Jóllehet Rózsa Miklós munkásságát nehezen lehetne a jazz műfajjal szoros összefüggésbe hozni, de hasonlóan más amerikai zeneszerzőkhöz, az ő kompozícióiban is tetten érhető a jazz hatása. Tekintettel arra, hogy sok évtizedet töltött Hollywoodban óhatatlanul kapcsolatba került olyan nagy személyiségekkel, mint Ira Gershwin, Leonard Bernstein és mindenekelőtt André Previn.  A Down Beat hasábjain is lehetett találkozni nyilatkozataival különféle zenei kérdésekről. Mindezek indokolják, hogy halálának negyedszázados évfordulóján mi is megemlékezzünk a három Oscar-díjas nagy magyar zeneszerzőről.

Száz éve, pontosabban 1920. augusztus 29-én született Kansas Cityben a modern jazz legmeghatározóbb egyénisége, az altszaxofonos Charlie Parker. A róla szóló megemlékezést „A Jazz Évszázada” című jazztörténeti könyv társszerzője, a Harmónia Jazzműhely alapítója, Pallai Péter írta.

Ha az ember elég hosszú ideig él, sok emlékezetes találkozásra tehet szert.  Jómagam igazán nem panaszkodhatom, és a nagy jazz zenészekkel kapcsolatos élményeim sorában is kiemelkedő Steve Grossmannal való egyórás beszélgetésem a Feneketlen tónál lévő Flamenco hotelben 2008. február 12-én, Müpa-béli fellépésének másnapján.
A kitűnő szaxofonos halála engem is megdöbbentett, csak Somogyvári Péter barátomnak lapunkban megjelent érdekfeszítő megemlékezése révén értesültem róla.  Azonnal feltolultak a Steve-vel kapcsolatos emlékeim, amelyekről itt szeretnék beszámolni olvasóinknak, részemről ily módon emlékezve egy – sajnos bizonyos mértékben „underrated” – nagy jazz muzsikusra.

Május 1-jén elindult a Modern Art Orchestra vezetője, Fekete-Kovács Kornél által kitalált különös vírus. Egyszer majd hallhatjuk, hogyan lesz kilenc hangból sok hosszú zenemű. A kilenc hangot 10 zeneszerzőnek kellett továbbírnia, így biztosított lett a mutáció, ami ha nem szakad meg, akár végtelen is lehet. A zeneszerzők nem csak magyar jazz-zenészek közül kerültek ki, hanem komolyzenei és nemzetközi szerzők is vannak köztük.