fbpx

A Junior Prima díjas Oláh Krisztián, aki több világversenyen is szerepelt és előkelő helyen végzett, február 7-én lép fel a Müpa Fesztivál Színházában saját szerzeményeivel.  

A 62. Grammy-díj átadása 2020. január 26-án volt. A 84 kategóriából nekünk csak a jazzhez kötődő előadók fontosak. Közülük egy zenekart, a Get Closer jóvoltából meghallgathattunk élőben is, mégpedig a Chick Corea & The Spanish Heart Bandet.

A 2008-ban alapított együttes a mai napig változatlan felállásban működik. A Balogh Roland gitáron, fivére, Zoltán zongorán játszik, Horváth Plutó József basszusgitározik és Bordás József dobol. A vendégművész Chico, azaz Havas Lajos énekes, zeneszerző és szövegíró, aki emellett még tehetséges harsonás is.

A HARMÓNIA JAZZMŰHELY a Budapest Jazz Clubban 2020. január 31-én, pénteken 20 órai kezdettel bemutatja: Szaniszló Richárd – Cseke Gábor Duó 

A Budapest Jazz Club és a londoni jazz szentély, a 606 Club között a Harmónia Jazzműhely közvetítésével immár tizenkettedik éve folyó zenei cserekereskedelem legfrissebb magyar exportja, a trombitás-szárnykürtös Subicz Gábor volt.

Olykor a képből hangzik fel egy zenei folyamat, máskor a hangból “képződik” vizuális élmény. Ebben a meseszerű zenei világban színek, hangszínek, dallamok és formák olvadnak össze, majd szétporladnak egy állandó mozgásban lévő kaleidoszkopikus ritmusvázban.

Három hetet a Nederlander Theaterben töltött a Broadwayn a 41. utcában Harry Connick az elmúlt év végén Cole Porter társaságában. Végig telt házak előtt ment a show, így nem ez volt a kiadó legkockázatosabb vállalkozása, hogy kihozza ezt az anyagot. Porter kultikus figurája az amerikai zenés színháznak. Slágerei ott sorakoznak minden songbook lapjain, mert egyaránt jól szólnak egy bár sarkában álló lestrapált zongorán, egy park sétányán játszó örömzenekar előadásában és a reflektorokkal pásztázott nagyszínpadon is tánckarral az előtérben, vonósokkal és egy pontosan szvingelő big banddel a háttérben. Garantált a siker.

Juhász Gábor albuma a néhai nagy gitáros Joe Pass-t juttatta eszembe. Nem mintha Gábor Joe Pass imitátor lenne, csak éppen ars poeticajuk tűnik azonosnak. Mindkét gitáros fülbemászó témákra fülbemászóan rögtönöz. Sokak azt gondolnák, hogy fülbemászóan játszani olcsó, populista fogás. Javaslom, próbáljanak meg Juhász Gábor szintjén komponálni és rögtönözni. Ördögtől való, ha az ember úgy zenél, hogy az be nem avatott füllel hallgatva is élvezetes? Sajnos ezt manapság elég sokan tartják ördögtől valónak a szakmában, ami részben megmagyarázza, miért lett kisebbségi műfaj az egykor jelentős követőtábort vonzó jazz.

Az utolsó nap is tartogatott meglepetést a Zeneakadémia Jazz Tanszékének vizsgakoncertjein. Pénteken két kivétellel másodikos, illetve harmadikos növendékek játszottak. Ez hallatszódott az előadásokon is. Annyira kidolgozott volt mindegyik, hogy nem tudnék egyet kiemelni, amelyik sokkal különlegesebb volt, mint a többi. A nap Lakatos Ágnes énekegyüttesének koncertjével indult. Fantasztikus, mennyi jó hangú fiatal jár a Zeneakadémiára. A félévi vizsgakoncert három napját pedig a Borbély Mihály vezette Szaxofon Quartet zárta.

Tegnap folytatódtak a Zeneakadémia Jazz Tanszékének vizsgái. Először a Jazz Tanszék big bandje lépett fel László Attila vezetésével. A big bandbe érkeztek régi diákok is, de a jelenlegiek is váltogatták egymást a ritmusszekcióban. A régi hallgatók közül Csapó Krisztián - harsona, Pintér Péter – zongora ült be a zenekarba, a trombitások sorát Sebestyén Patrik, a harsonásokét Bornai Szilveszter erősítette. Miután az egyik dobos jobb, a másik balkezes volt, így minden szám előtt láthattunk dobátszerelést. Ehhez képest a gitárosok, zongoristák, bőgősök váltása már fel sem tűnt. Idén nem csak a big bandre jellemző gyorsabb számok kerültek terítékre, de kivételesen egy szép ballada is, Bob Mintzertől a „Truth”. A szólisták közül többen is remekeltek. Az utolsó számnál a lenyűgöző hangú Varga Dávid érkezett a színpadra, aki az Arénában már elénekelte Quincy Jones koncertjén azt a dalt, amit nekünk is előadtak tegnap, a „Let the Good Times Roll„-t. A big banditák műsorában a cserebere közben László Attila érdekességekkel szórakoztatta a közönséget, tegnap is sziporkázott, ahogy szokott.

A januári vizsgák időszaka ismét elérkezett, és a  Zeneakadémia Jazz Tanszékének újfent a Budapest Jazz Club ad otthont ezen a héten minden délután. A tegnap kezdődött és péntekig tartó koncerteken, a hallgatók ismeretüket összeszedve mutatják be zenekari gyakorlaton tudásukat. Jó volt látni, hogy mennyit fejlődtek a másod-, illetve harmadévesek, és milyen sok tehetséges fiatal érkezett ismét a nagynevű intézménybe, ahol a jazz tanszék vezetője Binder Károly. Az első nap után ajánlom a következő két nap programját azoknak, akik a jövő jazz-zenészeit szeretnék meghallgatni. Ma az egyetem big band zenekara fogja nyitni 13.30-kor a koncerteket, pénteken pedig Lakatos Ági énekegyüttese.

A HARMÓNIA JAZZMŰHELY a Budapest Jazz Clubban 2020. január 17-én, pénteken 20 órai kezdettel bemutatja: Elsa Valle Latin Jazz Syndicate

Gramofon szerkesztőség 2020. január 16-án 17 órakor az Írók Boltjába (Budapest, Andrássy út 45.) invitálja a kedves olvasókat, Máté J.György: Készíts salátát – jazz, történet, kritika című könyvének bemutatójára. 

A Liszt-díjas zongoraművész, zeneszerző, aki a jazzben és a klasszikus zenében ugyanúgy otthon érzi magát, idén több évfordulót is ünnepel. Igaz, nem szerepel semmiféle manipulált listán, de ettől még a koncertlátogatók kedvence, egyik legjobb zongorista, aki telt házas koncerteket ad itthon és külföldön is.

A méltán népszerű hazai jazzlegenda születésnapja alkalmat adott arra, hogy mostanában többször is találkozhassunk egyedülálló művészetével. Jómagam is jelen voltam a Müpa Fesztivál Színházban december elején tartott „jazzparádén”, ahol  számos zenészbarátjával lépett fel a legkülönfélébb felállásokban és stílusirányzatokban. A pénteki kvartett fellépés volt azonban az „igazi”, ahol a zene volt a középpontban.

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
1
2
4
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005