A Dj-vel turbósított 18 tagú big band újra a Trafóban lép fel. Igaz, ezúttal nem lemezbemutató koncertre készülnek (mint tavaly), ám így is lesz különleges meglepetés a közönségnek.
A HARMÓNIA JAZZMŰHELY a Budapest Jazz Clubban október 31-én, KEDDEN 20:00 kezdettel bemutatja: Jazz-Csillagvizsgáló / zongoristák
A zongorista-énekes Patricia Barber intellektuális, lírai zeneművészete, amelyben sötét tónusú, misztikus alt hangja egyedi zongorajátékéval párosulva, külön stílusirányzatot képvisel a jazz világában. Emellett avatott komponista és szövegíró is, aki soha nem kötött kompromisszumokat, mindig saját útját járta.
A nagyon várt dobosok egyike, pedig az utóbbi évtizedekben a dobművészet jeles képviselőinek valóságos dömpingjéről beszélhetünk. A korai időkben a szolgai kísérő szerepre kárhoztatott hangszer merőben új lehetőségeket kapott a műfaj történetének második felében. Nos, ennek a történetnek egyik kiemelkedő képviselője a talán kevésbé „sztárolt”, de annál fontosabb Steve Gadd.
Ha a „jazzstatisztikám” pontos, a kiváló – német neve ellenére – amerikai gitáros immáron nyolcadik alkalommal játszik magyar színpadon. Igaz, hogy korábban a nagy Hammond orgonista, Dr. Lonnie Smith „sideman”-jeként lépett fel Budapesten és vidéken, de öt év elteltével saját együttesével immáron második BJC koncertjére kerül sor november 13-án.
A könnyen megjegyezhető, egy korábbi amerikai elnök nevét viselő afro-amerikai szaxofonos alighanem hangszerének szűkebb elitjébe tartozik. Pedig a sokunk által a legjazzesebb instrumentumként aposztrofált szaxofon-család megszólaltatóinak igazán széles tábora van a műfaj szülőföldjén, de bárhol, ahol jazz szól…
Október 24-én sajtótájékoztató keretében ismertették az idei Nagykanizsai Nemzetközi Jazz Fesztivál programját a Kanizsai Kulturális Központban.
A vidéki városokban is van jazzélet, csak kevesebbet hallunk róluk. Két év után újra visszatér november elején a Mats Gustafsson vezette skandináv csapat Székesfehérvárra.
A HARMÓNIA JAZZMŰHELY a Budapest Jazz Clubban október 27-én, PÉNTEKEN 20:00 kezdettel bemutatja: Kanizsa Gina Quartet "Vocalese"
A HARMÓNIA JAZZMŰHELY a Budapest Jazz Clubban október 20-án, PÉNTEKEN 20:00 kezdettel bemutatja: Juhász Gábor Trió feat. Holló Aurél - Barney Kessel 100
Juhász Gábor mesél arról, mit jelentett neki a gitáros Barney Kessel. Aki a zenei nyelvén is kíváncsi, mit gondol róla, ők pénteken meg is hallgathatják élőben.
Európai turnéjuk egyik állomásán, az iF Jazz Caféban ad koncertet a Florian Arbenz, Francois Moutin és a Vistel testvérek alkotta kvartett október 16-án, hétfőn. Nagy művészek a kis budapesti klubban adnak felejthetetlen élményt.
A HARMÓNIA JAZZMŰHELY a Budapest Jazz Clubban október 13-án, PÉNTEKEN 20:00 kezdettel bemutatja: Paul Booth (UK) - Oláh Krisztián Quartet
A kétévente megrendezésre kerülő versenyre november 15-ig lehet jelentkezni a Magyar Jazz Szövetség postacímén (1136 Budapest, Hollán Ernő u. 7.)
H | K | Sze | Cs | P | Szo | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1
| ||||||
15
| ||||||
16
| ||||||
24
|
25
|
26
|
27
Dátum :
2024. dec. 27.
| |||
31
|