Három éve veszítettük el Babos Gyulát, akit a mai napig sokat emlegetünk, sokszor gondolnak rá a zenészek és a jazzkedvelők, ő volt az a jazz-zenész, akit minden magyar zenét kedvelő ismert, óriási tisztelet övezte. A Liszt-díjas gitárművész a zenén keresztül tovább él velünk. Hazánk kiemelkedő jazz-zenésze, jazzgitárosa fantasztikusan jó zenekarokat hozott létre vagy szerepelt bennük, mindig kereste az újdonságot, frissességet. Az alábbi megemlékezésekben a zenekarai közül néhány előfordul majd.

Elsősorban a Ceglédi Dobmúzeum alapítójaként ismert Kármán Sándor 2014-ben kiadott első könyve után hat évig gyűjtötte, érlelte a megírásra érdemesnek tartott élményeit. A tavaly karácsony előtt megjelent „Életem ritmusa” a komoly szakmai elismerést hozó, és az olvasók széles körében megkedvelt „Keep Swinging” folytatásának is tekinthető, de önálló műként is megállja a helyét.

Ez az a nekrológ, amit sosem akartam megírni. Papa Fleigh (most már elárulhatom a polgári nevét: Forgács László) ma reggel veszített a coviddal szemben. Mindannyian veszítettünk. Joe Murányi (a  Louis Armstrong All Stars egyetlen magyar muzsikusa) azt mondta, amikor lecipeltem magammal egy budapesti klubba, ahol Papa játszott, hogy Satchmo és Roy Eldridge után ő a harmadik trombitás, aki teljesen ösztönösen játszik. „Nem tudja mit csinál, de nagyon jó!”. Papa teljes mértékben ösztönösen muzsikált, úgy érezte a swinget, ahogy kevesen.

Március 30-án, kedden két koncert közé beékelődik egy hazai hangszer bemutatója.