Július 15-én indul mesterkurzusokkal és koncertekkel a SopronDrum. Két nagykoncert elmarad a vírus miatt, de a többit megtartják.
A Modern Art Orchestra big band koncertet ad két helyen is egymás utáni napokon. Mindkettőt a Fonó szervezi, az első a Dombos Festen, a második a Fonó Budai Zeneházban látható.
Július 26-án kaptuk a hírt, hogy mégsem lép fel az Earth, Wind and Fire Experience zenekar, a vezető betegsége miatt. Július végén, pont a Művészetek Völgyével egy időben, de egész más programmal indul a Paloznaki Jazz Piknik. Idén is, ahogy megszokhattuk, a jazz populárisabb részével ismerteti meg a közönséget a piknik, sőt lesznek jazzben egyáltalán nem járatos pop előadók is.
Július 1. és augusztus 29. között több jazz koncert is lesz a Zenélő Budapest sorozatban. Rögtön ezen a héten csütörtökön Borbély Mihály és Cseke Gábor duóját élvezhetik a Kiss János altábornagy és a Törpe utca sarkán fekvő Hegyvidéki Kulturális Szalon teraszán. Borbély Mihály különben még egyszer fog szerepelni augusztusban is.
Szakcsi Lakatos Béla az első Városházi Estén a Városháza Díszudvarán.
Idén június 26-án kerül megrendezésre a Múzeumok Éjszakája, ami már a 19. alkalom, de a pandémia után az első országos jelentőségű kulturális esemény. Ezen a napon a hazai múzeumok éjfélig tartanak nyitva, és egy karszalag megvásárlásával bejárható több múzeum kiállítása is. Emellett különböző eseményekkel csalogatják a közönséget a helyszínre.
Június 24-25-én négy tehetséges zenekar fog fellépni a Tobruki strandon Fűzfőn. Ami közös bennük, hogy mindannyian fiatalok.
A cím picit félrevezető, mert a 16 éves Balatonfüredi Gitárfesztiválon már szólt jazz, igaz ritkán. Idén viszont a nemrég Német Szövetségi Köztársaság Érdemkeresztjét kapó Snétberger Ferenc is a fellépők között lesz.
Tavaly márciusban örömmel írtam, a Szerpentin Szalon felkerült Pest jazztérképére. A Liszt Ferenc tér közelségébe költözött egyedi hangulatú kávézó és régiségbolt pincéjében az irodalmi estek, könyvbemutatók, képzőművészeti kiállítások, és filmvetítések között, a jazzprogramok is beindultak. A hely adottságaihoz igazodva, elsősorban az akusztikus, vagy nem giga decibelen megszólaló szűkebb formációk kaptak lehetőséget.
A négy Kuna testvér alapította 2012-ben a Fourtissimo Jazz Orchestrát, melyet négy fúvós hangszer már eleve egyedivé tett. Fúziós zenét játszanak azóta is.
Idén már 30. alkalommal rendezik meg az ország legnagyobb összművészeti fesztiválját. Ezen elszórva bár, de lesz néhány jazz koncert is.
A hagyományos solymári jazz hétvégét szombaton rendezik meg 3 zenekar fellépésével.
A dél-budai régióban kevés lehetőség van jazzt hallgatni. A művelődési házak is ritkán hívnak meg jazz-zenészeket, és inkább a populárisabb irányt választják akkor is, de klubból is kevés van.
A már hagyományosnak mondható júniusi fesztivál Balatonfüreden június 17-én kezdődik.
H | K | Sze | Cs | P | Szo | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1
| ||||||
15
| ||||||
16
| ||||||
24
|
25
|
26
|
27
Dátum :
2024. dec. 27.
| |||
31
|