Jazzbarátok álma válik valóra, amikor az archívumok mélyéről régen elhunyt jazzikonok korábban nem ismert és/vagy nem publikált felvételei kerülnek elő, amit aztán közkinccsé tesznek. Ilyen ez az 1975-ben a kanadai Vancouverben rögzített, korábban soha ki nem adott „élő” koncertfelvétel is, a legnagyobbak között méltán számon tartott Bill Evans Trióval.

Az örvendetesen gazdag fővárosi jazzkínálat miatt nehéz volt elhatározni az elmúlt szombaton, hogy számomra két fontos koncert közül melyiket is válasszam. Végül a „szebbik nem” és az Opus mellett döntöttem, amit az is megkönnyített, hogy kedves barátom és kollégám, Somogyvári Péter a BJC-t célozta meg (az ő beszámolója már olvasható honlapunkon).

A rendkívül sokoldalú zeneművész, Pozsár Eszter a múlt évtized végén alapította legutóbbi formációját, a Contempo triót, amellyel 2019-ben készítette el nagy feltűnést keltő Appassionato c. lemezét is. Annakidején a progresszív zenét támogató Opus színpadán volt a lemezbemutató koncert, és azóta is – legutóbb a most induló őszi koncertidényben – ezen a kellemes színhelyen élvezhettük az igényes zenét nyújtó muzsikusok játékát.

A „Legendás Jazzalbumok” elnevezésű népszerű sorozat újabb állomásához érkeztünk az őszi idény indulásával az Opusban. A MAO nagyzenekar tagjaiból formált különféle felállású formációk már 2018 óta idézik fel a jazztörténet mérföldköveit jelző lemezalbumokat. Az idén 100 éve született Dexter Gordon emlékére ezúttal a Dexter Blows Hot and Cool c. lemezét „reprodukálta” a Fekete-Kovács Kornél vezette csapat.

Az amerikai jazzújságírók körében kedvelt fordulat volt az „Old Wine, New Bottles” kifejezés a korábbi felvételek újrakiadása esetében. Ez a gyakorlat mostanában szinte reneszánszát éli, hiszen időközben új generációk nőttek fel, no meg bizonyára üzleti megfontolások is közrejátszanak…

A hazai jazzfotózás a 60-as évektől kezdve mind a mai napig éppúgy lépést tart a nemzetközi jazzvilággal, mint maga a műfaj muzsikusai – gondoljunk csak Fejes László, Markovics Ferenc, Siklós Péter, Palotai Misi vagy a középgenerációból Kleb Attila és Somogyvári Péter munkásságára. A hazai jazzfotó-művészet méltó folytatója egy – az utóbbi években feltűnt – ifjú hölgy, Stépán Virág, akinek szenzációs jazzfotográfiáiból kapunk ízelítőt az iF jazzklubban augusztus 30-án megnyílt kiállításán.

Napjainkban nem könnyű olyan lemezekre bukkanni, amelyek igazán megdobogtatják a szívünket. El kell fogadni, hogy a műfaj határainak (olykor önkényes) lebontási kísérlete a kommersz irányzatok elhatalmasodását kockáztatja. Ezért (is) üdítő kivételt jelentett egy igazi jazzikon három triólemeze, amelyek mindegyike más felállású formáció.

Belátom, hogy már éppen elég alkalommal emlékeztettem olvasóinkat arra, hogy az ECM kiadó hány remek gitárművészt szerződtetett az elmúlt évtizedek során John Abercrombie-től Dominic Millerig (köztük két magyar művészt – Snétberger Ferit és Boros Zsófit – is). És itt van a húrok norvég varázslója, Jacob Young (1970), akinek ez már a negyedik albuma az ECM-nél, de a recenzor töredelmesen bevallja, hogy most találkozik először művészetével.

Minden idők egyik legrangosabb jazzikonja – mindannyiunk szerencséjére – meglehetősen nagy hangzó örökséget hagyott maga után. A 70-as évek is nagyon termékeny időszakot jelentett a sok-sok nehézséget átélt hiperérzékeny művész számára. Ez az új kiadvány nem kevesebb, mint hét Mingus stúdió-albumot tartalmaz, amelyek a kreatív, sokoldalú muzsikus életművének nem kevésbé fontos, egyben utolsó szakaszát reprezentálják.

Korunk egyik legnagyobb szaxofonosa is az ECM-nél „kötött ki” már évekkel ezelőtt, 2018 óta pedig már saját neve alatt három lemezt készített új triójával, amely Trio Tapestry néven szerepel.