

A Csillagvizsgáló sorozatban tehetséges egyetemista, konzis jazz-zenésznek tanuló diákok, vagy már végzett fiatal, kiemelkedően tehetséges jazz-zenészek kapnak lehetőséget bemutatkozásra.
Szerdán a Kossuth téren, az Országház főbejárata előtt felállított színpadon adott ingyenes koncertet a Borbély Műhely. Az esemény a júniustól szeptemberig tartó Tér - Zene elnevezésű rendezvény programjában kapott helyet, az ugyancsak jelenleg zajló Zenélő Budapest koncertsorozat vendégműsoraként. Eredetileg múlt csütörtökön játszott volna a zenekar, de akkor a több napja tartó, szűnni nem akaró országos eső tombolása miatt, még idejében lefújták a szervezők. Erre a hétre viszont kitisztult az ég, a felhőknek nyoma sem maradt, így a szerda délután öt órára meghirdetett koncert létrejött. Az alapító-névadó Artisjus-, eMeRTon-, Szabó Gábor- és Liszt-díjas, a Vujicsics együttes tagjaként pedig Kossuth-díjat is elnyert, a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével kitüntetett Borbély Mihály bemutatta pár éve már változatlan felállásban játszó zenekarát. A „műhelyben” a létező összes nád- és fafúvós hangszeren játszó zenekarvezető mellett Tálas Áron billentyűzött, Horváth Balázs bőgőzött és G.Szabó Hunor dobolt.
Az idén 30 éves fesztivál, augusztus 13-án, pénteken kezdődik a Zempléni-hegység lábánál, a szőlődűlők között elhelyezkedő kis falvakban. A 10 napos kulturális fesztiválnak 19 város és falu ad otthont, Tarcaltól Sátoraljaújhelyig.
Szombaton az Orgonák éjszakája országos programjának egyik helyszínévé vált Budapest Jazz Clubban egy szokatlan felállású trió lépett fel. A Hammond orgona Rhodes pianóval és dobbal társítva nemzetközi téren is ritkaságnak számít, de a furcsa hármasban a hangszereket megszólaltató muzsikusok is garanciát jelentettek a különleges élményre. A klub és a Filharmónia Magyarország közös rendezvényén a REGÁLY – SZAKCSI – BALÁZS TRIO játszott.
Öröm, amikor fiatal zenészek arra szövetkeznek, hogy ápolják a jazz legjobb hagyományait. Folytonos változásban van a műfaj, ami természetes jelenség, de hagyományok nélkül szerterepítené ennek a zenei univerzumnak az elemeit a centripetális erő.
Az Alba Regia Feszt azon kevés fesztivál között volt, akik tavaly is megrendezték a jazzfesztiváljukat. Idén augusztus 9. és 11. között élvezhetik a Székesfehérvárra érkezők a jobbnál jobb jazz-zenekarok előadásait, összesen 10 zenekar lép fel.
Ki tudná megmondani, hogy hány embernek ismerős ez a név, a világ nyolcmilliárd lakosából? Egy azonban biztos: a műfaj több mint százéves történetében aligha volt nála ismertebb jazzikon, már csak azért is, mert Satchmo egyben a legnagyobb „entertainer” is volt. Olyanok is ismerték, akik csak a Hello Dolly vagy a What A Wonderful World révén találkoztak művészetével.
A Budapest Jazz Club augusztus 2. és 4. között bemutatja a holokauszt emléknap alkalmából a roma kultúrát.
Snétberger Ferenc 10 éve hozta létre Felsőörsön azt a helyet, ahol a hátrányos helyzetű gyerekek olyan támogatást kapnak, ami az oktatáson túlmutat. Ahol közösségben élhetik át a kiválasztottak, hogy róluk szól az a 10-12 hét egy évben, amikor elismert tanárok csak rájuk összpontosítanak, akár játékosan, akár komolyan, a tanulás, a tehetséggondozás a cél ebben a kis közösségben, sőt figyelemmel kísérik a mentorok fejlődésüket, előrejutásukat. A gitárművész maga is ismeri a hátrányos helyzet küzdelmeit, ám azt is, hogyan lehet tehetséggel és szorgalommal kitörni.
Mindig lázba hoz, ha Budapest jazztérképére új helyet jelölhetek! Ezúttal a magát bemutatkozásként sejtelmesen „Finom kis kocsma a Ráday utcában...” szlogennel definiáló, a Ráday utca 26. alatt található „Kisesti” keddi programajánlata keltette fel figyelmemet. Májusban, a pandémia harmadik hullámának csillapodása következtében enyhült korlátozó intézkedéseknek köszönhetően, a „Nagy Ajtónyitás Napján” újra kinyithatott helyen ugyanis ekkor került először jazz a zenei kínálatba. Az este hétórakor kezdődött eseményen apa és fia, azaz az Egri & Egri, vagy ha úgy tetszik, az „Egri a négyzeten” formáció játszott.
Négy nap, hat koncert, huszonöt fellépő művész – ez lesz idén az érdi jazzfesztivál. Szeptember 9. és 12. között idén is fesztivált tartanak Érden.
A Művészetek Völgyében a nevéről elnevezett udvarban várja a zenekedvelőket Harcsa Veronika július 23-ától. Az ország legnagyobb összművészeti fesztiválja július 23. – augusztus 1. között ad szórakozási lehetőséget idén már 30. alkalommal a kikapcsolódni vágyóknak a Balaton-felvidéken.
A frissen diplomázott, erdélyi énekesnőre már sokan felfigyeltek, így a Müpa Jazzshowcase szakmai díját is elvihette zenekarával tavaly év elején (még a lezárások előtt). A légkondicionált Opus Jazz Clubban az eredeti zenekarával adott nagysikerű koncertet Nagy-Babos Rebeka a szerdai forró estén.
Szerencsés voltam, hogy a július 14-én kezdődő négy napos fesztivál első három napján sikerült az esti koncertekre eljutnom. A fesztiváloknak is megvan a maga kémiája, ami újra és újra visszahozza a zenészeket és a közönséget is. A boglári rendezvény vegyésze, szíve, lelke, fő szervezője Szalai Tünde. Jósoltak vihart, tornádót, de ő mosolyogva mindig azt mondta: „Nem lesz gond, Gyula velünk van”. Az idei programot ugyanis a haláláig minden fesztiválon fellépő Babos Gyulának dedikálták.
Július 26-án kaptuk a hírt, hogy mégsem lép fel az Earth, Wind and Fire Experience zenekar, a vezető betegsége miatt. Július végén, pont a Művészetek Völgyével egy időben, de egész más programmal indul a Paloznaki Jazz Piknik. Idén is, ahogy megszokhattuk, a jazz populárisabb részével ismerteti meg a közönséget a piknik, sőt lesznek jazzben egyáltalán nem járatos pop előadók is.
H | K | Sze | Cs | P | Szo | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1
Dátum :
2025. ápr. 1.
|
6
Dátum :
2025. ápr. 6.
| |||||
20
| ||||||
27
| ||||||
28
|