– SWING ZENEKAROK MODERN BEÜTÉSEKKEL – II. LIONEL HAMPTON

Lionel Hampton, aki sokáig nem tudta elhatározni, hogy dobos legyen, xilofonos, zongorista vagy vibrafonos, mindig szeretett volna zenekart vezetni. 1930-ban Les Hite jónevű zenekarában dobolt Kaliforniában, ahol Louis Armstrong felfigyelt rá, és amikor egyik trombitaszólóját Hampton hangról hangra reprodukálta vibrafonon, Satchmo átvette saját zenekarába. Ez hosszú távon meghatározta, hogy mi lesz Hampton fő hangszere. Egy ideig saját zenekart is vezetett, de ez nem hagyott különösebb nyomot a jazz történetében.

1) LIONEL HAMPTON AND HIS ORCHESTRA: When the lights are low (1939)

Az oly sok jazz óriást felfedező impresszárió John Hammond, sógora, Benny Goodman zenekarával érkezett Kaliforniába 1936-ban. Ő hívta fel a swing királyának kikiáltott klarinétos figyelmét Hamptonra, akit Goodman, áttörve a faji korlátokat, azonnal meghívott a triójába (melynek harmadik tagja a dobos Gene Krupa volt), amely az ugyancsak afrikai-amerikai zongorista Teddy Wilsonnal rövidesen kvartetté bővült, és ez a kvartett rakta le a kamara jazz alapköveit. De Hampton zenekarvezetői ambíciói megmaradtak. Goodman nem állt útjában, hogy időnként alkalmi zenekarokat szervezzen maga köré és azokkal lemezfelvételeket készítsen. Ezek a zenekarok gyakran „all-star” kombinációknak is beillettek, mint például ez:

A szólók sorrendje: Lionel Hampton vibrafon, Benny Carter altszaxofon, megint Hampton, majd tenorszaxofonon Coleman Hawkins és zongorán az akkor már modernistának számító Clyde Hart. Nem jut szólószerephez ebben a számban, de játszik tenoron Ben Webster és Chu Berry, trombitán Dizzy Gillespie, gitáron Charlie Christian, bőgőn Milt Hinton és a dobon a méltatlanul feledésbe merült, csodálatos Cozy Cole. Egy zenekarban hat, saját hangszerén stílusformáló zenész: Hamton, Carter, Hawkins, Webster, Gillespie és Christian személyében. De felbukkant ezekben az alkalmi zenekarokban Gene Krupa, Harry James és Nat King Cole is, hogy csak az ismertebbeket említsem.

2) LIONEL HAMPTON: Flying home (1942)

1940-ben Hampton békében és egyetértésben megvált Benny Goodmantől. Nagyon nyitott volt mindenre, kiváló füle volt a legjobb zenészek kiválasztásához, de szinte minden nap megváltoztatta a szándékait a tekintetben, hogy miféle zenekart akart. Egyik barátja mesélte a következőket a jazz kritikus George T. Simonnak: „Kedden azt mondta, hogy a Nat Cole Trió lesz a zenekar magva. Szerdán elhatározta, hogy átveszi Earl Hines régi zenekarát, csütörtökön jobbnak látta, ha olyan szaxofonosokat keres, akik hegedülni is tudnak, hogy szalonzenét tudjanak játszani.” Alapjában véve ez a határozatlanság tette olyan sokoldalúvá a Hampton zenekart. De első sorban és mindenek felett a zenekar szvingelt és dinamója a vezető féktelen és ragályos lelkesedése volt.

A vibrafonos leghíresebb szerzeménye, a „Flying Home” még a Goodman években született, de annak 1942-es felvétele saját zenekarával alapozta meg a Hampton banda hírnevét:

A zenekar hangzása, kiváltkép a fináléban, az akkori Basie csapatét idézi, de a meghatározó szólista a Hampton által felfedezett, akkor 19 éves szaxofonos, Illinois Jacquet, aki a texasi iskolaként ismert, öblös, telt hangú, szenvedélyes, „tülkölő” stílusban játszott, melynek dögös szenvedélye ugyanúgy vadította a közönséget, mint Hampton vibrafon- vagy dobjátéka.

3) LIONEL HAMPTON: Hamp’s boogie woogie (1944)

Hampton, a kor szelleméhez és saját temperamentumához híven, örömmel kiszolgálta a táncoló közönség igényeit. Ebben nagy segítségére volt a szintén általa felfedezett pufók boogie zongorista, Milt Buckner. A következő számot az ő zongorajátéka dominálja, noha a második felében teljes gőzzel berobban a zenekar. Ez viszont nem szving, hanem a feketék körében akkoriban elharapózó új táncőrület, boogie-woogie a javából, ma már rhythm-and-bluesnak hívják, lényegileg a rock’n’roll előfutára:

Akik ismerik a kor zenéjét, méltán csodálkozhatnak, hogy Hampton miért nem perelte be Harlem kedvencét, Louis Jordant, aki két évre rá javarészt lenyúlta az előbb hallott számot „Choo-choo-Ch’boogie” címmel. Mindkét felvétel a maga idejében listavezető volt az akkor még szégyenteljesen „race records” /faji lemezek/ néven ismert kategóriában.

4)  LIONEL HAMPTON: Red Cross (1945)

Noha Hampton temperamentumához közelebb állt a szving és a rhythm-and-blues, de 1945-ben a bebop is hatott rá és a Carnegie Hallban a modern jazz alapító atyja, a trombitás Dizzy Gillespie is beszállt a zenekarába négy szám erejéig. Ennek az lett az eredménye, hogy modern harmóniákat hallhattunk szving ritmusban, miközben a szaxofonos (Herbie Fieldsre gyanakszom, de nem vagyok biztos benne) már-már a free határát feszegeti.
A szám szerzője egyébként Charlie Parker.

5) LIONEL HAMPTON: Midnight sun (1947)

Hampton ritkán villantotta fel személyiségének lírai oldalát, de társszerzője és zenekarával első előadója volt minden idők egyik legszebb jazz sztenderdjének:

6) LIONEL HAMPTON: Mingus fingers (1947)

Hampton nyitottságának talán legékesebb bizonyítéka volt, amikor felvette zenekarába a modernista, de még jóformán ismeretlen fiatal bőgős Charles Mingust. Nem csak szerződtette, hanem lemezre is vette zenekarával a bőgős, akkori mércével mérve futuristának mondható szerzeményét, a „Mingus Fingers”-t. Akkoriban még csak Ellington, Kenton és Gillespie adott nagyzenekarban ekkora teret a bőgőnek.

7) LIONEL HAMPTON & HIS ORCHESTRA (1949) – film

Elmondhatjuk, hogy Lionel Hampton, kinek vibrafonjátéka alig változott az évek során, de különböző zenekaraival „megkóstoltatta” a jazz számos árnyalatát. Nincs szívem úgy elbúcsúzni ettől a roppant szórakoztató és valóban mindig jókedvű, igazi „showman”-től, hogy ne adjak vizuális ízelítőt abból az élményből, amit a Hampton és a Hampton big band nyújtott a közönségnek. Jó szórakozást!

Folyt. köv.

Fotó: Youtube, A felhasznált képekkel kapcsolatban: William P. Gottlieb ikonikus jazz fényképei ingyen letölthetőek a US Library of Congress tárából és szabadon használhatóak Gottlieb végrendelete értelmében., NPR, Grunge, The Syncopated Times, Wikipédia, Wikimedia, THe Saturday Evening Post, Artists Info, New York City History, The Syncopated Times, Asosciacio´n Apolo y Baco, WBSS Media, Discogs, NPR, A Jazz évszázada, Drummer World, National Museum of the United States Airforce, IMDB, Jazz FM91, Drummerworld, Lionel Hampton Collection, New Yorker

>> További cikk A nagy elődök című sorozatból <<

Pontos leírást ITT talál.