogy nem esik messze az alma a fájától... Amit én újabban kijavítok, hogy nem esik messze a hagyma a fájától...

 Erdélyben és Portugáliában.

• IR / Jazz.hu: Tervben volt egy könyv. Ennek mi lesz a sorsa? Meddig jutott édesapád a megírásával, amit - úgy tudom - amúgy te írtál? Mondanál néhány gondolatot a könyvből?
• Kiss Eszter: Sajnos a covid alatt sokakhoz hasonlóan Apának sem volt igazán munkája és gondolta, hasznosítja az otthon töltött időt és elkezdi leírni a sztorikat, fejezeteket a turnébuszból. Neve és logója is lett a sorozatnak: Hagymárium. Sajnos azonban teljesen csak egy fejezet lett kész ebből, KOPPENHÁGAI JAZZ FESZTIVÁL címmel. Ezt teljes mértékben ő írta meg. Testvéremmel csak „lektoráltuk”, illetve én osztottam meg facebookon, mert Apa nem volt facebook-tag. Egy-két történetet írt még meg ezen kívül, illetve pár fejezettervet, ötletet kezdett el lejegyezni vázlat formájában, amivel kapcsolatban tervben van, hogy kiegészítjük és publikáljuk valamilyen formában, de ez egy nagyobb lélegzetvételű munka lenne, úgyhogy egyelőre ez a jövő zenéje.
  A Koppenhágai Jazz Fesztiválról írt fejezet >ITT< található:

• Irk Réka / Jazz.hu: Másik nagy kérdés, terveztek-e emlékkoncertet? Gondolom, sokan segítenének.
• Kiss Eszter: Igen, jogos a kérdés, a testvéremmel már többször beszéltünk arról, hogy milyen jó lenne megvalósítani egy emlékestet, ami méltó lenne Apa emlékének. Egyelőre csak ötleteink vannak arról, hogy milyen formában és mikor tudnánk ezt létrehozni, de valószínűleg legkorábban jövőre tudnánk sort keríteni erre az alkalomra. Egyébként minden ötletet szívesen veszünk.

Fotó: Kiss Eszter archívum