fbpx

Jazz+Film // A Filmzene Midas Királya: Terence Blanchard / Az örömapa / Father Of The Bride (2022)

2022. október 05.

Filmzenét írni szórakoztató, de semmi sem tudja felülmúlni a koncert hangulatát, amikor egy jazz-zenész egy klubban közönségnek játszhat."              Terence Blanchard

Eredetileg a Komikus ürügyén akartam írni Terence Blanchardról egy fejezetet a filmes rovatba, mert már sokadszor futottam bele abba a jelenségbe vele kapcsolatban, hogy a zene jobb, mint a film. A 2016-os The Comedian pont passzol ebbe a sorba (De Niro ide vagy oda), az Örömapa meg dettó. Úgy döntöttem hát, legyen utóbbi az ürügy (ez mégis vadonat friss, az idén volt a bemutatója, és az egyik népszerű filmes csatornán most is fut), hogy bemutathassam Blanchard-t, a filmzenék egyik legtöbbet foglalkoztatott jelenkori prominensét. Rendhagyó portré következik tehát a Father Of The Bride kapcsán. Antonionik és Godardok, Coppolák és Tarantinók nem születnek minden bokorban Amerikában sem, jó filmzenét író jazz-zenészekben viszont náluk mindig jó a felhozatal. A miértre következik egy beszédes példa.

A kiváló trombitás és komponista Terence Oliver Blanchard New Orleansban született, a „jazzókor” fővárosában, számára tehát az ötödik alapelem, ami a létezéshez feltétlenül szükséges: a jazz. Ellis Marsalis keze alatt tanult zongorázni, aki hiába agitálta, hogy tartson ki a hangszer mellett, mert jó érzéke van hozzá, ő a trombita mellett döntött. Gyerekkorában barátjával, Wynton Marsalis-szal játszott a nyári zenei táborokban, majd a tanulmányok mellett Blanchard turnézni kezdett a Lionel Hampton Orchestrával. 1982-ben Marsalis ajánlotta őt helyettesének Art Blakey Jazz Messengers-ébe. Donald Harrisonnal 1986-ban hagyták el a formációt, hogy megalakítsák kvintettjüket, és lemezeket készítsenek a CBS-nél. Azóta több olyan albumon is dolgozott Columbia, a Sony Classical és a Blue Note Records berkeiben, amit ha kölcsön ad valaki, soha nem fogja visszakapni. A teljesség igényét mindig unalmas hosszú felsorolásokkal bizonyítani, elégedjünk meg néhány gyöngyszemmel példaként: In My Solitude: The Billie Holiday Songbook (1994), a Romantic Defiance (1995), a The Heart Speaks (1996), a Wandering Moon (2000). A 2001-es Let's Get Lost például egy olyan unikum, mikor Jimmy McHugh klasszikus dalait hangszerelte újra, előadásukra pedig olyan kaliberű kollégákat kért fel, mint Diana Krall, Jane Monheit, Dianne Reeves és Cassandra Wilson. Igazi csemege. A zenészi referenciái, akikkel együtt zenélt és zenél, még hosszabb lajstrom lenne, elégedjünk meg mondjuk a 2004-es Illuminations című McCoy Tyner albummal, amelyért a zongorista mellett Gary Bartz, Christian McBride és Lewis Nash társaságában ő is Oscart kapott.

De Blanchard zeneelméletben jártas tudós is: 2000-től tíz éven át a Thelonious Monk Institute of Jazz művészeti igazgatója. 2011-ben a Miami Egyetem Henry Mancini Intézetének igazgatójává nevezték ki, 2015-től pedig a Berklee College of Music jazz-zeneszerzés vendégelőadója lett. 2019-ben a Los Angeles-i Kaliforniai Egyetem (UCLA) Blanchard-t a Jazz Tanulmányok Tanszékére nevezte ki, ahol 2024-ig szól a mandátuma. Ráadásul Terence Blanchard az első afro-amerikai, akinek operáját „Fire Shut Up in My Bones”-t az 2021-2022-es évadjában a New York-i Metropolitan Opera bemutatta olyan fogadtatással, hogy máris felkérték, hogy az eredetileg 2013-ban a St. Louis-i Operaházban bemutatott művét, a „Champion”-t gondolja újra a MET számára. Blanchard tehát jól tudja, erről biztosan mindenkit meggyőztem, hogy milyen névjegyet kell az asztalra tenni, hogy senkinek ne jusson eszébe egy laza kézmozdulattal félretolni onnan. Ennek fedezete mindig a tehetség és az elvégzett kemény munka.

De hogy jött ide a mozi? Kapott felkéréseket, mert a filmzenéhez olyan komponista kell, aki komoly profi, de nem narcisztikus, meg tud húzódni a háttérben, szolgálva a produkciót. Spike Lee érzett rá azonnal arra, hogy Blanchard a filmzene Midas királya, minden arannyá változik a kezében. Nem a muzsika virtuozitásra emlékezik senki, mikor egy filmben látott jelenetre gondol, hanem arra, hogy pont az a zene szólalt meg és úgy, ami feledhetetlenné tette. A Do the Right Thing (1989) és a Mo' Better Blues (1990) – ez szerepelt is a sorozatunkban – megmutatta, hogy ehhez ő nagyon ért. Lee egy sor mozijához írta meg a kottákat ezután, ő jegyzi a Dzsungelláz (1991) a Malcolm X (1992), a Clockers (1995), a Sam Summer (1999), a 25th Hour (2002), az Inside Man (2006), BlackKkKlansman (2018) és Da 5 Bloods (2020) zenéjét is. Együtt dolgoztak Spike Lee-vel a négyórás Hurricane Katrina című dokumentumfilmben is. De Blanchard-t más rendezők is felfedezték, George Lucas-szal kezdődik a lista és a végén ott szerepel Taylor Hackford és Gaz Alazraki neve is.

A Hackford rendezte Komédiás Jackie Burke (De Niro) története, egy idős stand-up komikusé, aki nem akar belenyugodni, hogy egy régi tévésorozat miatt mindörökre képregényfigurává silányodjon, miközben Art Blakey-lemezeket gyűjt és a Birdland a második otthona. A film zenéjét kiadták lemezen is (a cikk végén ott a tracklista), olyan közreműködőkkel, mint Kenny Barron zongorista, Ravi Coltrane tenorszaxofonos (aki ebben a hónapban a Müpában lép fel), Khari Allen Lee altszaxofonos, David Pulphus bőgős és Carl Allen dobos. Blanchard partitúrája az ehhez a muzsikusválogatotthoz méltó elsőosztályú post-bop a deluxe kategóriából.

A 2022-es Örömapa egy remake. Edward Streeter 1949-es Father Of The Bride című regényéből először Vincente Minnelli rendezett 1950-ben egy amerikai vígjátékot. A menyasszony apjában Spencer Tracy és Elizabeth Taylor játssza a már megfáradt kapcsolatban élő szülőket. Alazraki modernizált változatában Andy García és Gloria Estefan szerepel, akik épp válni készülnek, de a lányaiknak való bejelentés előtt robban a bomba: a nagyobbik lányuk, aki New Yorkban egyetemista, házasodni készül. Az apa Kubából érkezett, és legalulról küzdötte fel magát, menő építész irodát vezet, és Blanchard elvét vallja - a tehetségben és a munkában hisz. És ezt jó sokszor el is mondja a lányainak. Ez egy hollywoodi bohózathoz pont elég muníció. A zenéről a rendezőnek határozott elképzelése volt: egyrészt a jazz dance vonalra volt szüksége latin alapokon, másrészt viszont azt akarta, hogy ellenpontozza a történéseket, hogy az apa manírjai mögött a drámát a zene mutassa meg. Mit lehet egy ilyen instrukcióval kezdeni? Ehhez ért nagyon Blachard. Tessék meghallgatni.

 

Terence Blanchard - The Comedian

Tracklista:

  1. Jackie In The Rain
  2. Jackie Gets Out
  3. Deli To Soup Kitchen
  4. Electricity On MacDougal
  5. Tit For Tat Nocturne
  6. Kenny Gets Out
  7. Jackie’s Lament
  8. Florida Salsa

 

Terence Blanchard - Father of the Bride (HBO Max, 2022)

Tracklista:

  1. Quiéreme Mucho (Arturo Sandoval)
  2. Ceremonia (Ozuna)
  3. Tatuajes (Byron Brizuela)
  4. Yo No Sé Mañana (Mr. B Combo)
  5. Quiéreme Mucho (Angela Alvarez)
  6. Get Lucky (Mr. B Combo)
  7. Hererra y Castillo (Arturo Sandoval, Andy Garcia & The CineSon All Stars)
  8. Hererra y Castillo - Instrumental (Arturo Sandoval, Andy Garcia & The CineSon All Stars)
  9. Conga de Hererra y Castillo (Arturo Sandoval, Andy Garcia & The CineSon All Stars)
  10. The Jam (Father of the Bride) (Terence Blanchard)
  11. Saving Wedding Montage (Terence Blanchard)

 

 

 

 

© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005