Tavaly júniusban már nagyon készültünk, aztán közbejött a járvány, ősszel felcsillant a remény, talán mégis, aztán kiderült, mégse. Idén júniusra enyhült a helyzet, a sorompók felnyíltak, így a Harmónia Jazzműhely tradicionális nyári évadzárójára végre ideutazhatott Luiza Zan, így mindenki örömére csak összejött a román énekesnő és a Gyárfás Istvánnal kiegészült Sárik Péter Trio várva várt koncertje.
A vírushelyzet javulásának, és az egyre több szabadságot adó korlátozó intézkedéseknek köszönhetően a zártterű klubok is sorra nyitják kapuikat a közönség előtt. A nyár beköszöntével pénteken a nagy múltú Márványteremben is több mint fél év kényszerszünet után, a hasonlóan nagy múltú „Klasszikus és Jazz” sorozat idei nyitányán, Bágyi Balázs zenekarával közönség előtt mutathatta be „Satie in Jazz” című új, a francia zeneszerző, zongoraművész ihlette kompozícióit, és szerzeményeinek átdolgozásait. Az este hétkor kezdődött ősbemutatón a hét éve alakult New Quartet felállása, ahogy az elmúlt öt évben megszokhattuk, nem változott, így szaxofonon az Ávéd Jánost váltó Soso Lakatos Sándor, zongorán Oláh Dezső, bőgőn Oláh Péter, és a dobokon természetesen az alapító-zenekarvezető Bágyi Balázs játszott.
Úgy tűnik, visszavonulóban a járvány. Május 8-tól a koncertek előtt olvasható „A vonatkozó rendelethez igazodva 2020. november 11-től klubunk határozatlan ideig zárva tart. Koncertjeink LIVE STREAM közvetítéseit a BJC Facebook oldalán, illetve YouTube csatornáján követhetik” felhívás is lekerült a BJC honlapjáról. Igaz, egyelőre „A klub látogatásához személyi és védettségi igazolvány szükséges” kezdetű felhívás váltotta, de a lényeg, ha maszkban is, végre látogathatóak a koncertek.
A két évvel a négy kompozíciót tartalmazó 29 perces EP után, idén tavasszal megjelent Varga Dániel szaxofonos-zeneszerző nemzetközi formációja, a Moped Loewen új, ezúttal csaknem egyórás lemeze, a „Book of Navi”. Nehéz lenne a zenei anyagot bármilyen ismert kategóriába sorolni, de azt nyugodt lelkiismerettel leírhatom, úgynevezett koncepcióalbum jelent meg a Tom-Tom Records gondozásában. Bár az albumra került tíz szerzemény külön-külön is megállja helyét, valamennyi egy adott gondolat köré íródott, egyben hallgatva ad teljes „képet”.
A korlátozó intézkedések újabb enyhülése folytán, pénteken már beltéri helyiségében is fogadhatta vendégeit az iF. A „Nagy Ajtónyitásra” francia esttel várták a közönséget, és az élő zenére vágyók éltek is a lehetőséggel. A párizsi hangulatot az Egri Jr. Quartet hozta, a zenekarvezetővé avanzsált ifjú zongorista világsztár vendége a nagysikerű húsvéti zártkapus live stream koncerthez hasonlóan a virtuóz hegedűs, Roby Lakatos volt, a papa, Egri János bőgőzött, a doboknál viszont személycsere történt, ezúttal Richter Ambrus játékát élvezhettük.
Szombaton, a terasznyitás napján jól döntöttek, akik lemondva az este 11-ig meghosszabbított kimenőről, inkább nyolckor a számítógépük monitora előtt foglaltak helyet. A Budapest Jazz Club élőadásában a Jazz Generációk sorozat szaxofonosokról szóló új epizódjának vendégei az izgalmas zenék mellett, izgalmas történekkel rukkoltak elő.
Húsvéthétfőre különleges koncertet ígért Facebook oldalán az iF Cafe Jazz.
Az Egri a Négyzeten, a bőgős papa zongorista fiával duóban ismertté vált formációja négytagúra bővült, és a „bandleader” szerepét az ifjabbik Egri János, azaz Egri Jr vette át. Az ő ötlete volt ugyanis a világszerte csodált hegedűvirtuóz, Roby Lakatos meghívása, aki örömmel fogadta a felkérését, és a múlt hónap elején debütált trióhoz ezúttal Pecek Lakatos András is csatlakozott.
Elsősorban a Ceglédi Dobmúzeum alapítójaként ismert Kármán Sándor 2014-ben kiadott első könyve után hat évig gyűjtötte, érlelte a megírásra érdemesnek tartott élményeit. A tavaly karácsony előtt megjelent „Életem ritmusa” a komoly szakmai elismerést hozó, és az olvasók széles körében megkedvelt „Keep Swinging” folytatásának is tekinthető, de önálló műként is megállja a helyét.
Hozzáférhetővé vált a világhálón a szaxofonosból lett zongorista, Marc Copland tavaly december 22-én az Illusion Mirage kiadónál megjelent új szólólemeze. Copland 1971-ben még altszaxofonosként játszott együtt Chico Hamilton kvartettjében John Abercrombie gitárossal, és az akkor szövődött barátság több évtizedig tartó közös zenei alkotópályát indított el, melyet végül csak Abercrombie 2017-ben bekövetkezett halála szakított meg. A „John” az ötven éves barátság évfordulóján, a legendás gitáros emlékére készült.
Borbély Mihály formációi közül a Kárpát-medence és a Balkán népzenei örökségét ötvöző Balkán Jazz Project legutóbb csaknem egy éve, egészen pontosan tavaly február 21-én lépett fel a Budapest Jazz Clubban. „A nagy érdeklődésre való tekintettel ezen az estén nem lesznek asztalok a koncertteremben.” – hívta fel figyelmünket anno a klub programajánlója, ami egyáltalán nem volt szokatlan a nagy népszerűségnek örvendő zenekar szokásos teltházas koncertjei miatt. A Harmónia Jazzműhely szervezésében azon a bizonyos pénteki napon ráadásul vendégszólista, Dresch Mihály is erősítette a csapatot, így természetesen sűrűn rakott széksorok várták a közönséget. A szuperkoncert után nem sejthettük, hogy egy alattomos járvány miatt a következőre csak most, február 26-án kerülhetett sor, a múlt évihez hasonlóan a Harmónia Jazzműhely pénteki napján, de idén a továbbra is fennálló szükségállapot miatt sajnos zárt kapuk mögött.
H | K | Sze | Cs | P | Szo | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1
| ||||||
15
| ||||||
16
| ||||||
24
|
25
|
26
|
27
Dátum :
2024. dec. 27.
| |||
31
|