fbpx

91 éves korában elhunyt Barry Harris, akire Juhász Gábor emlékezik

2021. december 09.

Köszönöm Juhász Gábornak, hogy a MagyarJazz portál rendelkezésére adta személyes megemlékezését, mely szakmai részt is tartalmaz (- a szerk.)

’90-ben vagy ’91-ben voltunk egy jazz táborban Dániában. Balogh Mari, Fekete-Kovács Kornél, Szendőfi Peti, Kaltenekker Zsolti, Farkas Tamás, Schreck Feri jött, ha jól emlékszem. Ez volt az első alkalom, hogy a nagy nyugati jazzvilággal találkoztunk testközelben. Következő évben Binder Karcsival és Csepregi Gyuszival kijutottam Dániába egy jazzfesztiválra. Annyira megtetszett a hely, és annyira jelnek éreztem ezt az ismétlődést, hogy kiharcoltam magamnak egy ösztöndíjat a koppenhágai Rhythmic Music Conservatory-ba. Még az emigrálás is járt az eszemben, aztán máshogy döntöttem, túl sok dolog húzott haza.

Viszont most a táborról írnék. Ott volt egy idős fekete bácsi. Ő tartotta az egyik kurzust; Berry Harris. Én nem az ő óráira lettem beosztva, de egyszer beslisszantam egy terembe, ahol gyakorolt. Egy ember, gondolom növendék ült a zongora mellett, de nem beszéltek. Csak gyakorolt Harris. Bő fél órán át csak skála gyakorlatokat végzett, akkordokkal. Ma azt gondolom hat-szűk gyakorlatokat végzett minden hangnemben, de akkor még nem ismertem a rendszert. Utána bebop gyakorlatokat végzett, úgy emlékszem legalább egy órán át. Nyugodtan, mindenféle erőlködés nélkül. Olyan ’time’ volt a kezében, hogy leszakadt a csillár, de a teste alig mozgott. Életre szóló élmény volt.
Hosszú, sok órás gyakorlásaimnak később ez a Barry Harris gyakorlás volt a mintája. A tábor végén megköszöntem neki az élményt és szorosan megszorította a kezem mindkét kezével. Pontosan emlékszem az érzésre.

Pár évvel ezelőtt egy tanítványom mutatta, hogy kikísérletezte gitáron azt a rendszert, ami Barry Harris nevéhez kötődik, és nagyszerű kollégánk Pozsár Máté tanította neki jazzelmélet órán. A hat-szűk rendszert. Én is nekifogtam és végigbogarásztam, hogy van ez a gitáron. Ezen a nyáron például szinte csak ezt gyakoroltam.

A hat-szűk rendszer egyszerű. Egy hatos akkord alap-terc-kvint-szext fordításai mellé kerülnek a mellette lévő szűkített négyes hangzat fordításai.
Egy akkordnak négy fordítása van, de a gitáron több oktávon is lehet játszani, így kb. 9 fordítás van. Minden akkordnak több felrakása van, a gitáron 3 felrakás fogható meg; drop 2, drop 3, drop 2-4. A hat-szűk rendszer dúrban és mollban is működik. És persze mindez meg van szorozva tizenkettővel, hiszen nem is érdemes gyakorolni, ha nem minden hangnemben gyakorol az ember.

Szóval a pofonegyszerű elv alapján jó sokat lehet gyakorolni, de aki hezitálna, annak azt mondom, érdemes. Ez a rendszer működik.

Az az előnye megvolt annak, hogy az elmúlt évben sokat foglalkoztam a jazz elméleti rendszerekkel, hogy legyen egy többé-kevésbé átfogó képem a dologról.
Két rendszert találtam, amelyik alapjaiban forradalmi, máig használható és kétségkívül jazz. George Russell líd kromatikus rendszerét és Barry Harris hat-szűk rendszerét.

Barry Harris tegnapig élt. 91 éves volt. Fantasztikus életpályája volt, hatása a jazz alakulására, a jazz hagyomány életben maradására felbecsülhetetlen.

 

Barry Harris

1929. december 15. – 2021. december 8.

 

 

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
1
15
16
24
25
26
31
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005