fbpx

Gratulálunk az Erkel Ferenc- és Máté Péter-díjazott jazz-zenészeknek

2023. március 15.

Idén újra kapott jazz-zenész Erkel- és Máté Péter-díjat a március 15-e alkalmából tartott állami ünnepségen.

        Erkel-díjat legutóbb 2019-ben kapott jazz-zenész, Oláh Kálmán jazz-zongorista. Idén két jazzmuzsikust jutalmaztak Erkel Ferenc-díjjal: Sárik Pétert (jazz-zongoraművész, zeneszerző) és Lukács Miklóst (cimbalomművész).

Az Erkel Ferenc-díj kiemelkedő zeneszerzői, zenei rendezői, művészi tevékenységért adható állami kitüntetés.

 

        A Máté Péter-díjat első évben, 2018-ban Berki Tamás, majd 2020-ban Gayer Ferenc vehette át az új elnevezésű díjat. A következő években volt jelölt a jazz-zenészek között, ám nem kapott senki elismerést.

Idén Borlai Gergő dobos, zeneszerző, producer kapta az elismerést, aki Barcelona-Los Angeles tengelyen mozog, de időnként hazánkban is fellép, hol jazz-zenészekkel, hol pop, rock zenészekkel.

Azonban lássuk, a pár éve indított sorozatot, amelyben jazz-zenészeket faggattunk arról az interjúk végén, milyen elnevezést adnának legszívesebben a Máté Péter-díjnak, hogyan neveznék át a számukra fontos, ám nem megfelelő névre átnevezett díjat.

Gratulálunk a díjazottaknak!

 -*-*-*-*-*-

A Máté Péter-díj helyett hárman is a híres zongoraművész, zeneszerző nevét említették, Vukán György-díjra neveznék át a meglévő elismerést. Ám többen visszahoznák a Liszt Ferenc-díj elnevezést, ami a hírek szerint lehetetlen.
Szakcsi Lakatos Béla halála után pedig sokan a híres zongoraművész nevével fémjelzett díjat tartanák kellő megbecsülést adó állami elismerésnek.

 

Máté Péter-díj a könnyűzene és jazz területén szerzett kiemelkedő előadóművészi tevékenységért adományozható állami kitüntetés.

A kiváló előadóművész, zeneszerző és szövegíró emlékére alapított Máté Péter emlékérem kitüntetés ugyanolyan állami művészeti középdíjnak számít, mint az Erkel Ferenc-; Jászai Mari-; vagy a Liszt Ferenc-díj. A díjat évente, március 15-én, három személy kaphatja. A kitüntetett adományozást igazoló okiratot, érmet és pénzjutalmat kap. A pénzjutalom (ez az illetményalap harmincszorosa) és nyugdíj-hozzájárulással jár, utóbbi a Magyar Művészeti Akadémiától. A díj birtokosai a miniszteri rendelet alapján jogosultak arra, hogy érdemes vagy kiváló művész elismerésre terjesszék fel őket.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma a Máté Péter-díj megalapításával a könnyűzenei és dzsessz színtér szereplőit emelte ki a Liszt Ferenc- és az Erkel Ferenc-díj köréből, így ezen elismeréseket ezentúl csak komolyzenei művészek kaphatják. Minden évben három személy kaphatja a díjat.

A kitüntetést először 2018. március 15-i nemzeti ünnep alkalmából adták át.

 

  • MagyarJazz: Máté Péter-díjról is kérdeznélek, mert a 2018-ban alapított díj körül szakmai vita alakult ki. Első évben megkapta a díjat Berki Tamás, majd tavaly a hét zenészből egy jazz-zenész sem került a díjazottak közé, amit egy cikkben Borbély Mihály is sérelmezett. A díj megnevezése sem tetszett mindenkinek. 

 

Dresch Mihály - 2022.07.27.

  • Dresch Mihály: Azt gondolom, hogy a jazzben vannak nagyon komoly előadók, és a jazzt játszani nem ugyanaz, mintha popzenét csinál. A Máté Péter nagyszerű zenész volt abban az időben, de szerintem nem sok köze van a jazzhez. Szerintem ez egy lefokozás. A Liszt-díjhoz képest, ahogy átértelmezték, az ő dolguk, de pl. Oláh Kálmán egy óriási zenész, ha most Máté Péter-díjat kap, nem tudom... Kapjon Kossuth-díjat, mert megérdemelné egyébként. Talán ez azért is van, mert hígul is, azt mondjuk, hogy jazz, ha mindenből kivesszük a velejét, akkor az más lesz. Nekem az a véleményem, hogy az igazi jazz-zenész sokkal nagyobb megtiszteltetést érdemel.

  

Gayer Ferenc – 2020.04.15.

  • Gayer Ferenc: A Liszt-díj megfelelő volt, de lobbi tevékenység kapcsán kikerült onnan és így alapították könnyűzenészek és a jazz-zenészek részére a Máté Péter-díjat. Habár a jazz rétegzene, de azt tudomásul kell venni, hogy egy magas kulturális érték. Semmiféleképpen nem illik rá, hogy könnyűzene. A magyar jazz előadók, a magyar jazz zenekarok nemzetközi porondon is tényezők. Azt örömmel látom, hogy a médiában egyre több jazz műsor hallható és látható és egyre több fesztiválon és koncertteremben jelenik meg ez a nagyszerű műfaj.
    Lehetne Zoller Attiláról vagy Vukán Györgyről elnevezni a díjat.

 

Kollmann Gábor – 2020.09.19.

  • Kollmann Gábor:  Én a Vukán György-díjat javasolnám.
    Az élete a jazz volt, komponált, játszott, virtuóz volt.
    Mindig magasra tette a mércét.
    Én nem mellesleg példakép.

 

Kőszegi Imre, László Attila, Márkus Tibor – 2020.09.28.

  • Kőszegi Imre: Erről már volt szó a szövetségben, és akkor is azt mondtam, hogy maradjon a Liszt Ferenc-díj, mert nem kell különválasztani a jazz és komolyzenei díjat, hanem minőségi zenéért járó díjat kell adni, ez pedig a Liszt Ferenc-díj. Már elég régen ilyen magas szinten folyik a tanítás a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazztanszékén, és egyre több tanult fiatal végez. Ezért tartanám a Liszt-díjat továbbra is meg. Talán nem volt véletlen, hogy eddig Liszt-díjat kaptak a jazzművészek is.
  • László Attila: Külön díj kellene a jazz műfaj számára ugyanazokkal a feltételekkel, de más néven! Vukán György-díj. Vukán György komoly életművel rendelkező, mindenki által elismert, világszínvonalú hazai jazz muzsikus, zeneszerző volt.
  • Márkus Tibor: Seiber Mátyásról nevezném el, mert ő alapította a világ első jazztanszakát 1928-ban (Weimarban).

   

Lukács Miklós – 2021.01.18.

  • Lukács Miklós: A Liszt Ferenc-díjat. Az méltó volt és bevált az évek folyamán.

 

Párniczky András – 2021.01.20.

  • Párniczky András: Nehéz kérdés, mert a díjat nem csupán a jazz, de könnyűzenei előadók is megkaphatják. Ilyen értelemben szerintem a legkisebb gond ezzel a kapcsolatban az elnevezése. A mögötte álló szemlélet, az hogy a jazz még mindig nincs önálló művészeti irányzatként elismerve az, amin elsősorban változtatni kellene, és ez lássuk be, mit sem változik az évek múlásával. A döntéshozatal annyira központosított manapság, hogy egy szakmai fórumnak vagy érdekképviseletnek vajmi kevés beleszólása van a dolgok alakulásába. Ám ha mégis lenne, úgy véleményem szerint azt kellene kezdeményezni a Máté Péter-díjjal kapcsolatos fenntartások megoldására, hogy legyen egy jazz előadói elismerés, amit aztán nyilván nem egy pop-rock énekesről neveznek el. 

 

Kapcsolódó cikk: Máté Péter-díjat kapott Gayer Ferenc

Nincs jazz-zenész a Máté Péter-díjazottak között 2021-ben

 

 

Fotó: Sztraka Ferenc/Irk Réka 

 

 

 

 

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
1
15
16
24
25
26
31
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005