fbpx

A nagy elődök - 32. rész

2022. augusztus 14.

A Nagy Elődök c. sorozatban Pallai Péter remélhetően közérthető szövegekkel és youtube illusztrációkkal mutatja be a jazztörténet stílusformáló szólistáit a különböző hangszereken (zongorával kezdve) a kezdetektől egészen a 70-es évekig. Olyanok is szerepelnek az összeállításokban akiket elkerült a világhír, noha megérdemelték volna.  A zenei illusztrációkat a youtube-ról válogattam, hogy a legszélesebb körben hozzáférhetőek legyenek. Általában ezek a darabok a Spotify-on is fellelhetők, ha csak nem jelzem az ellenkezőjét.

– Altszaxofonosok II.   (Charlie Parker a színre lép)

 Forradalmi változás következett be a jazzben a második világháború időszakában. Ennek a nagy átalakulásnak volt meghatározó történelmi alakja a zseniális altszaxofonos Charlie Parker, aki 24 éves korában a feje tetejére állította a jazz világát. Kemény út vezetett odáig. Középiskolában tanult zenélni. Szülővárosában, a blues alapú fekete swing hazájában, Kansas Cityben számos jam sessionön bontogatta szárnyait, de nem mindig sikerrel.

 

1) CHARLIE PARKER: Honeysuckle Rose/Body and Soul (1937)

16 éves korából egyetlen egy, valószínűleg maga Parker által, egy utcai hangrögzítős fülkében lemezre vágott, kíséret nélküli felvétel maradt fenn, amely mutatja, hogy zeneileg akkor hol tartott. Itt a "Honeysuckle Rose" majd a "Body and soul" témájára rögtönöz. Noha standardekre rögtönzött, de a blues hatása erősen kiütközik a stílusából.

 

2) CHARLIE PARKER with JAY McSHANN: Oh, Lady be Good (1940)

1937-38-ban a szintén altszaxofonos Buster Smith együtteséhez szerződött, aki szisztematikusan foglalkozott vele, és nagyon nagy hatással volt rá, de első igazi példaképe a Kansas Cityben alakult, később világhírre szert tett Count Basie zenekar tenorszaxofonosa, Lester Young volt. A fiatal Parker átkerült a szintén Kansas City-i zongorista-énekes, Jay McShann zenekarába. Parker számos Young szólót hangról hangra memorizált lemezről. Így aztán nem meglepő, hogy ezen az 1940-ben készült felvételen, ahol a zongorista Jay McShann, a vezérmotívumot tenorszaxofonon Bob Mabane produkálja és a trombitás Buddy Anderson, Parker játéka döbbenetesen hasonlít Youngéra és az egész úgy hangzik, mintha a négy évvel korábbi Basie kisegyüttest hallanánk.

 

 

 3)  DIZZY GILLESPIE/CHARLIE PARKER/OSCAR PETTIFORD: Sweet Georgia Brown (1943)

Amikor a zenekar 1942-ben New Yorkba kerül, óriási sikert arat a legendás Savoy táncteremben. Itt Parker megint kezd eljárni a Monroe's Uptown House jam sessionjeire, ahonnan futótűzként terjedt a hír, hogy új szaxofonos van a városban, aki úgy játszik, mint Lester Young, de kétszer olyan gyorsan, s ráadásul altszaxofonon. A radikális fiatal jazz-zenészek fellegvárából, a Minton's Playhouseból Thelonious Monk és a dobos Kenny Clarke személyesen elment a Monroes-ba, hogy kiderítsék mi az igazság. Kenny Clarke így emlékezett vissza az alkalomra, mikor először hallotta Parkert:

"Bird olyan dolgokat játszott, amilyenhez foghatót sem hallottunk korábban. Olyan figurái voltak, amilyenekről azt hittem, hogy én találtam ki őket, de csak dobra. Kétszer olyan gyors volt, mint Lester Young és olyan harmóniákat produkált, amilyenek Lesternél elő sem fordultak. Bird ugyanabban az irányban haladt, mint mi, csak jóval előttünk járt. Nem hiszem, hogy tudatában lett volna az általa eszközölt változásoknak. Ő így játszott, ez nőtt ki az ő tapasztalatából".

Parker és zenei ikertestvére, a trombitás Dizzy Gillespie együtt játszott Earl Hines, majd Billy Eckstine zenekarában is, de ezekről nincs felvétel. Kettőjüknek olyan híre lett zenészkörökben, hogy Chicagóban a bőgős Oscar Pettiford, kesztyűjét elveszítve, elgémberedett újjakkal hurcolta egy fagyos téli éjszaka a városon át ormótlan hangszerét, hogy egy szállodai szobában együtt játszhasson a két új legendával. Erről fennmaradt egy amatőr töredék felvétel. Egyik érdekessége az, hogy Parker, aki úgy csatlakozott a Hines zenekarhoz, hogy altszaxofonját - nem először és nem utoljára - zálogházban hagyta, s ennek megfelelően itt tenorszaxofont játszik - de, ami most következik már az előszele a küszöbönálló nagy jazzforradalomnak.

4)  CHARLIE PARKER: Red Cross (1944)

Parker és Gillespie neve futótűzként terjedt már zenei körökben. 1944-ben Parkert már meghívta az énekes-ambíciókat is tápláló gitáros, Tiny Grimes, hogy kísérje négy felvételen egy lemezstúdióban. Grimes két felvétel után szerencsére elvesztette a hangját, de mivel két darab kétoldalas 78-as fordulatszámú lemez volt a tét, még két zenekari számot kellett rögtönözni a 'B' oldalakra. Parker jóformán talpon komponálta meg a kettőt. A Savoy lemeztársaság elsőként egyezett ki a zenész-szakszervezettel, s így ezek a felvételek már 1944 szeptemberében korongra kerülhettek. Parker erősen blues alapú, de hihetetlenül ötletes és újszerű szólói revelációként hatottak zenészkörökben. Szerencséjére a zongorista Clyde Hart és a dobos Harold Doc West is a modernisták közé tartozott és így a gitáros kissé ortopéd megközelítését ők több mint ellensúlyozták. A szám címe: Red Cross (2'40)

 

5)  CHARLIE PARKER: Now is the Tme (1945)

Parker játékában, mind a korai, mind pedig a késői fázisban erősen tetten érhető a Kansas Cityből magával hozott blues érzés. Egyik leghíresebb korai száma, amit aztán többen is elloptak tőle, eklatáns példája ennek a vonulatnak.

 

6)  RAY NOBLE: Cherokee (1938)

Itt már a fiatal Miles Davist halljuk Parkerrel trombitán, a zongorista Sadik Hakim volt, a bőgős Curley Russell és a dobos a legendás Max Roach.
Parker saját visszaemlékezése szerint éppen az angol zenekarvezető, Ray Noble „Cherokee” című száma volt az, ahol kikristályosodtak benne végleges stílusának legfontosabb jegyei.
A big band swing korszak egyik közkedvelt zenekari slágere volt ez a szám, melynek eredetije így hangzott. Elég ebből az első másfél percet is meghallgatni.

 

7)  CHARLIE PARKER with JAY McSHANN: Cherokee (1941/42)

Parker a következőket mondta:

„Engem nagyon untattak a szokásos harmóniák, úgy éreztem ezekkel nem tudok már tovább mit kezdeni. Belül a fejemben hallottam, hogy mit kéne helyettük játszani, de valahogy nem jött elő. Egyszer, 1939 decemberében éppen egy jam sessionön játszottam és a Cherokee improvizáció közben kitaláltam, hogy ha egy harmónia magasabb hangközeit használom dallamvonalnak, és a hozzá tartozó harmóniákat rakom alá, akkor az szól, amit magamban már hallottam. Úgy éreztem életre kelt bennem a zene.” 

Persze többször nekiugrott ennek a számnak. Itt van az egyik fennmaradt korai próbálkozás:

 

8)  CHARLIE PARKER: „Ko-Ko” (1945)

Végül kikristályosodott a „Cherokee” meghatározó változata, amely a modern jazz egyik legfontosabb alapkövének tekinthető. Ez, a mai részt záró szám egyébként Parker legjobb darabjai közé sorolható. A címe: „Ko-Ko” és a Cherokee harmóniáin alapul. A rövid, de szédületes dob szóló Max Roach műve, aki Kenny Clarke mellett a modern jazz dobolás alapító atyja volt.

 

 

 

 

 

  

 

Folyt. köv.

 

Fotó: youtube

>> További cikk A nagy elődök című sorozatból <<

 

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
21
26
27
28
© 2019-23 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005