fbpx

Ittzés Tamás megnyitó gondolatai Siklós Péter CSAK JAZZ c. kiállításának kapcsán

2022. szeptember 08.

Ittzés Tamás, a Bohém Ragtime Jazz Band alapítója és vezetője, valamint a Jazzfőváros - Kecskemét főszervezője mondott beszédet Siklós Péter fotóművész kiállításának megnyitóján. Köszönjük, hogy megkaphattuk a Kecskeméten, a Magyar Fotográfiai Múzeumban 2022. augusztus 25-én elhangzott, szabadon elmondott szöveg utólag leírt változatát Dr. Ittzés Tamás hegedűművésztől. (a szerk.)  

Siklós Pétert közel harminc éve ismerem, sokszor kerültünk közeli munkakapcsolatba. Péterről mindig az volt a benyomásom, hogy nem fotóművész, hanem festő. Nem csak különleges technikái, hanem látásmódja miatt. Csak annyi a különbség közte és egy festő között, hogy nem ecsettel fest, hanem kamerával.

Őszintén szólva eleinte egy kicsit elegem is volt Siklós kicsit szemcsés fekete-fehér képeiből, mikor a kecskeméti Nemzetközi Bohém Ragtime & Jazz Fesztiválok fotósa lett. Nekem akkor, úgy gondoltam, dokumentumfotók kellenek, amik sajtófotónak is jók, s látszanak rajtuk a szponzorok emblémái is. S kérésemre Péter ezeket is elkészítette, magas szakmai színvonalon, ahogy kellett. De persze, rá kellett jönnöm, hiába tudja ő a szakmát “is”, ezek mégsem voltak olyan jó fotók. Mert nem az övéi voltak. Nem az ő látásmódjával készültek, nem adhatta velük vissza a zenét, csak egy-egy pillanatot.

A szakmailag jó, sőt kiváló fotósok többsége ugyanis a pillanatot keresi, különleges momentumokat ragad ki egy folyamatból. Siklós Péter pedig magát a folyamatot képes megörökíteni egyetlen pillanatba sűrítve. Legalábbis zenei, különösen jazz tárgyú fotóit nézve mindig ez az érzésem. Egy-egy fotóban látható egy teljes improvizáció, egy teljes koncert hangulata, az adott művész akár másfél órás lelkiállapota.

Van, amikor arra van szükség, hogy a fotó színeit elvéve csak a lényegre koncentráltassa a nézőt, ez érhető tetten nagy erejű, sűrű mondandójú fekete-fehér fotóin. Van, amikor bizonyos részleteket színez csak ki, s attól kap különleges jelentést a kép: ilyen a Heintz Sauert ábrázoló fotó, vagy éppen Zoller Attiláé (ami egyébként az egyik kedvenc képem), de a kiállítás meghívóján szereplő Billy Cobham fotón a színes hullámokban látjuk-halljuk-érezzük a teljes dobszólóját. Siklós Péter úgy és annyira használja festői eszközeit, amennyire az adott fotóban rejlő mondanivaló legteljesebb kifejtéséhez szükséges.

Siklós Péter magányos művész. Vívódó, keresgélő, maximalizmusra törekvő alkotó. Aki a másikban is az alkotás embert próbáló folyamatát keresi, azt próbálja megmutatni a saját festői eszközeivel. Végső soron minden művész magányos, az alkotás folyamatában individuummá válik akkor is, ha az őt körülvevő társakra, közönségre, hangulatra reagál. A zenei produkciót minden előre ismert, megbeszélt keret ellenére egy (vagy több párhuzamos) magányos alkotói folyamat hozza létre. Ez különösen igaz minden jazz-produkció és jazz-zenész esetében. A magányos, akár feltűnő színpadi exhibicionizmusa ellenére is végső soron magányos művész valódi lelkiállapotát megfesteni sem könnyű, fotón elkapni szinte lehetetlen. Ezt a lehetetlent oldja meg Siklós Péter. Tessék megnézni a John McLaughlinról, Ella Fitzgeraldról vagy éppen Louis Armstrongról készített portréit! Amik néha nem is portrék, hanem hangulatjelentések, a művész legbelső lényét feltáró impressziók.

A zene öröme, a zenész életöröme nyilvánvaló egy sor képen: Pege Aladár vagy éppen Zoller Attila eufóriája minket, nézőket is magával ragad a fényképeket látva.

De a zene nem csak felhőtlen boldogság: megboldogult apám azt mondta, hogy aki nem élt még át a zenében megrendítő pillanatokat, az nem érti igazán a zenét. Siklós Péter ezt a megrendülést is képes láttatni – nem a saját nagyságától teátrálisan elérzékenyülő művészről, hanem a mindenre érzékeny művész a zene ereje által létrejött valódi, őszinte megrendüléséről van szó. Ha megnézik a Borbély Mihályról, Gyárfás Istvánról vagy Vukán Györgyről készült Siklós-fotót, rögtön értik, miről beszélek. Például Vukán Gyurit, ha nem is nagyon közelről, de ismertem. Találkoztunk többször, meghívtam a Bohém Fesztiválra is, fantasztikus koncertet adott, hálás volt. A zenéje, különösen mikor szólóban zongorázott, mindig megkapó, sőt megrendítő volt. De Vukánt, az embert mégsem láttam sosem olyannak, mint az itt kiállított két fotón. Viszont a zenéjét mindig pontosan ilyennek hallottam. Siklós Péter a képein mutatja meg, amit a közönség a koncerten hall.

Nekem ez a kiállítás talán egy kicsit többet is jelent, mint az átlagnézőnek. Jó érzés látni oly sok ismerőst a képeken, köztük számos olyan művészt, akiket a kecskeméti fesztiválokon a mi koncertjeinken kapott lencsevégre Siklós Péter. Ezért én számos esetben nem csak a képeket, a képeken átütő lelkiállapotot látom: George Kelly, Catherine Russell, Joe Murányi, John Arpin, Scott Robinson, Marco Marchi is mind olyan zenészek, akiket nem fotóalanyként, sőt nem csak zenészként, hanem emberként látok a képeken, személyiségüket, közös történeteinket akaratlanul is rögtön felidézve. Az életem részei is ők, őszintén szólva büszke is vagyok, hogy ilyen módon hozzájárulhattam jelen kiállítási anyag, illetve Siklós Péter életművének gazdagításához. De ez persze az én szubjektivitásom.

De senki és semmi nem lehet objektív: mint minden művészet, Siklós Péter művészete, látásmódja is szubjektív.

Mégis, képeit látva átéljük a képeken látható jazz-zenész hosszú szólóinak teljes hangulatát, a szólók felépítését, azt a komplett benyomást, ami az élő koncerten a hallgatót éri.

S szubjektivitása persze ránk is igaz, mi, nézők, műélvezők sem fogunk mindent ugyanúgy érzékelni egy koncerten vagy éppen a fényképek megtekintése közben. A képek kapcsán történő elmélyülést mindenesetre Siklós Péter lehetővé tette számunkra, csak élnünk kell vele. S amikor megnézik a kiállítást, gondoljanak arra a prózai tényre is, hogy ez a 60 kép egy többezer darabos, egytől egyig kiállításra érdemes fotót tartalmazó életmű kicsinyke darabja, csupán egy ízelítő Siklós Péter munkáiból, látásmódjából. Remélem, hogy a kiállítás kapcsán nem csak a hiányzó fotókhoz, hanem az ihletül szolgáló zenéhez is kedvet kapnak, s ahogy a koncertekhez hozzátesznek ezek a fotók, úgy fognak majd Önök is máshogy, Siklós Péter szemével zenét hallgatni, a zenék és a zenészek mögé látva.

 

Siklós Péternek további termékeny alkotóéveket kívánok, Önöknek pedig azt, hogy értőn, lelküket gazdagítón tudják megnézni a kiállítást.
Töltődjenek, legyenek bátran szubjektívek és hallgassanak sok zenét!
Köszönöm, hogy meghallgattak.

 

 

 Megtekinthető a kiállítás: 2022. október 16.

Fotó: Bús Csaba / BAON

Kapcsolódó cikk: „CSAK JAZZ” címmel Siklós Péter fotóművész kiállítása a kecskeméti Magyar Fotográfiai Múzeumban

 

 

 

© 2019-22 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005