Jazz.hu / MagyarJazz szakmai jazzportál
2024. november 22.
Somogyvári Péter: Tudjuk, zenészcsaládban születtél, de felmenőidről keveset hallottunk.
Egri János: Nagyapám a művészeknek, sportolóknak és az éjszaka császárainak éjjeli menedékhelyül szolgáló egykori Gong presszóban hegedült, édesapám, olyan legendás mesterektől tanult bőgőzni, mint Tibay Zoltán és Montag Lajos. Jazz-zenész nem akart lenni, így Veres Károly, majd Jónás Mátyás cigányzenekarában kezdett játszani. A hatvanas években ismét virágkorát élte a műfaj, a jó zenekarok körbe járhatták a világot akkor, amikor a szocializmust építő átlagember áhítozott az útlevélért. A családi otthonban gyakori vendég volt Pege Aladár és a fiatal éveiben jazzmuzsikusként is működött, 1962-ben a Magyar Rádió Nemzetközi Jazzfesztiváljának győztese, Duka Norbert, aki 1973-ban Herbert von Karajan meghívására a Berlini Filharmonikusoknál játszott, majd a Berlini Operaház zenekarának tagja lett egészen a közelmúltig, valamint a Jungen Deutschen Philharmonie docense volt. Hangszereiket is magukkal hozták, általában klasszikus darabokat játszottak. Ebben a baráti házi muzsika vetélkedőben apám - aki sajnos 47 évesen meghalt- sokszor kortárs zenével lepte meg társait. Tehetsége megvolt, hogy nagy művész legyen, a kitartása nem.
SP: Neked viszont a tehetséged mellett volt kitartásod, bár pályafutásod nem az iskolapadból indult...
Egri János: Akkor még nem volt akadémia, a konzi előkészítőbe jártam, készültem a felvételire, a többiekkel együtt. Rendhagyó eset voltam, mert én nem végeztem el a tanszakot. Mikor felvételiztem, már rég ismert az egész tanári kar, mivel a tanszak tanárainak aprajával, nagyjával együtt muzsikáltam különböző formációkban. Mint külsős nagyon sokat jártam oda, mert volt egy olyan életperiódusom tizenéves korszakaimban, amikor kapcsolataimban szakmailag és zeneileg, a rutinosabb, idősebb zenészek, haverok iránt vonzódtam. A felvételinél más problémák voltak, feltörekvő pályakezdőként is már sokat játszottam az éjszakában, a gimnáziumba levelezőre jártam, és sajnos rossz tanuló voltam, meg is buktam. A felvételhez követelmény volt az érettségi, és ezt itt nagyon szigorúan vették. Gonda János így is megígérte, ha legalább három osztályt elvégzek, soron kívül felvesz. Ez meg is lett, de akkorra úgy besűrűsödtek a dolgok, hogy nem éltem a lehetőséggel. Gonda Tanár Úr minden évnyitónál megemlítette anno, hogy „nem mindenkiből lesz jazzmuzsikus, aki elvégzi a jazztanszakot. Az Egri Jancsi zenész lett, és nem járt ide.” Ennek ellenére nem teljesen autodidakta módon készültem a pályára. Basszusgitározni Boros József tanár úrhoz jártam, nagyon jó bőgős volt, a Martini és a Holéczy zenekarban játszott, valamint tanított a Rózsa Ferenc utcai Vasutas zeneiskolában is. A jazz hatására később bőgőzni kezdtem, Sellei Gyula, a Magyar Rádió szimfonikus zenekarának bőgőse volt a tanárom. A klasszikus zene, a hangszerismeret mindennek az alapja. A klasszikus alapokat tőle tanultam, hogy tovább léphessek abban a műfajban, amit a Jóistentől kaptam, ez pedig a jazz.
SP: Megalakult a Trio Midnight, és bombaként robbant a hazai jazz életben. Gondolom ez a zenekar mérföldkő életedben, ebben váltál fiatalon egyre ismertebbé a nagyobb közönség számára is. Felidéznéd, hogy jöttetek össze?
Egri János: Minket akkor fújt egymáshoz közel az élet, zeneileg is, emberileg is, mikor Kálcsinak volt a diploma koncertje, és azt nagyon komolyan vette. Családi vonatkozásban is közel kerültem közben hozzá, mert sógorom lett, nővére az én feleségem volt, gyermekeim anyja. Kálcsi kitalálta azt, hogy mindenképpen egy triót akar, és úgy szeretne játszani, hogy a Balázs Elemér, aki felette járt egy évvel, dobol, meg az Egri János bőgőzik. Ez olyan jól sikerült, hogy szinte azt lehetett mondani, hogy zeneileg egy szerelem alakult ki közöttünk. A hallgatóság tapsolt, egymásra néztünk, nem volt bennünk kérdés. Találkozott a három szempár, mosolyogtunk, úgy éreztük, és azt mondtuk, ezt el kell indítani, ennek komoly jövője lehet. 1990-ben alakultunk meg hivatalosan. Minden kezdet nehéz, de aztán ha gördül, lehet a hullámokon lovagolni. Az Erkel színházban egy nagyszabású koncerten, ahol több generáció játszott, már mi voltunk az új fiatal titán trió, aki bemutatkozott, borzalmas nagy sikerrel. Írtak rólunk a sajtóban, jött a tévé, rádió. Jól éreztük magunkat egymással, kifele is tükröződött, a hallgatóság és a szakma felé is. Onnan kezdve elindult egy karrier. Ez a „házasság” tűzön-vízen megmaradt, bár mi kirándultunk millió úton más felé is.
SP: 1991 júniusában az első Budapesti Búcsú alkalmával Demszky Gábor Zappát díszvendégnek hívta meg, aki a Tabánban lépett fel egy nagy nevekből álló, az egykori Rákfogóból verbuvált magyar formációval, ahova szinte ismeretlenként, te is bekerültél. A Trio Midnight talán még egy éves sem volt, hogy esett rád a „nagy öregek” választása?
Egri János: A Trio Midnight mellett párhuzamosan rengeteg felállásban voltam, többek között sokszor egy olyanban is, amelyikben Szakcsi Lakatos Bélával, Babos Gyulával és Kőszegi Imrével játszottam. Rá egy évre jött a lehetőség, játszhattam velük Frank Zappával a Tabánban. Gyakorlatilag a Szakcsi Quartet kapta a felkérést, és mivel én játszottam akkoriban velük, sokat koncerteztünk együtt, így adva volt ez is. Zappa átutazóban volt Budapesten, Demszky Gábor az akkori főpolgármester meghívására állt meg itt, a szovjet hadsereg kivonulásának napját megünnepelni. Demszky szerette a jazzt, így a fogadásra a magyar jazz képviselőjeként hívta meg Szakcsit, aki minden zenében, így a fusion és a blues világában is jártas, és vele együtt minket is. Ott a fogadáson jött részéről eléggé spontánul az ötlet, szinte elkapva Zappát, hogy játszhatnánk együtt. Zappa nyitott volt, így jött létre a Tabán nagyszínpadán az örömzene, ahol én voltam a legfiatalabb. Pályakezdőként nehéz volt belegondolnom abba, hogy a Tabán színpadán fellépek egy olyan koncerten, ahol a fákon is lógtak emberek, és feljön a színpadra egy olyan legenda, akit nagyon nagy muzsikusnak vélek. Remegett a lábam is, pedig még egy hangot sem pengetett a gitáron. Aztán elkezdett vezényelni, mint a hangbeálláson. Laza, toleráns, képlékeny és nagyon szimpatikus ember volt. Ösztökélt, mondta a harmóniákat, a groovokat, a ritmusokat, ötbe, négybe, kettőbe, és kialakultunk. Végül egy spontán improvizációs örömzeneként egy jó koncert született, nagyon nagy sikere volt. Ő egy nagy legenda volt, elismert minket, örült nekünk, és mi is szívünkbe zártuk őt. Erre életem során mindig büszke leszek, hogy én lehettem ott a basszusgitáros, mikor Zappa a Tabánban fellépett, és nagyon jól érezte magát ezen a hirtelen felindulásból létrejött estén.
SP: Ha már a Rákfogó szóba került, kevesen tudják, hogy basszusgitárosként a legendás Orszáczky Jackie egyik látogatásakor meghívott alkalmi formációjába. Vele hogy kerültél kapcsolatba?
Egri János: Talán meg se voltam, amikor ő már sztár volt. Később mikor a pályán elindultam, emberileg sokat hallottam róla, és hallgattam a lemezeit is. Sűrűn járt haza Ausztráliából, és kiderült, sokat hallott rólam. Szakcsi Lakatos Béla nemcsak kollégája volt, hanem barátja is, sokat jártak koncertekre, kisebb nagyobb helyekre, ahol én is játszottam. Tetszett neki, amit csináltam, élvezettel hallgatta a játékomat. Ez különösen jól esett, mert nagyon tiszteltem a munkásságát, és mint embert is. Jackie érdekes egyéniség volt, a szenzációs éneklése mellett kitűnő basszusgitáros volt, és a szerzeményeit is zseniálisnak tartom. Jó stílusérzékkel, és nagy energiával tudta húzni a bandát. Apám lehetett volna, de idővel összebarátkoztunk, és egyszer mikor nem hozta el a kiváló muzsikusokból álló ausztrál zenekarát, megkért, hogy játsszak vele. Ő ugyanis pikoló basszusozni akart, ezen a hangszeren Stanley Clarke is sokat játszott, a szólógitárhoz hasonlóan szól, és természetesen énekelni. A haverokból összeállított alkalmi formációban engem kért fel basszusgitározni. Elmentünk kettesben próbálni, hozta a kottákat. Csonkics Karcsinál, a Darshan Udvarban léptünk fel, a zenekarban Szakcsi, Kőszegi és Tátrai Tibi játszott, és egy nagyon jó rhythm & blues jamboree alakult ki. Nem sokkal halála előtt történt mind ez, és amikor ketten próbáltunk mondta, hogy beteg, nem sok ideje van… Jólelkű és jóindulatú ember volt.
SP: Sok világsztárral játszottál, ezek közül egyet én is kiemelnék, mert a koncertről nekem is vannak élményeim. Steve Grossman abban az időben egyértelműen még az elithez tartozott, nagy szó volt, hogy Budapestre érkezik. Miles Davis, Elvin Jones egykori szaxofonosát lényegében születésnapi ajándékként kaptad, hogy jött létre ez a koncert?
Egri János: Téli ember vagyok, február 11-én volt a koncert, én február 7-én születtem, 42 éves voltam, szinte születésnapi ajándékként kaptam ezt a koncertet. Előző években Oláh Kálmánnal sokszor a Kőszegi Trióban játszottunk. Csonkics Károly a Darshan Udvar vezetőjeként sok koncertet szervezett, imádta a jazzt. Többek között neki köszönhető, hogy a Syrius újra összeállt, Orszáczky egyik hazalátogatásakor. A Várba, az Oroszlános udvarba is szervezett egy kisebb jazzfesztivált, és arra gondolt, hogy erre elhozza Steve Grossman-t és odabiggyeszti ehhez a trióhoz. Grossman a szívébe zárt, mielőtt elváltunk, nagyon erős érzelmi szál alakult közöttünk, és ez bennem is megmaradt. Mikor kaptam a lehetőséget, hogy saját néven felléphetek a Művészetek Palotájában, nem csináltam túl nagy bonyodalmat, gondoltam egy nagy ászt hívok, és ez ő volt. Ő abban az időben Olaszországban élt, így a repülőjegye is belefért a MÜPA költségvetésébe. Szerencsére ráért, nagyon kedvesen fogadta a meghívást, és egy nagyon jó koncert jött létre az újabb találkozásból is. Tervezgettük a következő találkozást, de ez sajnos már nem jöhet létre. Mindenképp megemlítem, a zenekarban Oláh Kálmán zongorázott és szegény Mohay Andris dobolt.
SP: Az 50. születésnapi koncerteden alaposan ránk ijesztettél.
Egri János: 2016. februárban, mikor ez történt velem, mint muzsikus szívügyemnek tartottam, hogy meghívjam a barátok közül, akikkel játszottam és elérhetőek voltak. Kitaláltam a forgatókönyvet, mely szerint a színpadon különböző stílusok váltakoznak majd. A próba szépen lezajlott, aztán a koncertet nem tudtam végig játszani. Stresszes állapotban voltam már előtte, kicsit magamra voltam hagyatkozva, rengeteg dologra kellett figyelnem, a tortától az ételekig, italokig. Fokozta a stresszt, hogy a zenére alig volt már időm, annak ellenére, hogy a helyet, a technikai stábot biztosították. A sok zenész egyeztetése is sokat kivett belőlem. A reklám miatt mennem kellett sok helyre – rádió, tévé, újságok - interjút adni. Ez azért meg is hozta gyümölcsét, mert telt ház lett. Köszönöm minden kollégáknak, külön a bőgősöknek, Barcza Horváth Józsinak és Pecek Lakatos Krisztiánnak, hogy beszálltak. Mentők vittek el, kaptam a kórházban a telefont, sikerült megnyugtatni a többieket, jobban vagyok. Mondtam nekik, folytassák, érezzék magukat jól, egyenek-igyanak és muzsikáljanak tovább. Így a közönség megkapta, amit várt, mert amiatt hogy az ünnepelt egyszer csak eltűnik, azért tovább kell mennie a zenének. Maróti Dani szervező barátommal még az év októberében kitaláltuk, azonos helyszínen, ugyanúgy a Gödör klubban megcsináljuk még egyszer, de az már Egri 50 egészségügyi koncertként, az NKA támogatásával jött létre. Tulajdonképpen folytatása volt a születésnapinak, csak egy kicsit redukáltabb létszámmal.
SP: Kik voltak rád hatással pályafutásod során, és hogy látod a bőgő és a basszusgitár szerepét a mai jazzben?
Egri János: Vannak UFO-k basszusgitáron is, nagyon tisztelem a nagy tudást, meg a lejátszom azt, amit az ikonok játszottak technikát, de hol vagyok ÉN! Ez a lényeg! Az amerikai legendák közül azokat becsülöm, akik közel vannak hozzám, akik egyéniségek. Ha félre fognak, hamis hangot játszanak, az sem baj. Ha az egyik lemezen szarul játszik, akkor is ő, megismerem. Nekem az a legfontosabb, hogy egyéniség legyen, és ezt nem csak a basszusgitárosokra, bőgősökre mondom. Annyi mindenkit sorolhatnék. Az alap, az iskola, Paul Chambers. Ray Brown a bop „bass man”. Ron Carter, a „sound”, vezetőként a tökéletesség. Aztán, a „time”, időzítés, Charlie Haden, két hang, és vége a világnak. Vannak technikásabbak, de például Niels-Henning Orsted Pedersen világa nem az enyém, viszont mint hangszeres, az kész, záróra. A maiak között, ott van Dave Holland, hatalmas bőgős, és egy nagyon nagy egyéniség, különleges játékmóddal, és basszusgitáron is fenomenálisan játszik, és emellett jó zeneszerző is. Számomra kedves, és ő is nagyon jó basszusgitáros, John Patitucci, és van egy basszusgitáros, a speciális bőgő soundon játszó Steve Swalow, de a basszusgitár istene az egész világon Jaco Pastorius, a mostaniak is, mint Marcus Miller, Victor Wooten, az ő magjából élnek. Később külföldi turnék, fesztiválok, csodálatos utazások részese lehettem, sokat közülük testközelből is megfigyelhettem. Rengeteg nagy zenészt pedig idefújt a szél. Lemez Lee Konitz-cal, vagy játszani Pat Metheny-vel, az a másfélóra egy olyan mérföldkő egy muzsikus életében, mint egy több éves egyetemi kurzus.
SP: Nehéz most tervezni, de talán van valami jövőre vonatkozó elképzelésed?
Egri János: A pályázatok korát éljük. Szeretnék a bőgősöknek összehozni egy Pege Aladár versenyt, a pályázatot a Magyar Jazz Szövetség segítségével be is adtam. Várom a fejleményeket.
SP: Megfogalmazható, hogy te magad, hogyan közelítesz a jazz univerzumához?
Egri János: Én ösztönös zenész vagyok. Az ösztönös zenésznek nem kell megpróbálni megtanulni, ami taníthatatlan, a tehetséget. Arra kell ráedzeni, hogy kinyíljon az agya is. Aki matekos, annak jobban megy a kotta, a hangszerelés is, de a taníthatatlannal, ami a „feeling”, küszködik. Szerintem mindig könnyebb a dolga, aki őstehetség, mert a gyökereket, a lényeget érzi, és abból könnyebben eljut az intellektuális megfogalmazásokhoz. Ha nem „csak” bőgős valaki, hanem basszusgitáros is, zeneileg két világ nyílik meg. Volt, amikor a basszusgitár ihletett meg, és a funky mellett kirándultam másfele is, ezek mind belém olvadtak, és ezeket tudom hasznosítani a jazzben is.
SP: Magam is úgy tartom, New York a világ jazz-fővárosa, aki világhírre vágyik, ott kell megpróbálnia karriert építeni. Megfordult a fejedben, hogy itt hagyj mindent, és nekivágj?
Egri János: Huszonévesen akartam elmenni, mert a tehetség utat kér, és a tehetségednek nagyobb súlya van, mikor fiatal vagy. Itthon maradtam kompromisszumból, ennek ellenére nagyon sok szép ajándékot kaptam, és erkölcsileg is elismertek.
SP: Úgy gondolom, a legszebb születésnapi ajándékodat már megkaptad, fiad elsöprő sikert aratott az idei Év fiatal jazz-zenésze versenyen! Hogy fogsz ünnepelni vasárnap?
Egri János: Valóban ennek örülök a legjobban, de ez a koncert is szép ajándék volt. Szűk családi körben fogok ünnepelni, fiamék hozzák az unokámat is. Indiai kaja lesz, én fogok főzni!
Születésnapi koncert az IF-ben:
Fotó: Somogyvári Péter
Kapcsolódó cikkek:
https://magyarjazz.hu/component/k2/872-az-ev-fiatal-jazz-zeneszei-2021-ben-egri-janos-jr-es-bango-adrienn
https://magyarjazz.hu/koncertbeszamolok/466-egri-a-negyzeten