fbpx

Somogyvári Péter

A két évvel a négy kompozíciót tartalmazó 29 perces EP után, idén tavasszal megjelent Varga Dániel szaxofonos-zeneszerző nemzetközi formációja, a Moped Loewen új, ezúttal csaknem egyórás lemeze, a „Book of Navi”. Nehéz lenne a zenei anyagot bármilyen ismert kategóriába sorolni, de azt nyugodt lelkiismerettel leírhatom, úgynevezett koncepcióalbum jelent meg a Tom-Tom Records gondozásában. Bár az albumra került tíz szerzemény külön-külön is megállja helyét, valamennyi egy adott gondolat köré íródott, egyben hallgatva ad teljes „képet”.

A korlátozó intézkedések újabb enyhülése folytán, pénteken már beltéri helyiségében is fogadhatta vendégeit az iF. A „Nagy Ajtónyitásra” francia esttel várták a közönséget, és az élő zenére vágyók éltek is a lehetőséggel. A párizsi hangulatot az Egri Jr. Quartet hozta, a zenekarvezetővé avanzsált ifjú zongorista világsztár vendége a nagysikerű húsvéti zártkapus live stream koncerthez hasonlóan a virtuóz hegedűs, Roby Lakatos volt, a papa, Egri János bőgőzött, a doboknál viszont személycsere történt, ezúttal Richter Ambrus játékát élvezhettük.

Szombaton, a terasznyitás napján jól döntöttek, akik lemondva az este 11-ig meghosszabbított kimenőről, inkább nyolckor a számítógépük monitora előtt foglaltak helyet. A Budapest Jazz Club élőadásában a Jazz Generációk sorozat szaxofonosokról szóló új epizódjának vendégei az izgalmas zenék mellett, izgalmas történekkel rukkoltak elő.

Húsvéthétfőre különleges koncertet ígért Facebook oldalán az iF Cafe Jazz. 
Az Egri a Négyzeten, a bőgős papa zongorista fiával duóban ismertté vált formációja négytagúra bővült, és a „bandleader” szerepét az ifjabbik Egri János, azaz Egri Jr vette át. Az ő ötlete volt ugyanis a világszerte csodált hegedűvirtuóz, Roby Lakatos meghívása, aki örömmel fogadta a felkérését, és a múlt hónap elején debütált trióhoz ezúttal Pecek Lakatos András is csatlakozott.

Elsősorban a Ceglédi Dobmúzeum alapítójaként ismert Kármán Sándor 2014-ben kiadott első könyve után hat évig gyűjtötte, érlelte a megírásra érdemesnek tartott élményeit. A tavaly karácsony előtt megjelent „Életem ritmusa” a komoly szakmai elismerést hozó, és az olvasók széles körében megkedvelt „Keep Swinging” folytatásának is tekinthető, de önálló műként is megállja a helyét.

Hozzáférhetővé vált a világhálón a szaxofonosból lett zongorista, Marc Copland tavaly december 22-én az Illusion Mirage kiadónál megjelent új szólólemeze. Copland 1971-ben még altszaxofonosként játszott együtt Chico Hamilton kvartettjében John Abercrombie gitárossal, és az akkor szövődött barátság több évtizedig tartó közös zenei alkotópályát indított el, melyet végül csak Abercrombie 2017-ben bekövetkezett halála szakított meg. A „John” az ötven éves barátság évfordulóján, a legendás gitáros emlékére készült.

Borbély Mihály formációi közül a Kárpát-medence és a Balkán népzenei örökségét ötvöző Balkán Jazz Project legutóbb csaknem egy éve, egészen pontosan tavaly február 21-én lépett fel a Budapest Jazz Clubban. „A nagy érdeklődésre való tekintettel ezen az estén nem lesznek asztalok a koncertteremben.” – hívta fel figyelmünket anno a klub programajánlója, ami egyáltalán nem volt szokatlan a nagy népszerűségnek örvendő zenekar szokásos teltházas koncertjei miatt. A Harmónia Jazzműhely szervezésében azon a bizonyos pénteki napon ráadásul vendégszólista, Dresch Mihály is erősítette a csapatot, így természetesen sűrűn rakott széksorok várták a közönséget. A szuperkoncert után nem sejthettük, hogy egy alattomos járvány miatt a következőre csak most, február 26-án kerülhetett sor, a múlt évihez hasonlóan a Harmónia Jazzműhely pénteki napján, de idén a továbbra is fennálló szükségállapot miatt sajnos zárt kapuk mögött.

Csütörtök késő este futótűzként terjedt a hír a Facebookon, 2021. február 9-én, 79 éves korában elhunyt a 23 Grammy-díjat nyert és több mint 60 alkalommal díjra jelölt Chick Corea. A forrás hiteles volt, családja tette közzé, azóta csaknem százezren osztották meg, több mint 23 ezren szavakban, 140 ezren hangulatjelekben fejezték ki részvétüket, és természetesen a neves sajtóorgánumokban is sorra jelennek meg a nekrológok világszerte, hozzáteszem, nem csak a zenei szaklapokban. Chick egész életében élvezte a szabadságot, és örömét lelte abban, hogy valami újat alkosson" - olvasható a családi közleményben. A világot járva több évtizedes munkássága révén zenéjével milliókat érintett meg és inspirált, és mindezt, ahogy egyik interjújában elmondta, igen egyszerű eszközökkel érte el; "csupán embernek kell lenned és nyitottnak a képzelet játékára”. Mint megtudhattuk, a rák egy nemrég felfedezett, ritka formája okozta halálát. A floridai Tampa Bay körzetében lévő otthonában hunyt el, felesége, Gayle Moran, fia, Thaddeus, lánya, Liane és két unokája gyászában világszerte osztoznak.

Egri János 55 évvel ezelőtt, 1966. február 7-én született Budapesten, zenészcsaládban. Tizenhét éves kora óta lép fel rendszeresen, minden neves magyar jazzmuzsikussal és világsztárok sorával játszott. A teljesség igénye nélkül néhány név a legendák közül, Steve Grossman, Jack DeJohnette, Lee Konitz, Pat Metheny, Frank Zappa. A jazz egyik legkeresettebb bőgőse és basszusgitárosa az évek során részt vett számos "crossover" és "world music" stílusú projektben, és popzenekarokkal is koncertezett. 2009-ben a Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszttel tüntették ki, 2019-ben a Magyar Jazz Szövetség közgyűlésén őt választották a Szabó Gábor-díjra. Megalakulása óta állandó tagja Oláh Kálmánnal és Balázs Elemérrel a Trio Midnight formációnak. Saját zenekarai mellett egyengeti a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz Tanszéke ének szakán diplomázott fia, ifjú Egri János útját, aki már zongorán folytatja tanulmányait. Zongoristaként nyerte meg idén az Év fiatal jazz-zenésze versenyt is, és zongorázik a családi Egri a Négyzeten duóban is, mely időnként kibővül egy-egy vendégszólistával. Az 55-öt ünneplő, az iF Cafe Jazz Facebook oldalán élőben közvetített születésnapi koncerten is az ezúttal tenorozó Soso Lakatos Sándorral kiegészült apa-fiú duó játszott. A korlátozó intézkedéseket betartva, sikerült bejutnom a zártkapus koncertre, és utána az előírt másfél méterről egy ilyenkor szokásos „leltárt” készítenem az ünnepelttel, felidézve gazdag pályafutásának legfontosabb állomásait.

Tíz nappal 69. születésnapja előtt, január 8-án megjelent Russell Ferrante első saját néven jegyzett CD-je, az Inflexion. A zongorista-zeneszerző, hangszerelő közel félévszázados pályafutása során játszott többek között Art Blakey, Wayne Shorter, Joe Farrell, Bobby McFerrin, Marcus Miller, Joni Mitchell, Art Pepper, Ernie Watts, Dave Grusin turnéin és lemezfelvételein is, írt filmzenét (pl: Star Trek IV), de neve igazán a Yellowjackets egyik alapítójaként vált ismertté. A több tagcserét, sőt teljes vérátömlesztést túlélt zenekar 1980-as megalakulása óta készült több mint 20 album közül tizenöt Grammy-jelölést kapott, és két alkalommal, - 1987-ben a „Shades” című lemezükről az "And You Know That" című kompozícióval (R&B Instrumental Performance), majd 1989-ben a „Politics” albummal (Jazz Fusion Performance) - a díjat is sikerült elnyerni. Ez elsősorban az eredeti felállásából egyedül megmaradt Russell érdeme, aki jó érzékkel kormányozta a hajót az R&B vizeiről a kedvező széljárást mindig megtalálva, leginkább a jazz fúziós áramlatai felé.

© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005