fbpx

A szomorú hír hétfőre virradóra jelent meg, egyre többek által megosztva a Facebook hírfolyamán, köztük az egykori zenésztársak visszaemlékezéseivel. Steve Grossman a New York-i Glen Cove kórházban, augusztus 13-án, pénteken hunyt el, 69 éves volt. A halál oka még hétfőn ismeretlen volt, de azóta testvére, Myles Grossman is megerősítette, szíve hosszú betegség után leállt.

A Modern Art Orchestra augusztus 22-én hajóra száll Hajós András nélkül.

2014 óta Székesfehérváron újra megrendezésre kerülő Alba Regia Feszt idén is színes programmal várja a látogatókat. 3 nap alatt 12 ingyenes koncert egy új helyszínen, a Feketehegy-Szárazréti Közösségi Ház szabadtéri színpadán.

Ki mit hallgat / Nagy János

2020. augusztus 17.

A zenésznek a zene nem csak hivatás, kenyérkereset vagy megszállottság, de mindenek felett örömforrás. A MagyarJazz újabb sorozata keretében munkatársunk, Pallai Péter kérdezi a magyar jazzvilág nagyjait, mi az a tíz zenedarab, amit a legszívesebben hallgat saját épülésére, amikor éppen nem szakmázik?

Much of the music that gets pigeonholed as „world music” nowadays has a problem: it wants to bridge the two banks, ancient and modern so much that it forgets about the water underneath. New York-based Hungarian singer Nikolett Pankovits has come forward with a brilliant new record. River seems to me about knowing where the water flows, where the banks are, and how to bridge those distant banks.

A cím egy szinekdoché szinekdochéja – a multiinstrumentalista zenekarvezető új lemeze címében nem nevezi meg a zenét, amit kvartettjével előad, ehelyett a zenét megszólaltató hangszer (szinekdoché) alapanyagáról, egy egzotikus afrikai fáról nevezi el albumát (2. szinekdoché).

10 nappal a jazzpiknik előtt, még nem egészen egyértelmű, hol és mikor kik fognak fellépni a pikniken. Augusztus 20-án viszont biztos, hogy a Magyar Jazz Szövetség ünnepli a 30. évfordulóját a Müpás autós koncert után ismét – legalábbis a jazzpiknik Facebook oldala szerint.

A hálaadás estje

2020. augusztus 13.

A márciusban elrendelt korlátozások enyhítése óta a BJC, az Opus, az iF, és a Jedermann után, hétfőn a Nyitott Műhelybe is visszatérhetett az élőzene. A koronavírus miatti csend a kultúra 18 éve önerőből működő Ráth György utcai bázisát is válsághelyzetbe sodorta, az alapító, egyszemélyes üzemeltető, programszervező, vendéglátós feladatokat ellátó, egyszóval mindenes Finta László ezért adakozásra kérte a törzsközönségét, és az alkalmanként idelátogatókat. Azokat, akiknek hétről-hétre fontos volt, hogy a főként a marginális kultúrába sorolt irodalmi estek, filmvetítések, koncertek, képző-, és fotóművészeti kiállítások után, még egy kicsit tovább maradva, családias légkörben megvitassák egymás közt az alkotókkal a látottakat, hallottakat, és akiknek ezek a mára kissé furcsának tűnő tevékenységek életük fontos részévé váltak.

A Szentendrei Jazztábor kísérleti jelleggel, családi "mikrotáborként" 2019 nyarán került először megrendezésre két "moderátorral" (a tábor ötletgazdájával, Neuschl Armanddal és jómagammal), valamint körülbelül 10-12 résztvevővel. A nem várt sikernek köszönhetően egy hónappal később újra megrendeztük az eseményt, és eldöntöttük, hogy a 2020-as évben egy minden szempontból fejlettebb és összetettebb tábort csinálunk. A mostani rendezvény fontos újításai a három vendégelőadó, Gyárfás István, Bartha Mátyás és Gayer Mátyás előadásai és koncertjei, valamint az alapítványi formában működő Dunarnia Inspirációs Ház társszervezőként való bekapcsolódása voltak.

Május 1-jén elindult a Modern Art Orchestra vezetője, Fekete-Kovács Kornél által kitalált különös vírus. Egyszer majd hallhatjuk, hogyan lesz kilenc hangból sok hosszú zenemű. A kilenc hangot 10 zeneszerzőnek kellett továbbírnia, így biztosított lett a mutáció, ami ha nem szakad meg, akár végtelen is lehet. A zeneszerzők nem csak magyar jazz-zenészek közül kerültek ki, hanem komolyzenei és nemzetközi szerzők is vannak köztük.

Idén a koronavírus ellenére megrendezik Kelet-Magyarország legnagyobb fesztiválját, a 29. Zempléni Fesztivált, ahol több helyszínen 70 programmal várják a Tokaji régióba utazókat. Több esemény helyszíne is szabadtéri.

A zenésznek a zene nem csak hivatás, kenyérkereset vagy megszállottság, de mindenek felett örömforrás. A MagyarJazz újabb sorozata keretében munkatársunk, Pallai Péter kérdezi a magyar jazzvilág nagyjait, mi az a tíz zenedarab, amit a legszívesebben hallgat saját épülésére, amikor éppen nem szakmázik?

A „Belépés családostul” (becsal) mozgalom idei jazz- sorozata júniusban zajlott volna, a járvány miatt elhalasztottuk. Az új időpont-egyeztetést követően készen állnak az együttesek, a zenészek a várva várt koncertekre.

Joshua Redman - RoundAgain

2020. augusztus 08.

„Bolond vagy?”- kérdezte Dewey Redman a fiától, aki miután 1991-ben a Harvardon megszerezte diplomáját, beiratkozott a Yale-re, de az első félév végén otthagyta, és Brooklynba költözött jazzt játszani. Nem ő nevelte fel, és pont ugyanezt tette anno persze, a tanári állását otthagyva Texasból San Francisco felé vette az irányt szaxofonjával. Ismétlődhetnek a sorsok?

FLAMINGÓK szárnybontása

2020. augusztus 07.

Július utolsó péntekén a Blue Flamingos, egy jelenlegi és volt konzis diákokból álló zenekar adta első BJC koncertjét. Bár a Bartók konzi féléves, és év végi vizsgáin együtt is, és különböző vizsgaformációkban is játszottak már a patinás klub színpadán, és szerepeltek a koncerteket követő ingyenes „cafe jam” bulikon, de az igazi vizsga, a programban meghirdetett nagykoncert, a „fizetős közönség” előtti fellépés most adatott meg először.

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
1
7
10
14
16
25
29
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005