fbpx

Lehet a jazzre táncolni? - 2. rész

2022. január 25.

Közönségsiker szempontjából a jazz az 1930-as évek második felétől az 1940-es évek derekáig élte az aranykorát. Ez volt a swing korszak, a big bandek évtizede. Az elkülönített fúvós szekciókra bontott, főként táncoló közönségnek játszó nagyzenekarok uralták a terepet. De mi is volt a swing lényege? Szerintem senki nem testesítette meg jobban ezt a stílust, mint az ismeretlenségből, Kansas Cityből New Yorkba valósággal berobbant Count Basie zenekar.

COUNT BASIE: Singin' the Blues (1941)

A néhai Gonda János "Jazzvilág" c. könyvében így foglalta össze a swing muzsika lényegét: „A swinges ritmizálás és frazírozás alapja a melódiaritmus. A swing jelleget mindenekfelett a karakterisztikus ritmusképletek, a dallam erősen off beatbe hajló szinkópás tagolása határozza meg. Az egyenletes lüktetést hozó ritmusszekció és a dallamvivő hangszerek off beates „swingelése” között így sajátságos belső hullámzás, lebegés keletkezik.”

Az imént hallott Count Basie egyszerűbben fogalmazott: "Ha játszol egy számot és látod, hogy valakinek a lába nem veri a taktust, ne játszd azt a számot."

A big bandekben bontakoztak ki először a korszak nagy szólistái, (Lester Young, Coleman Hawkins, Harry James, Gene Krupa, Roy Eldridge, Ben Webster stb.) kiknek a játékára a vájtfülűbb táncosok gyakran leálltak csak hallgatni, sőt jó néhányan már csak a zene kedvéért is elmentek. De a tánc megkerülhetetlen volt.

Ahhoz, hogy a swing-őrület elhatalmasodjon egy olyan országban, ahol a lakosságnak csak 10%-a volt fekete és ahol még nagyon erősek voltak a faji előítéletek, egy fehér arc kellett. Ez az arc pedig a klarinétos Benny Goodmané volt. Miután saját rádióműsorhoz jutott, Goodmannek kapóra jött a Henderson zenekar összeomlása, mivel Fletcher amilyen jó zenész volt, olyan rossz üzletember. Goodman 37 dollár 50 centet ajánlott Hendersonnak minden egyes hangszereléséért. Ezen kívül, Goodman rendelt hangszereléseket az ugyancsak fekete Benny Cartertől és Edgar Sampsontól is. A Goodman hangzás azonban leginkább Hendersonékét idézte, ami a Henderson által modernizált Jelly Roll Morton szám, a „King Porter Stomp” esetében nem is meglepő.

 

BENNY GOODMAN: King Porter Stomp (1935)

A Goodman zenekarnak már saját rádióműsora volt, a Let’s dance (Táncoljunk). A műsor szponzora, a National Biscuit Company 1935 tavaszán tönkrement. A Goodman zenekar pedig útra kelt, hogy egy országos koncertkörúton próbálja megszilárdítani az éteren keresztül nyert hírnevet. A turné elég nehézkesen indult. Ahogy haladtak át a Közép-Nyugaton, eléggé lehangoló volt, hogy a közönség - tegyük hozzá fehér közönség - még nem volt felkészülve erre a muzsikára, inkább valami sziruposat akart hallani. A zenekar meglehetősen letaglózva érkezett Kaliforniába.

És itt robbant a bomba. Benny Goodman így mondta el a történteket:

„Már a turné vége felé jártunk, amikor Los Angelesben, a Palomar táncteremben léptünk fel. A zenekar minden tagja le volt törve a balul sikerült turné miatt. Nagyon meglepődtünk, hogy milyen nagy tömeg fogadott. Először azokat a darabokat játszottuk, amelyeket az addigi előadásainkon kértek. Az emberek unatkoztak. Szóltam a fiúknak, hogy ha már így alakult, legalább a végén rázzunk egyet. Bunny (Berigan) mondta, hogy játsszuk el a „King Porter Stomp”-ot. Jó gyorsan beszámoltam, és a srácok belekezdtek. Bunny fújta a trombitát, mögötte a szaxofonok és a ritmus. Még négy ütemet sem játszottunk le, amikor érezhetően megállt a levegő a teremben. Soha ilyen jól még nem sikerült ez a szám. A közepén járhattunk, amikor szinte felrobbant a Palomar. Az emberek annyira belelkesedtek, hogy felállva biztatták a zenekart. Többen vadul táncolni kezdtek, mások előrerohantak a színpadhoz. Amikorra az én szólóm következett, már olyan zaj volt, hogy szinte semmit sem lehetett a zenéből hallani. Ilyennel még nem találkoztam.”

  Kitör a swing őrület!

 

Noha a fehér közönség vásárlóereje lendítette a tömeghisztéria szintjére a swinget, de nemcsak a zene, hanem a megváltozott zenére a megváltozott tánc is a feketéktől jött, legfőképp a harlemi Savoy táncteremből.

A 930 négyzetméteres Savoy két zenekari pódiummal, villogó fényekkel, óriási kristály csillárral, márvány lépcsőkkel, tükrökkel, rózsaszín tapétával, a korabeli amerikai elegancia fogalom minden kellékével megáldva, 4000 vendég fogadására volt alkalmas. Rövid idő leforgása alatt ez lett - a fekete költő, Langston Hughes szavaival élve – „Harlem szívdobbanása”. A megnyitó napján kígyózó sorok vártak a bejutásra, de kétezer így is kint rekedt. Onnantól kezdve minden nap a zsúfolásig tömve volt a Savoy.

A Savoy az első pillanattól kezdve integrált szórakozóhely volt. Fehér fiatalok is jártak oda, hogy ellessék a Harlemben születő új táncfigurákat, vagy hogy megmérettessenek a parkettán. A húszas évek végén jött ott divatba az új táncőrület, a Lindy Hop, amely már kifejezetten a swing muzsikára volt szabva.

Ez az akrobatikus, „kidobós”, rongylábakat igénylő tánc az Atlanti-óceánt átrepülő Charles Lindbergh után kapta a nevét, mert ugyebár a táncpartnerek, gyakran a fiúk is, csak úgy repültek egyes figuráknál. A Savoyban kialakítottak egy ún. Cat’s corner-t (az eredetileg macskát jelentő „cat” kifejezés bennfentes tagot jelentett akkor jazz körökben), ahol a legjobb táncosok villoghattak és bemutathatták az új figurákat. A Lindy Hop akkor vált elterjedtté, amikor a Savoy fő-kidobó embere, Herbert „Whitey” White a legjobban táncoló törzsvendégekből bemutató csapatot szervezett, amely a „Whitey’s Lindy Hoppers” néven vonult be a tánctörténetbe.

A Lindy Hop ragályosan kezdett terjedni. A fehér fiatalok azonnal felkapták és „jitterbug” (amit talán „rázkódós kórokozónak” lehetne fordítani) néven is bevonult a köztudatba. Az azonos sémára lejtett, egyszerűbb, kidobós táncot egyszerűen „swing”-nek, vagy „swing tánc”-nak hívták. Ez lett a Rákosi rendszer zenére lázadó jampeceinek a tánca, amit nemes egyszerűséggel „bugizásnak” is hívtak, és ez volt táncban a rock’n’roll előfutára is. Azért figyelmeztetnénk a nyájas olvasót a kockázatokra és mellékhatásokra, mielőtt megnézik a Youtube-on fellelhető eredeti klippet:

 

WHITEY'S LINDY HOPPERS: Jitterbug verseny (1939)

A Lindy Hop, a jitterbug, a swing, a boogie woogie  - nevezd aminek akarod - Európára is átterjedt, kiváltképp a második világháború után, amikor nem csak a gazdasági, de a kulturális életben is erősödött az amerikai befolyás. A nagy fehér zenekarvezetők, mai kifejezéssel élve, pop-sztárok voltak. A trombitás Harry James a filmcsillag Betty Grablet vette feleségül, kinek lábait (akkori értéken) 1 millió dollárra biztosította a hollywoodi stúdió. A klarinétos Artie Shaw, Mick Jaggert is megszégyenítő módon, nyolcszor házasodott. Ebből négy feleség filmsztár volt (Lana Turner, Ava Gardner, Evelyn Keyes és Doris Dowling), Kathleen Winsor pedig best-seller írónő.

De - mint már korábban említettem - a korszak jobb zenekarai már nem csak talpalávalót játszottak, hanem magas színvonalú, élvezhető jazzt. Így került 1938 januárjában Benny Goodman zenekara a klasszikus zene New York-i szentélyébe, a Carnegie Hallba, ahol nem lehetett táncolni. Viszont ugyanabban az évben, május 29-én rendezték meg az ugyancsak New York-i Randalls Island stadionban a világ első szabadtéri jazzfesztiválját, 24.000 ember előtt. Az előadók közt volt a Count Basie zenekar is. A most következő film részletben nem látunk olyan lábat, amelyik nem verte volna a taktust, sőt, nem keveset, amelyik aktuálisan táncolt.

 

CARNIVAL OF SWING - 29th JUNE 1938

  

Aztán jött a háború, jött Charlie Parker és valóban változott a zene. Kérdés, hogy akkor valóban megszűntek-e a jazzre táncolni? A következő folytatásban - részben személyes tapasztalatból - próbálok majd erre választ adni.

 

 

(Folyt. köv.)

 

Kapcsolódó cikk: Lehet a jazzre táncolni? - 1. rész

 

Fotó: Gramofon archívum , Youtube

 

 

 

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
1
15
16
24
25
26
31
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005